Valér

Újabb fejlemények a Táncszínház háza táján

2014.08.06. 13:05

Programkereső

A kormány úgy járt el a Nemzeti Táncszínház ügyében, mint az okos lány a népmesében: "hozott is meg nem is, van is meg nincs is". A teátrum közleményt bocsátott ki a kormánnyal való megállapodásról, melyben az új játszóhelyről és a támogatások ügyéről tájékoztat.

Idén júniusban teljesen váratlanul érte a táncszakmát a hír, miszerint 2016. március 15-ig a Nemzeti Táncszínház jelenlegi helyére, a Karmelita kolostor épületébe költözik a Miniszterelnöki Hivatal. A bejelentést követően L. Simon László nyilatkozatot adott ki, melyben Ertl Pétert, a Táncszínház igazgatóját igyekszik megnyugtatni afelől, hogy az intézmény zavartalan működéséhez szükséges helyszínt és anyagi forrást biztosítani fogják. A Magyar Koreográfusok Társasága ezek után közleményben sürgette a kormány kultúráért felelős képviselőit, hogy a Nemzeti Táncszínház 2014/15-ös évadot követő elhelyezéséről kezdjenek szakmai egyeztetéseket a hivatásos táncművészet érdek-képviseleti szervezeteivel.

A Karmelita Kolostor épülete
A Karmelita Kolostor épülete

A történet következő fejezeteként L. Simon László július 10-én örökségvédelemről szóló beszédében nyilatkozott a Nemzeti Táncszínház jövőjéről, melyben a Millenáris Parkot nevezte meg a teátrum új otthonaként. Emellett újabb ígéretben erősítette meg a kormány korábbi szándéknyilatkozatát, miszerint az állam nemcsak ahhoz nyújt kiemelkedő támogatást, hogy a Nemzeti Táncszínház új helyre költözhessen, hanem hosszú távon a működési támogatásának emelését is tervezi.

A Nemzeti Táncszínház legfrissebb közleménye szerint az ígéretek a következőképpen teljesülnek: "a Nemzeti Táncszínház új játszóhelye a Millenáris Teátrum. A 2014/15-ös évad zavartalan lefolytatása érdekében a Kormány 293,0 millió forint többletforrás biztosít a Nemzeti Táncszínház részére. Az előadások a Művészetek Palotája Fesztivál Színháza mellett alternatív helyszíneken kerülnek megrendezésre a Millenáris Teátrum átépítésének ideje alatt."

A kérdés tehát továbbra is nyitott, hogy az átépítésig hol és milyen körülmények várják az ország egyetlen, kifejezetten a táncművészet befogadására specializálódott teátrumának előadásait. Mindenesetre a teátrum dolgozóinak nyara a kényszerű kilakoltatás következtében költözéssel és az impozáns épülettől való búcsúvétellel telik.