Valér

Vajon ez most kinek a valósága?

2015.10.07. 18:55 Módosítva: 2015-10-08 11:29:39

Programkereső

A Lábán-díjas Arany Virág és Hadi Júlia párosának új előadása, a Dar Winners szigorúan 21. századi tánc látlelet: klónok, videójátékok, virtualizált világok és fejlődéselmélet a színpadi történések hívószavai. A digitálisan tervezett sci-fi táncot október 8-án és 9-én a Trafóban mutatják be.

- A bodylotion co dance-ben ti már többször dolgoztatok együtt. Hol ismerkedtetek meg a másik két alkotóval, Damien Paironnal és Stephane Kozikkal?

- Arany Virág: Korábban mind a négyen egy rezidenciaprogramon voltunk Pannonhalmán, ami a Park in Progress című sorozat részeként valósult meg. Ott egy hét alatt kellett elkészítenünk egy előadást az arborétumban. Akkor még külön dolgoztunk, de jól ráláttunk egymás munkájára, és ezután döntöttük el, hogy közösen is létrehozunk valamit.

Dar Winners - Bodyscape (forrás: Trafó)
Dar Winners - Bodyscape (forrás: Trafó)

- A színpadon használt videótechnika és digitális tér nem ismeretlen számotokra. Miben lesz ez most több?

- Hadi Júlia: Juhász Andrással korábban absztraktabb, geometrikusabb előadásokat csináltunk, ahol a mozgásnak a videóval való kapcsolata sokkal közvetettebb volt. Itt viszont a technika megalkot egy saját virtuális világot, egy irányítható teret képez benne emberi testekkel. Ez a futurisztikus irány is sokkal meghatározóbb, és nem csak a technika miatt, hanem a hangok és az egész vizualitás is ezt tematizálja.

- AV: Ráadásul most először a technikai alkotókkal is mindig mindenhol egy időben dolgozunk, tehát nem a koreográfia kitalálását követi a digitalizálás, hanem minden egyidejű.

- HJ: Egy ilyen esetben nehéz is eldönteni, hogy ha látszólag egy virtuális világot építünk fel, akkor melyik a valóság és melyik a fantázia tere. Talán ezt nem is kell meghatározni, erre az előadás elég tudatosan rá is játszik. A valóság és a virtualitás ki-befordításával mindig okozunk egy kis bizonytalanságot a nézőkben: vajon ez most a fiúk valósága vagy a főszereplő klónoké? Vagy ez csak valamelyikük álma? Azt a kérdést is felveti, hogy vajon ki a fantáziavilág alkotója, vagyis ki kit teremt meg?

- A két férfi alkotótárs mint a virtuális világ szervezőegységei vesznek részt a táncban?

- AV: Így is olvasható az előadás. Ők ugyanúgy színpadon vannak a tér két oldalán elhelyezve, mint mi, táncosok. Onnan irányítják élőben a hangot és videót, és ezen keresztül a mozgást is. Ez keltheti például azt a képzetet, hogy két tinédzser fiút látunk, akik a szobájukban játszanak videójátékokkal.

- Vagy, ami még reálisabb: két férfi képzelete épít fel egy olyan fantáziateret, amiben két fiatal nő szerepel.

- HJ: Benne van ez a gésa-vonal is, bár ez eleinte nem volt kiindulópont. Próba közben viszont éreztük, hogy ez az értelmezés kínálja magát, és ezt ugyanúgy igyekszünk megtartani. A nőideálok és a nők szerepe tehát megjelenik az előadásban, és olyan kérdéseket vet fel, mint hogy a napjainkban nak mondott nő mennyit sportol, mennyit jógázik, mennyi vizet iszik, mennyire csinos? A másik irány, ami meghatározó lett a darabban, az automatizált társadalom jelensége, vagyis az, hogy mindenütt gépek vesznek körül, és már semmiért sem kell megmozdulnunk.

- Ti egyébként szoktatok videójátékozni? Vagy legalább kipróbáltátok a darab készítése közben?

- AV: Mi nem szoktunk, de a fiúk szoktak, főleg focit (nevetnek). Az előadáshoz kapcsolódóan a Youtube-ról néztünk Lara Croft-részeket, ahol azt is figyeltük közben, hogy a karakter mennyit változott a tíz évad alatt. Érdekes volt látni, ahogy a virtuális nő mozgása, külseje fejlődik, az egész játék kidolgozottsága pedig sokkal filmszerűbb lett. A mi figuráink hasonlítanak hozzá, de mégis sokkal egyszerűbbek. Színpadon ugyanazokat a trükköket nagyon nehéz lenne megvalósítani.

- Mennyiben foglalkozik az előadásotok a fejlődéselmélettel?

- AV: A szituáció hordozza a fejlődéselméletet. Már maga a videójáték-effekt is, amivel minden évben újabb és újabb verziót dobnak piacra. Ahogy az agresszió is összekapcsolódik a játék ritmusával és dinamikájával: mindig csak a legerősebb éli túl, és annak az egyednek van életben maradási lehetősége, amelyik gyorsabban tud adaptálódni a környezetéhez.

- HJ: A Dar Winners cím Darwin mellett a transzhumanizmusra is utal: a fejlődéselméletben az ember áll a csúcson, miközben a gépekkel már teljes szimbózist épített ki. Ekkor következik el az a kérdés, hogy végül ki a fejlettebb? Az ember vagy az ember alkotta gép?

- Ez a tendencia már a színpadon is megfigyelhető, amikor élő emberi test helyett robotok lépnek fel. Lehet, hogy idővel a táncosokat is lecserélik majd gépekre?

- AV: Lehet, de akkor a nézőt is. (nevet)

- Ti el tudjátok képzelni ennek a dinamikusan fejlődő virtualitásnak a végső határait a hétköznapjainkban? Milyen érzést kelt bennetek?

- AV: Számomra félelmetes és egyben lenyűgöző is a digitalizáció növekedése. De a kérdés sokkal inkább az, hogy miként tudunk ezzel lépést tartani emberi szempontból. Hova viszi ez a társas kapcsolatainkat? Mert már magamon is észreveszem, hogy hiába irtottam ki az életemből például a televíziót, ha legalább annyi időt töltök a Facebookon. Valahol ez tehát egy csapda, amiből nem menekülsz.

- HJ: Én határozottan érzékelem az elvonási tüneteket, ha otthon felejtem véletlenül a telefonomat. Szorongató érzés kerít hatalmába, mert azt hiszem, hogy lemaradok valamiről.

- AV: A próbafolyamat során is megtapasztaltuk ennek a problematikáját, mivel bonyolult technikára támaszkodik az előadás, amihez rengeteg kábel, szenzor és program tartozik. Ha valami elromlik, akkor sokszor a próbafolyamat is napokig áll, mert hiába alkotta emberi kéz, nem tudjuk megoldani.

- Hol vannak ebben a digitális térben nálatok az érzelmek, vagy vannak-e egyáltalán?

- HJ: Egyre inkább vannak benne érzelmek. Mi most főként a humort kerestük és a személyességet. A japán teázás jelenete épp ezt az emberi vonalat célozta meg, ahol a néző megpihenhet egy kicsit ebben a rohanó digitális őrületben.