Etelka, Aletta

Cirkuszok éjszakája első alkalommal

2013.06.30. 10:21

Programkereső

A cirkuszművészetet népszerűsítik az először megrendezésre kerülő programmal, amelyet július 13-án Budapest mellett Balatonfüreden, Balatonlellén és Zamárdiban tartanak négy nagy cirkuszdinasztia összefogásával.

A programsorozatra a Fővárosi Nagycirkusz, az Eötvös Cirkusz, a Magyar Nemzeti Cirkusz és a Horse Evolution lovas show közös szervezésében kerül sor. "Állami és magáncirkuszok összefogására már több mint hatvan évtizede nem volt példa. A négy világhírű társulat most közösen dogozik a műfaj régi hírnevének visszaállításáért" - hangsúlyozta Richter József, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója a program június 27-i tájékoztatóján.

cirkuszigazgatók - Cirkuszok éjszakája - sajtótájékoztató - Fővárosi Nagycirkusz
cirkuszigazgatók - Cirkuszok éjszakája - sajtótájékoztató - Fővárosi Nagycirkusz

Az igazgatók kiemelték: nemcsak hagyományos cirkuszi produkciókra számíthat a közönség az éjszaka folyamán, hanem lehetőség lesz a kulisszák mögé is betekinteni. Lesz állatsimogató, bepillantást nyújtanak az idomítás folyamatába, emellett a cirkuszi eszközöket is kipróbálhatják az érdeklődők, a gyerekek például ugrálhatnak trambulinon. A Fővárosi Nagycirkuszban a Circus Maximus előadás lesz látható: öt tigris, egy gladiátor, elefántok és egy bohóc idomár, kaucsuklányok, levegőakrobaták és a világhírű Khadgaa csoport gondoskodik az élményekről. Az Orfeum Hungaricum varietéműsor komikus, zenés, énekes és táncos számai 23 órától szórakoztatják a közönséget.

Cirkuszok éjszakája - sajtótájékoztató - Fővárosi Nagycirkusz
Cirkuszok éjszakája - sajtótájékoztató - Fővárosi Nagycirkusz

Balatonfüreden a csaknem százéves múltra visszatekintő Eötvös Cirkusz elsősorban állatszámokkal várja a nyaralókat - emelte ki Eötvös Lóránd, a társulat igazgatója. A cirkusz előtt ingyenes légvárral, kisvasúttal várják a családokat, a porondon pedig százegy kis dalmatát, tevéket, fehér tigriseket, oroszlánokat, valamint egy kéttonnás víziló egyedülálló produkcióját láthatják. Éjfélkor meglepetéssel készülnek a közönségnek. Balatonlellén a Magyar Nemzeti Cirkusz művészei különleges mutatványokat adnak elő. Lesz tizenhat méter magasban sétáló artista, egy idomár tíz oroszlánnal a ketrecben, világhírű olasz zenebohócok, lovasbemutató, tevék, lámák, szürke és skót marhák - sorolta a látnivalókat ifjabb Richter József, a cirkusz igazgatója, aki megjegyezte, hogy a cirkuszi világ régi attrakciójaként egy vállalkozó kedvű férfi vendéget a társulat indiai elefántja meg is borotvál.
Zamárdiban Richter Flórián és ötven fős csapata Horse Evolution lovas show-ja lesz látható. A Monte-carlói Cirkuszfesztiválon Arany és Ezüst Bohóc díjjal kitüntetett artisták, lovasok és táncosok új műsorral készülnek az estére - hangsúlyozta Richter Flórián.

Cirkuszok éjszakája - sajtótájékoztató - Fővárosi Nagycirkusz
Cirkuszok éjszakája - sajtótájékoztató - Fővárosi Nagycirkusz

Kriza Zsigmond, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) igazgatója elmondta, a Cirkuszok éjszakájának megszervezésével elsődleges céljuk, hogy visszaállítsák a műfaj hírnevét és visszahozzák annak sok évtizeddel ezelőtti fénykorát. "Ennek érdekében évek óta azon dolgozunk, hogy a cirkusz teljes megreformálásával, új műsorokkal, színvonalas és különleges produkciókkal, látványtechnikai fejlesztésekkel képesek legyünk kiszolgálni a 21. század igényeit" - emelte ki. A programsorozatot hagyományteremtő céllal rendezik meg, bíznak abban, hogy jövőre még több magántársulat csatlakozik a kezdeményezéshez - hangsúlyozta Kriza Zsigmond.