Auguszta

Szerették a nézők a Trafót

2015.06.25. 10:07

Programkereső

Kiemelkedően sikeresnek könyvelte el a Trafó Kortárs Művészetek Háza a 2014/15-ös évadot, amelyben az egyre gyarapodó közönség és előadásszám mellett komoly szakmai sikereket is elkönyvelhettek.

Az intézmény közleménye szerint a most záruló évadban majdnem 40 ezer néző látogatott el a Trafóba, ami azt jelenti, hogy több mint háromezerrel többen vettek részt az intézmény programjain, mint az előző szezonban, és az előadások száma is növekedett: a tavalyi 159-ről 249-re. Tizenöt hazai premier volt az évadban, elindult a JAK-kal és a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel közös Reaktiv elnevezésű felolvasó-színházi sorozat. A megnövekedett előadásszámmal a Trafó küldetése is teljesült, vagyis hogy egyszerre adjon lehetőséget az induló független magyar társulatoknak, és hozza el a legnívósabb külföldi tánc-, színházi, újcirkusz- és zenei produkciókat.

A Trafó épülete
A Trafó épülete

A Trafó volt a motorja a hazai független társulatok előadásait bemutató dunaPart Kortárs Előadóművészeti Platformnak. Az egyhetes márciusi rendezvényre 155 külföldi szakember érkezett. A szervezők és a válogatók közös célja volt olyan előadások meghívása a programba, amelyek szűk szakmai és hazai környezetükből kiszakítva, nemzetközi színtéren is releváns és befogadható formával, tartalommal és üzenettel bírnak. Az évad talán legnagyobb sikere a január 5. és 23. között megrendezett NEXTFESZT volt: a fesztivál 15 programnak és három szakmai beszélgetésnek adott otthont.

Január óta a Trafó stábja végzi a klubprogramok szervezését is: a kamarateremként szolgáló kisterem műsorán színházi előadások és koncertek, irodalmi-, építészeti, társadalmi érzékenységű beszélgetések és filmvetítések is szerepelnek. Az idén indított smART! sorozat különkiadása, a smART! XTRA is ide költözött. A sorozatban mindig egy-egy hívószó köré szerveződik a tartalom: három művész, kreatív alkotó prezentálja legújabb eredményeit és a bemutatott eszközöket ki is lehet próbálni. Jövőre is folytatódik a sorozat: bemutatkoznak az okostextilek, lesz gondolatátvitel és számos innovatív akció.

Az egyre gyarapodó közönség és előadásszám mellett komoly szakmai sikereket is elkönyvelhetett az intézmény: a Goethe Intézet februártól májusig tartó, ingyenes nemzetközi online kurzusa, a Managing for Cultural Organizations a Trafóban zajló munkát is bemutatta oktatási programjában. A projektre 170 országból összesen 17 ezer regisztráció érkezett. A regisztrálók betekinthettek négy kulturális intézmény - a Trafó mellett a thaiföldi Bangkok Art & Culture Centre, a berlini HAU és a nigériai Centre for Contemporary Art - munkájába. A kurzust Chris Dercon, a londoni Tate Modern igazgatója vezette külföldi menedzserek bevonásával.