Etelka, Aletta

Nem javult a táncművészet helyzete

2013.06.24. 15:06

Programkereső

Szakmai fórumot rendeztek a IX. Magyar Táncfesztiválon a táncszakma állapotáról, az előadó-művészeti törvény hatásáról.

Nincs művészeti értékteremtő erejének megfelelő szintű társadalmi elismertsége a hazai táncművészetnek és ez meglátszik a szakma finanszírozottsági szintjén is - fogalmazták meg a IX. Magyar Táncfesztivál keretében megrendezett szakmai konzultáció résztvevői. Az egyeztetés, amelyen részt vettek a legnagyobb hazai táncegyüttesek és az érdekképviseletek vezetői, arra tett kísérletet, hogy felmérje, milyen állapotban van a táncszakma, melynek helyzete az utóbbi években jelentősen megváltozott, és áttekintse az előadó-művészeti törvény hatásait. Bár a Magyar Táncművészek Szövetsége és az Ellenfény folyóirat kezdeményezésére megrendezett fórumra meghívást kaptak a szakminisztérum és az NKA képviselői is, hivatali kötelezettségeik miatt nem tudtak részt venni a megbeszélésen.

Magyar Táncművészeti Főiskola vizsgakoncert
Magyar Táncművészeti Főiskola vizsgakoncert

 A résztvevők egyöntetű véleménye az volt, hogy a táncszakma presztizsvesztése meglátszik az állami támogatások elosztásánál is. Több jelentős kulturális értéket teremtő társulat finanszírozása instabil. Ennek következménye, hogy egyre kommerszebb befogadóhelyekre kényszerülnek, ez átrétegzi a közönséget és csökkenti az előadások minőségét is - fogalmazott Kovács Gerzson Péter, a Tranzdanz vezetője, a szakminiszter mellett működő Táncbizottság tagja.   

Kiss János, a Győri Balett igazgatója, aki a szakminisztérium mellett működő táncszakmai tanácsadó testület tagja is, úgy látja, hogy a táncszakma kodifikációs ismeretek és ez irányú szakmai támogatás hiányában nem képes kellő mértékben artikulálni az érdekeit a rá vonatkozó jogi szabályok, törvények kialakításában. Kovács Gerzson Péter mindehhez hozzátette, hogy a színházművészekhez és a zeneművészekhez képest a táncosok sokkal kevésbé tudnak, egységesen fellépni és egyeztetett módon, egyöntetűen képviselni az érdekeiket.

Szegedi Kortárs Balett
Szegedi Kortárs Balett

Részben ennek köszönhető Pataki András, a Szegedi Kortárs Balett igazgatója szerint, hogy történelmi pillanatot szalasztottak el akkor, amikor nem tudták feltölteni az egyes besorolási kategóriákat az előadó-művészeti törvénynek megfelelően. A kategória ugrások feltételeként olyan előírások fogalmazódtak meg a jogszabályban, amelyeket a társulatok egy része képtelen teljesíteni és ez visszahat a finaszírozottságra is.

Török Jolán a Nemzeti Táncszínház korábbi igazgatója, a Táncpedagógusok Országos Szövetségének elnöke erre utalva fogalmazott úgy, hogy az előadó-művészeti törvény a táncszakma szempontjából nem életszerű, alapvetően a zene és a színházművészet működési struktúrájához igazodik.

A „függetlenek" stabil finanszírozását biztosító kiemelt kategóriába kerüléshez például, a megfelelő előadásszám, nézőszám, művészeti teljesítmény, 60 %-os szakirányú felsőfokú művészarány mellett az önkormányzatokkal kötött több évre szóló úgynevezett közszolgáltatási szerződés is szükséges, amelyre a települések jelenlegi anyagi lehetőségei mellett szinte semmi esély. Szögi Csaba, a Közép-Európai Táncszínház vezetője szerint ezen törvényi előírás nemcsak teljesíthetetlen, de nincs is rá szükség. A táncszakma egy része úgy látja, hogy már eddig is kényszerből látszatszerződések születtek az egyes társulatok és az önkormányzatok között, arra pedig nincs szükség, hogy egy jogszabályi előírás méltatlan helyzetekbe kényszerítse az egyes feleket. Az ilyen irányba tett lépések finanszírozási kényszerből erednek, hiszen a tánctársulatok 80 %-a stuktúrán kívüli, független kategóriában működik.

Góbi Rita - Természetes Vészek Kollektíva: Végtelenbe zárva - Trafó
Góbi Rita - Természetes Vészek Kollektíva: Végtelenbe zárva - Trafó

Vannak azonban biztató, előremutató lépések is a táncszakma működését megszabó jogszabályok terén. Előkészítés alatt áll a hatályos előadó-művészeti törvény módosítása, amely várhatóan az őszi ülésszakban a Parlament elé kerül. A kodifikációs folyamatba bevonták a szakmai szervezeteket, köztük a táncművészet képviselőit is. Kovács Gerzson Péter a törvénymódosítást előkészítő átmeneti bizottság tagja beszámolt arról, hogy táncszakma üdvözli, hogy január elsejétől várhatóan valamennyi hivatásos táncos visszakapja a táncos nyugellátás, az előadó-művészeti életjáradék korábban megnyirbált kedvezményeit, szerzői jogdíjra jogosultak lesznek a koreográfusok is.

Mihályi Gábor, az Állami Népi Együttes vezetője, a Táncművészek Országos Szövetségének elnöke mindehhez hozzátette: továbbra is rossz a táncosok közérzete. A kifizetések zárolása, a finanszírozások bizonytalansága, a szakmai nyugdíjasokat érintő kettős kifizetések tilalma, a szakmai felsőfokú oktatás megfizethetetlen tandíjai, a művészeti oktatás lehetetlen helyzete, a Harangozó-díjjal jutalmazottak számának csökkentése, mind együtt hozzájárul ahhoz, hogy a táncművészet helyzete az utóbbi években nem javult.