Valér

Orosz fanatizmus, ukrán szerelem

2015.10.28. 08:08

Programkereső

Olga Chernakova Szentpéterváron, Kirejko Dmitrij Kijevben nőtt fel. Találkozásukat a balettművészetnek köszönhetik, mely továbbra is közös életük központi elemét képezi. A Magyar Nemzeti Balett művészeivel a rendszerváltás közeli időkről, tanulmányaik nehézségeiről, hivatásuk szépségéről beszélgettünk.

- Hogyan kerültetek kapcsolatba a balettel?

- Olga Chernakova : Körülbelül hatéves voltam, és emlékszem a televízióban napokon át csak balettet sugároztak. Akkor láttam A hattyúk tavát először, és mély benyomást tettek rám a puha mozdulatok, a fehér, könnyed tüllszoknyák. Ráadásul nagyon mozgékony kislány voltam, szerettem a gimnasztikát, így édesanyám elvitt a balettiskolába, így kezdődött.

Olga Chernakova, Kirejko Dmitrij
Olga Chernakova, Kirejko Dmitrij

- Kirejko Dmitrij: A balett televízióban való népszerűsítése - amelyet Olga is említett - a rendszerváltás kezdetén tudatos volt a Szovjetunióban, hiszen a vezetők így kívánták elterelni a figyelmet a politikáról, és ez hatott is az emberekre. Jómagam szintén hatévesen kezdtem, 1987-ben egy frissen megalakult néptánccsoportban. Két évet jártam oda, aztán egy hosszú kihagyás következett, tüdőgyulladást kaptam, így az is kérdésessé vált folytathatom-e a táncot egyáltalán. Az operaházzal szemben laktunk, sok művész, köztük táncos ismerősünk volt, akikre mindig felnéztem, volt számomra bennük valami különleges és rejtélyes. Miután felgyógyultam tovább folytattam a néptáncot, majd 1991-ben jelentkeztem a kijevi balettintézetbe. Hatalmas verseny volt a jelentkezők között, közel ezren próbáltak bejutni a tizennégy helyre, nekem végül másodszorra sikerült, viszonylag magas pontszámmal.

- A családotok mennyire támogatta, hogy erre a különösen nehéz pályára léptetek?

- KD: A nagyszüleim ellenezték, mivel nagypapám Ukrajnában híres, nagynevű zeneszerző, ezért engem is a komolyzene felé próbáltak terelgetni. A nevem alapján gyakran felismertek, és még az intézetben is kérdezgették, miért nem szeretném nagyapámat követni. Ugyan tanultam zongorázni, de számomra nem volt kérdéses, hogy a balett mellett maradok, amely döntésemben édesanyám is nagyban támogatott.

- CO: Nem mondhatnám, hogy a szüleim túlzottan lelkesek voltak az ötlettől, különösen édesanyám, aki úgy gondolta, mivel a családban vagy az ismerősi körben senki sem foglalkozik balettel, így nehezebben tudok majd érvényesülni. Mindig mondogatta, hogy csináljak olyat, amiben a kapcsolataival közvetlenül támogatni tud. Látta azt is, hogy milyen fáradtságos, fájdalommal járó szakma ez, szóval sokszor kívánt a lelkemre hatni. Ráadásul nagyon jó tanuló voltam, a matematikához pedig különösen jó érzékem volt, így egyetemen is tanultam marketing menedzsment szakon, azonban nekem mindig a balett maradt a szerelem.

Olga Chernakova, Kirejko Dmitrij
Olga Chernakova, Kirejko Dmitrij

- Egyikőtök Kijevben, másikotok a szentpétervári balettiskolában tanult. Mennyire voltak nehéz évek ezek? Sok eltérés mutatkozott a két rendszer között?

- CO: Az iskolai évek kemények voltak, mert messze laktam az iskolától, ezért minden nap hatkor kellett felkelnem, és egy órát utaztam az intézetbe. Este nyolc körül értem haza, aztán még tanulni kellett, megoldani a házi feladatokat, szóval nagyon nehéz időszak volt. Az intézetben a tananyag gyakorlati órákból, spicctechnikából, repertoárból állt, és különféle variációkat tanultunk be. Az is igaz, hogy aktív táncosként az egyetemi vizsgaidőszakot még nehezebb volt összeegyeztetni a próbákkal, az előadásokkal, egyszóval nehéz volt a tánc mellett gazdasági egyetemet is elvégezni.

-KD: Kijevben a tanterv felépítése nagyon hasonló volt ahhoz, amit Olga is elmondott, azonban van különbség a szentpétervári és a kijevi iskola között, ahogy a magyar képzésnek is megvannak a sajátosságai. Szovjetunióban kétféle nagy iskola létezett: a Vaganova-iskola, amelyet Szentpéterváron részesítenek előnyben, a Taraszov-módszert pedig Moszkvában preferálják, amelyen szintén érezni Vaganova hatását, csak kisebb-nagyobb eltérésekkel. Kijevben sok balettmester előtérbe helyezte Taraszov módszerét, így a kijevi iskola kicsit közelebb áll a moszkvaihoz. Nyilván mindkét iskolában a lányok és fiúk képzése között is mutatkoznak különbségek. Egyébként a követelményrendszer nem ért minket váratlanul, többen közülünk többgenerációs balett családból származtak, így tudták milyen kihívásokkal kell naponta megküzdeni: milyen fizikai megterheléssel is jár mindez. Reggel tíztől este tízig az iskolában voltunk, tíz-húsz perces szünetekkel. A képzés mindenre kiterjedt, a színészi játéktól, karakter táncon és víváson át, a gimnasztikáig. Az iskola azonban rettenetes anyagi válságban és fizikai állapotban volt, lényegében az ország gazdasági szempontból romokban hevert. Sokszor nem volt fűtés télen, sapkában, tetőtől talpig beöltözve mentünk be gyakorolni, emlékszem a mesterünk tombolt a méltatlan körülmények miatt.

- Hogyan kerültetek Magyarországra?

- KD: Édesanyám Magyarországon kötött házasságot, és ide költözött. Később én is sokat látogattam Budapestet, őszi és téli szünetekben, nyári balett-kurzusukon vettem részt. Nagyon megtetszett a magyar iskola, a terem felszerelése klasszisokkal jobb volt, mint Kijevben. Vicces, de olyan alap dolgok, mint hogy volt fűtés, vagy a padló vízszintes, egyenletes volt és linóleum borította, mind pozitív meglepetésként értek. Tizenhat éves lehettem, amikor az akkori igazgató Gál Jenő osztályába bementem gyakorolni, édesanyám pedig rákérdezett, van-e lehetőség hogy felvegyenek növendéknek. Részt kellett vennem egy felvételi vizsgán, amelyet végigidegeskedtem ugyan, de végül szerencsére bekerültem.

-CO: Hét évvel ezelőtt, huszonegy éves koromban változtatni szerettem volna az életemen. Az akkori társulattal egész Európát bejártuk, Dél-Koreában pedig meghívott magántáncosként léptem fel, de úgy éreztem váltásra van szükségem. Szerte a világba szétküldtem az önéletrajzomat, Madridba, Izraelbe is visszahívtak, és végül Budapest mellett döntöttem. Az akkori balettigazgató, Keveházi Gábor, a Bajadér premierjében már szívesen szerepeltetett volna, de egy névelírásból fakadó adminisztrációs hiba miatt nem kaptam vízumot és lekéstem a premiert. Balanchine Concert Barocco-jában debütáltam végül.

- Mely darabokban szerettek leginkább a színpadon lenni?

- CO: Most éppen A hattyúk tava pas de six tetszik nagyon. A diótörőben is kaptam szólószerepet, a korábbi években a Baba szerepét táncoltam. Imádom a Sylphide-t, a Don Quijote-t, én a klasszikus darabokkal tudok igazán azonosulni. Idei évtől címzetes magántáncosi rangba kerültem, ami hatalmas megtiszteltetés számomra. Szeretek táncolni, keményen dolgozni. A karban fellépni nekem ugyanazt a kihívást jelenti, mint szóló szerepet táncolni. Nem teszek különbséget köztük, és hatalmas energiákat mozgatok meg akkor is, amikor a hátsó sorban állok. Minden szereplésemről visszanézem a DVD-t és kielemzem.

- KD: Olga bizonyos szempontból fanatikus táncos, ritka az efféle elhivatottság, elszántság, az úgymond „munkás” szerepeket is hihetetlen szorgalommal, átéléssel abszolválja. Kartáncosként főleg karszerepekben táncolok, opera betétekben kaptam kisebb szólót. A karban sok izgalmas és kihívást igénylő érdekes munka van, a karaktertáncokat például nagyon szeretem. Különösen szeretem a Karamazov testvéreket, nagyon tetszik a modernsége, és az, hogy az egész társulatnak technikailag, színészileg is nagy kihívást jelent ez a darab.

- 2014-ben házasodtatok össze? Hogyan lobbant fel a szerelem kettőtök között?

- KD: Közel tíz éve dolgoztam már az Operaházban, amikor Olga a társulathoz került, bár abban az időszakban sokunk a társulatból Markó Ivánnal turnézott, így szinte alig láttuk egymást Olgával. Amikor először megláttam a balett-teremben, azonnal megtetszett, bár csak jó pár évvel később kerültünk össze.

- CO: Emlékszem, Dmitrij egyszer odajött, hogy ha a nyelvi nehézségek miatt szükségem lenne a segítségére, akkor forduljak hozzá bizalommal. Ez érthető, hiszen akkor még egyáltalán nem beszéltem magyarul, az orosz nyelvtudás kezdetektől kapocs volt kettőnk között. A színpadon A diótörő Rózsakeringőjébe táncoltunk közösen együtt, de akkor még nem alkottunk egy párt az életben. Amióta együtt vagyunk nem kerültünk párba a színpadon.

- Mennyire engeditek be a privát életetekbe a szakmát?

- CO: Otthon bizony sokszor szóba kerül a balett, már csak azért is, mert nyaranta balettkurzust szervezünk a fiataloknak, így az Operaház falain kívül is összeköt minket a munka, a tanítás.

- KD: A kurzus hatalmas szervezést igénylő munka, mivel sok külföldi résztvevőt fogadunk, ezért nagyon fontos odafigyelni a szervezésre, tartalommal megtölteni a weboldalt, összeállítani az órarendet, beosztani a balettmestereket, mindez nem kis feladat. Szeretjük és élvezzük csinálni, és úgy véljük, ebben is összhang van köztünk.