Luca, Ottilia

Ünnepel a magyar táncszakma

2015.04.29. 15:13

Programkereső

Idén is nagyszabású gálával ünnepli a tánc világnapját a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége: április 29-ei esti gálán adják át a szövetség szakmai díjait, az Imre Zoltán-díjat és az elmúlt egy évben elkészült nemzeti táncprogramot a szaktárca vezetőjének a Művészetek Palotájában.

Mihályi Gábor, a Magyar Táncművészek Szövetségének elnöke az eseményt beharangozó szerdai budapesti sajtótájékoztatón elmondta: idén is nagyon sok, többek között az évad legjobb női, férfi és pályakezdő táncművésze, valamint legjobb alkotója kategóriákban osztanak ki elismeréseket, hiszen nagyon széles az a paletta, amely a magyar táncművészetet jellemzi.

Mihályi Gábor
Mihályi Gábor

A Vincze Balázs, a Pécsi Balett igazgatója által rendezett gálán az előző év díjazottjai, a magyar táncművészet legkiválóbb együttesei lépnek színpadra, mások mellett a Magyar Nemzeti Balett, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Pécsi Balett és a Szegedi Kortárs Balett. A elnök kiemelte: az este folyamán adják át a Magyar Táncművészek Szövetsége alkotóműhelyében, független szakemberek együttműködésével az elmúlt évben elkészült nemzeti táncprogramot Hoppál Péter kulturális államtitkárnak.  Mihályi Gábor elmondta: remélik, hogy a program, amely a magyar művészet és kultúra nagyon fontos területére irányítja rá a figyelmet, elnyeri a döntéshozók tetszését és a jövőben segíteni tudja a magyar táncművészetet. A dokumentum átfogóan vizsgálja a magyarországi táncművészet helyzetét az iskolába belépéstől kezdve az életpálya végéig. Foglalkozik az együttesekkel - a függetlenektől kezdve a nemzeti státusban lévőkig -, a befogadószínházakkal, a hazai és külföldi forgalmazással, a tánc médiában való megjelenésével, a tánctudomány helyzetével és a szaklapokkal. Mihályi Gábor hozzátette, hogy a Magyar Művészeti Akadémia ígérete szerint elkészíti a törvénymódosításokhoz szükséges szakmai szöveget.

Hofesh Shechter Co: Fragments (Fotó: Iwona & Jaros'aw Cielikowscy)
Hofesh Shechter Co: Fragments (Fotó: Iwona & Jaros'aw Cielikowscy)

A már javában tartó Budapest Táncfesztivál programjairól szólva Ertl Péter, a szervező Nemzeti Táncszínház igazgatója elmondta, hogy az elmúlt két napban a nemzetközi kortárs táncélet egyik különleges alakja, Hofesh Shechter és társulata előadásának, valamint a 65. évfordulóját ünneplő Magyar Táncművészeti Főiskola nemzetközi táncgálájának adott otthont a Művészetek Palotája. A tánc világnapi gálát követően a Szegedi Kortárs Balett Insomnia című előadásának budapesti bemutatója és a spanyol flamenco virtuóz Rojas&Rodriguez / Nuevo Ballet Espanol várja a fesztiválközönséget. Ertl Péter kiemelte, hogy 2016-ban február végén-március elején fogják megrendezni a fesztivált és a Nemzeti Táncszínház további jövőbeli programjairól szólva elmondta, hogy a repertoár-előadások mellett premierekkel, budapesti bemutatókkal, új táncszínházi-nevelési programmal, gyermekelőadásokkal és koprodukciókkal fogják várni az érdeklődőket.

Rojas&Rodriguez / Nuevo Ballet Espanol (Forrás: Nemzeti Táncszínház)
Rojas&Rodriguez / Nuevo Ballet Espanol (Forrás: Nemzeti Táncszínház)

Kiss János, a táncművészeti bizottság elnöke, a Győri Balett igazgatója a XI. Magyar Táncfesztivál programját ismertetve kiemelte, hogy a rendezvénysorozat keretében idén első alkalommal fognak gyermektáncfesztivált rendezni. A Győri Balett által szervezett júniusi fesztiválon naponta öt előadással várják majd a közönséget. A hazai táncszakma esemény- és fesztiválnaptárjából szemezgetve a sajtótájékoztató résztvevői kiemelték továbbá a XX. Jubileumi Duna Karnevál Nemzetközi Multikulturális Fesztivált, a IX. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozót, a XII. Kalászi Kortárs Tánctalálkozót, a IV. Sissi Őszi Tánchetet és a Jászberényi Táncpanorámát.