Etelka, Aletta

Halálos szerelem a Müpában

2015.10.28. 13:25

Programkereső

A Pécsi Balett Orfeusz és Euridikéje november 1-jén debütál Budapesten a Müpában. Az 55 éves jubileumát ünneplő társulat a Nemzeti Táncszínház meghívására mutatja be évek óta minden új produkcióját a budapesti közönségnek is.

“Ki kell szakadni a mikrokörnyezetből ahhoz, hogy lássunk és lássanak. Egy márkanévnek forognia kell ahhoz, hogy fennmaradjon. A Nemzeti Táncszínház által szervezett budapesti előadások amellett, hogy megteremtették fővárosi közönségünket, az utóbbi évek nagyszerű marketing munkájának köszönhetően abban is segítettek, hogy az országos köztudatban is hangsúlyosabban jelen vagyunk. Egy budapesti bemutató a megmérettetés és a művészi megmutatkozás mellett lehetőséget biztosít szakmai megbeszélésekre, elemző eszmecserékre és baráti találkozásokra egyaránt – ezért is várjuk most a november elsejét.” – mondta el Vincze Balázs Harangozó-díjas, Imre Zoltán-díjas művész, a Pécsi Balett igazgatója.

Orfeusz és Euridiké (forrás: Pécsi Balett)
Orfeusz és Euridiké (forrás: Pécsi Balett)
Fotó: Mihály László

A költő Orfeusz alvilági utazása az egyik legerősebb mitológiai történet, melynek lényege ma is jelen van hétköznapjainkban: a gyász, a szerelem, a veszteség átélése, de talán ennél is inkább szól a művészet erejéről, az ihlet kereséséről és az igaz művészi elkötelezettségről. Orfeusz Ámor segítségével alászáll az alvilágba, hogy visszahozza Euridikét - remélve, hogy képes lesz meggyőzni az isteneket és elengedik szerelmét. Próbálkozása hiábavaló, hiszen a legutolsó pillanatban vágya legyőzi; nem tudja betartani az istenek kérését, hogy ne nézzen hátra miközben Euridikét a fénybe kíséri. Orfeusz művész. Pillantása Euridikére egyszerre szimbolizálja emberi esendőségét, gyengeségét és művészetének ihletadó forrását. Bukása nélkül sosem talált volna ihletet. Büntetése ellenszegüléséért az örök magány. Szerelmét dalaiban énekelheti, zenéjében jelenítheti csak meg.

Cameron McMillan koreográfus így vall az előadás koncepciójáról: “Már gyermekkoromban elvarázsolt az ókori görög mitológia. Emlékszem, miközben újra és újraolvastam e másvilági mítoszokat, elképzeltem ezt a rémisztően csodálatos világot és hinni akartam benne, ebben a vad univerzumban, ahol istenek és szörnyek csatáznak egymással a hatalomért, játszva hősökkel, esendő emberekkel. A mítosz attól kel életre, hogy generációkról generációkra öröklődik. A történeteket újrameséljük, átírjuk, félig elfelejtjük, majd elveszítjük, hogy végül újra megtaláljuk őket. Ezért helyeztem koreográfiámat az emlékezet kontextusába. Christoph Willibald Gluck operájának témái Riederauer Richárd kortárs kompozíciójába szőve emelkednek a mítosz világába. Az archaikus és szimbolikus elemeket Molnár Zsuzsa díszlet- és jelmeztervező értelmezi újra a modern dizájn esztétikája szerint. A táncművészek által megformált karakterek és jelenetek pedig újramesélik az európai kultúra egyik legnagyszerűbb történetét.”