Konrád, Tivadar

Az ír és az amerikai sztepptánc nem ugyanaz

2015.05.26. 10:09

Programkereső

Országos Sztepptánc Fesztivált rendeznek a Budapest Bábszínházban május 30-án. Az immár tizedik alkalommal megrendezett találkozón 20-22 produkció, mintegy 100 táncos vesz részt, köztük Belgiumból és Finnországból is érkezik egy-egy vendégszólista.

"Az elmúlt tíz évben minden alkalommal egy-egy tematika köré építve mutattuk be az amerikai sztepptánc különféle stílusait, irányzatait, híres táncosait - a fellépők produkciói, illetve archív bejátszások segítségével. Mostanában az ír sztepptánc méltán örvend népszerűségnek, de fontosnak tartottuk, hogy megmutassuk azt is, hogy az amerikai sztepptánc egy másik műfaj, és megismertessük az érdeklődőket azzal, miben is áll ez a különbség" - mondta Hengl Kriszta, a fesztivál egyik főszervezője.

Sztepp
Sztepp

A seregszemlével minden évben a sztepptánc világnapját köszöntik, egyúttal megemlékeznek a műfajalapító, Bill "Bojangles" Robinson születésnapjáról is. "Különösen büszkék vagyunk arra, hogy 2009 óta világ- és Európa-bajnok táncosaink is vannak" - tette hozzá Hengl Kriszta.

Az első, 2006-os Országos Sztepptánc Fesztivál óta mintegy 200 produkció csaknem 1000 fellépőjét köszönhették a színpadon.