Szilárda

Az ellentétek retorikája

2016.03.11. 08:23 Módosítva: 2016-03-11 08:26:04

Programkereső

A Budapest Táncfesztivál keretén belül a Müpában mutatta be a Ballet Preljocaj a Spectral evidence, valamint a La Stravaganza című egyfelvonásosokat. A két darab ugyan különálló témakörök mentén bontakozik ki, de mindkettő hátterében egy jól érezhető és kitapintható kérdés artikulálódik: a világban létező bipolaritás.

Az Angelin Preljocaj által alapított Ballet Preljocaj története több mint harmincéves múltra nyúlik vissza. Az albán származású francia táncos-koreográfusnak ez év márciusában két előadását tekinhette meg egymás után a közönség. A rendkívül pontos és finom – elsősorban a klasszikus balett táncnyelvét használó – előadások már a mozgás szintjén is nagy élményt nyújtanak, köszönhetően a táncosok magas szintű felkészültségének és sallangmentesen pontos táncának. Noha két különálló koreográfiáról beszélünk, teljes mértékben érthető, hogy miért került egymás mellé e két mű.

Ballet Preljocaj: Spectral evidence
Ballet Preljocaj: Spectral evidence
Fotó: Jean-Claude Carbonne

A szerzői intenció szerint a Spectral evidence kiinduló élményét a 20. századi zenetörténet egyik kultikus és formabontó alkotójának egy zeneműve ihlette. Ezen darabban felbukkanó elem az emberi lélegzés hangja, tudott tény, hogy John Cage, a zeneszerző sokat kísérletezett a zene határaival, azon kérdéskörrel, hogy mikor tud valami zenei hangzásként, alkotásként értelmeződni. A koreográfust megragadta ezen lélegzés élménye, és ezt igyekezett a tánc nyelvére átültetni. Noha egy transzformációs szituációról beszélhetünk ezen esetben, a koreográfus egy konkrét történeti narratívát is hozzákapcsolt mindehhez, ez pedig nem volt más, mint az 1692-es salemi boszorkányper. A téma azért is bizonyult jó választásnak, hiszen e történetnek irodalmi és filmes reprezentációi is léteznek, így a koreográfia jó eséllyel számíthatott ezen élmények befogadóban létrejövő felidézésére.

Már a darab kezdetén jól látható a vizuális elkülönülés a táncosok öltözékében: a férfiak fekete színű elegáns ruháját a nők fehér viselete ellenpontozza, az ezen található vörös folt pedig finom didaxissal jeleníti meg a vér motívumot. Lényegi jelentősége van a színpadon megjelenő tereptárgyaknak, amelyek kizárólagos kellékként jelennek meg, és folyamatosan változnak át a szemünk előtt asztallá, kínzóeszközzé, börtönné vagy éppen koporsóvá. Noha a történet a régmúltba nyúlik vissza, a témakör amelyhez kapcsolódik, nagyon is aktuális. A boszorkánnyá kikiáltás, a társadalmi kirekesztés és megbélyegzés motívuma olyan topik, amely napjainkban – ugyan változó formában, de – tetten érhető. A darab pedig józan és olykor fájdalmas tükröt tart elénk, szembesítve minket önnön előítéleteinkkel, és ezek olykor radikális és kíméletlen formáival.

Ballet Preljocaj: La Stravaganza
Ballet Preljocaj: La Stravaganza
Fotó: Jean-Claude Carbonne

Az 1997-es La Stavaganza homlokterében szintén a múlt és az emlékezés motívuma áll. Ahogyan a másik koreográfia esetében észrevehettük a viselet szintjén megjelenő polaritást, az itt is lényegi jelentőséggel bír. A darab a táncosok két csoportra való elkülönülése mentén épül fel, ezt öltözködésük is nyilvánvalóvá teszi. A két csoport egymást felváltva táncol, a fluidabb mozgásformákat a megtörtebb, már-már robotszerű betétek ellenpontozzák. Ezt az elkülönülő jelleget erősíti a zene is, amely a barokk hangzásvilágot ütközteti napjaink elektronikus műfajaival. A darab során szemünk előtt zajlik a két világ párharca, amelyet időnként az egymásra való nyitottság és kíváncsiság élménye tör meg. Angelin Preljocaj, aki maga is bevándorlók gyermeke, egzisztenciális jelentőségűnek tartotta ezen élmény feldolgozását. Hogyan fogad valakit egy számára ismeretlen közeg? Be lehet-e illeszkedni egy másféle társadalomba, vagy az egyértelmű módon valamiféle identitásvesztéssel is jár? Hogyan viselkedik egy közösség az idegenséggel szemben? Érezzük a kérdések mögött húzódó zsigeri félelmet, amely éppúgy megfigyelhető a múlt történelmi helyzeteiben és a jelenkor eseményeiben. A koreográfia elképesztő pontossággal mutatja be az idegenséggel kapcsolatos elutasítást, a Másikkal szembeni félelmet csupán annak okán, hogy Ő más, mint amilyenek mi vagyunk. Az egyszeri történések folyamatos láncolatot alkotnak a történelemben, állandó jelleggel rámutatva az ember eredendő gyarlóságára, és a Másikkal szembeni zsigeri elutasítás évezredes jelenségére.

Két darab – két történelmi esemény – egyetlen fő kérdés.

Kit rekesztünk ki magunk közül?

És ennek nyomán kit látunk el valamiféle jellel, a lélekbe – vagy épp a testre írt – letörölhetetlen bélyeggel, amely kiáltó szóként, vagy épp mozdulatként mesél e kirekesztődésről? Preljocaj koreográfiái tűéles képet nyújtanak ezen tapasztalatról és nagy érdemük, hogy egyszerre kötik konkrét történeti tapasztalathoz, és ugyanakkor el is emelik attól, hogy univerzalizálhassák és minden korban érvényessé tehessék. A befogadó pedig kijőve a darabról fel kell tegye magának ezen kérdéseket. És ha elég őszinte önmaga előtt, meg is kell, hogy válaszolja. És ami még ennél is nehezebb, adott esetben el kell hogy szégyellje magát.

"A saját migrációs történetemre utalok"

A Nemzeti Táncszínház Angelin Preljocaj-jal készült interjúját ide kattintva olvashatja az előadás kapcsán.