Szilárda

A bajkeverő orosz táncos búcsúelőadása

2013.09.30. 17:47

Programkereső

A Diótörő balett december 31-i előadásán elbúcsúzhat közönségétől Nyikolaj Ciszkaridze, a moszkvai Nagyszínház körüli botrányokat okozó balett-táncos - írta vasárnap a Vecsernyaja Moszkva című fővárosi lap internetes változata.

A Bolsoj korábbi szólótáncosa, aki balettpedagógusként is működött a világhírű teátrumban, az utóbbi két évben számos botrányt okozott sajtónyilatkozataival. Bírálta a színház évekig tartó, 2011 őszére befejezett méregdrága felújításának eredményét, de a szakmai vezetéssel is vitába szállt. Az ellentétek Nyikolaj Ciszkaridze és a moszkvai Nagyszínház vezetése között a Szergej Filin művészeti igazgató elleni januárban elkövetett kénsavas támadást követően éleződtek ki.

Nyikolaj Ciszkaridze
Nyikolaj Ciszkaridze

A sajtóban elterjedt a feltételezés, hogy a merénylet mögött a vezető táncos állt, és azt is híresztelték, hogy a színház ezt arra fogja felhasználni, hogy megszabaduljon Ciszkaridzétől. A kölcsönös vádaskodásokat bírósági eljárás követte. A Bolsoj fegyelmiket szabott ki a balett-táncosra, aki a sajtóban több alkalommal is élesen bírálta a teátrum vezetését. Ciszkaridzénak egy esetben adott igazat a bíróság. A Bolsoj végül nem hosszabbította meg Nyikolaj Ciszkaridze június 30-án lejárt szerződését. 

A heves vérmérsékletű balett-táncos művészetének azonban igen sok a csodálója, az orosz színházi szakmában és az üzleti életben pedig számos befolyásos támogatója van. Így történhetett meg, hogy szeptember 24-én négyszemközti találkozón fogadta őt Vlagyimir Megyinszkij kulturális miniszter. A Vecsernyaja Moszkva úgy tudja, hogy ezen a találkozón vetette fel Ciszkaridze, hogy szívesen vezetné a Vaganova nevét viselő orosz balettakadémiát, de a miniszter ezt a kérését elutasította. Megyinszkj arra azonban rábólintott, hogy a balettművész felléphessen a Bolsojban az óév utolsó napján, az ilyenkor hagyományos Diótörő című balettelőadáson és így búcsúzhasson el közönségétől, valamint a Nagyszínháztól, amelyben hosszú éveket töltött és nagy sikereket aratott. A miniszter utasította a Nagyszínház vezetését, hogy biztosítsa a művésznek a felkészülést, a próbákat. A Vecsernyaja Moszkva úgy tudja, hogy ennek Vlagyimir Urin, a nyáron kinevezett új vezérigazgató egyáltalán nem örült, mert ő és kollégái attól tartanak, hogy Ciszkaridze visszatérése, még ha az ideiglenes is lesz, összetűzésekhez vezet majd a kollégákkal.