Lázár, Olimpia

Táncnyelven kimondott homoszexualitás

2016.11.14. 10:01

Programkereső

Carl Knif Finnország egyik első számú táncos-koreográfusa. A svédajkú finn művészeket felvonultató Finnagora fesztivál keretében november 14-én 19:00-tól a MOM Kulturális Központban mutatja be leghíresebb előadását, a RED című szólókoreográfiát. Ennek apropóján válaszolt kérdéseinkre.
Carl Knif Company-RED
Carl Knif Company-RED
Fotó: Yoshi OMORI

- Milyen hagyományai vannak a kortárs táncnak Finnországban? Ez egy népszerű műfaj nálatok?

- A kortárs tánc Finnországban egy nagyon fiatal művészeti forma. Ugyanakkor nagyon aktív a szcéna: annak ellenére, hogy egy kis nemzet vagyunk, rengeteg koreográfus és táncos képviseli a műfajt. A kortárs tánc a hatvanas években kezdett fejlődések indulni, amikor az első vezéregyéniségek az USA-ba és Közép-Európába mentek új technikákat tanulni, amiket aztán hazahoztak. A hetvenes években alakultak az első társulatok. A legismertebb koreográfus Raatikko, aki Marjo Kuuselas irányítása alatt létrehozott egy egészen speciális táncszínházi stílust a munkásosztály hétköznapi történeteire alapozva. Ezzel egyidejűleg a Helsinki Városi Színház részeként is alakult egy tánctársulat. Ez az intézmény abból a szempontból is jelentős, hogy megjelenési felületet biztosított a leginvenciózusabb finn koreográfusoknak. Különösen fontos kiemelni Jorma Uotinent, akit sokan a finn kortárs tánc atyjának tekintenek, mivel a közönséget megismertette egy egészen új, erősen vizuális táncformával, ami a fénytervezést, jelmezeket és kellékeket az előadás szerves részeként foglalja magába. A vizuális gondolkodás a mai napig nagyon erősen meghatározza a finn kortárs tánc előadásokat. Uotinen munkáját nagyban befolyásolta a vele párhuzamosan Párizsban dolgozó Carolyn Carlson. A nyolcvanas években pedig rendkívüli inputot adott a műfajnak az, hogy számos koreográfus utazott el Ázsiába, hogy az ottani mozgásformákat, harcművészeteket és a butoh táncot tanulmányozza. Ma már annyi stílus létezik, ahány koreográfus van, az utóbbi időben azonban a Közép-Európából érkezett konceptuális gondolkodás kezdett dominálni.

- A te pályádnak melyek a legfontosabb mérföldkövei?

- A Helsinki Színházi Akadémia elvégzése után 2000-ben megkaptam a Tolkien Bilbo című regényéből készült előadás címszerepét a Finn Nemzeti Balettnél, amit Marjo Kuuselas álmodott színpadra. Ezután több évet dolgoztam különböző koreográfusokkal, 2003-ban pedig a Tero Saarine Társulat Borrowed Light című előadásában is szerepet kaptam. Ez a darab a társulat alaprepertoárjának részévé vált és rengeteget turnéztunk vele szerte a világban. 2014-ben létrehoztam a RED című szólómat, ami mai napig a legnépszerűbb koreográfiám. Eddig több mint negyven alkalommal adtam elő Finnországban és külföldön, többek között Oroszországban, Kínában, Dél-Koreában, Franciaországban és Nagy-Britanniában is. Rendezőként idén debütáltam, amikor a Helsinki Svéd Színház számára elkészítettem Kafka Átváltozás című művének fizikai színházi adaptációját. A darab sikerét mutatja, hogy a nagy presztízsű Tamperei Színházi Fesztivál főprogramjába is bekerült idén nyáron, 2017 tavaszán pedig európai turnéra indulunk vele.

- Több helyen említik, hogy az előadásaidat erősen jellemzi a humor. Hogyan használod?

- A humor valóban fontos számomra. Bár a RED című előadásnak nem ez a legfontosabb összetevője, de apró poénok több helyen előfordulnak benne. Számomra a humor egy organikus dolog, ezért nehéz definiálni. Imádom, amikor megjelenik a táncelőadásokban, de most arra törekszem, hogy magától találja meg ez a minőség a helyét az előadásban, mert úgy gondolom, hogy a humor önmagában nem létezik, csak más elemekkel, érzésekkel összekapcsolva.

Ahhoz, hogy nevetésre bírjuk a nézőt, nagyon ellentétes érzéseket kell egymás mellé állítani.

Ugyanakkor én nem tartom magam sem humoristának, sem pedig egy komolykodó alaknak.

- A RED című előadásodat egy belső utazásként írod le. Mi volt a fő motiváció, hogy elkészítsd ezt a darabot?

- Ennek a darabnak az intimitása abból ered, hogy táncosként egyedül vagyok és egyedül is érzem magam a színpadon. Sokáig dolgoztam absztrakt divatshowkban és éreztem, hogy szükségem van a közönség közelségére. Koreográfusként annak a szükségét érzékelem, hogy a személyes életünkben megtapasztalt érzésekkel, emlékekkel dolgozzam. Mivel a tánc egy személyes valóság számomra, ezért szeretném, ha a témák is személyesek és valódiak lennének.

A RED a piros színre alapuló absztrakt meditációként indult, de szépen lassan az életem térképévé fejlődött, egy ösvénnyé, amin eljuthatok önmagamhoz.

- Mitől tud egy ennyire személyes téma érdekes lenni a néző számára?

- Habár mi mind egyedi létezők vagyunk, az emberi élet alapvetései mindenki számára azonosak. Azáltal, hogy felszínre hozunk és megmutatunk személyes témákat, ráébredhetünk, hogyvalójában mind ugyanolyanok vagyunk.

Ezt a darabot egy coming out sztoriként is fel lehet fogni, hiszen sok helyen foglalkozom benne a homoszexualitásommal, és azzal az úttal, ahogyan ezt a tényt a családom és a társadalom felé közvetítettem.

Még mindig reménykedem abban (és sokszor tapasztalom is), hogy az én történetem tovább rezonál és hidat képez a szakadékok közé, és ezáltal túlmutat majd a társadalmi nem, a szexuális identitás és a korosztályok kérdéskörén. Ezen az előadáson keresztül tudatosult bennem, hogy az intim témák szélsőségességének mértékével egyenes arányosságban válik az előadás társadalmilag, sőt politikailag is relevánssá.

- Az előadásban a verbális nyelvet is használod. Miért érezted szükségét a beszédnek egy táncelőadásban?

A döntés, hogy szöveget is fogok használni, abból a vágyamból ered, hogy megnevezzem a témáimat. Lehetővé akarom tenni a néző számára, hogy képes legyen követni engem a belső utamon. Ezek költői szövegek és nagyon fontos számomra, hogy a mozgásnyelv és a beszélt nyelv összetalálkozzon. Ezek az összetevők egyaránt lényeges, integráns részei a koreográfiának, kiegészítik egymást.

Amit nem lehet elmondani tánccal, azt elmondom szöveggel és fordítva.

- Ahogy említetted is, rengeteget utazol és ezáltal – feltételezem - különböző összetételű közönségekkel találkozol. Tapasztaltál már extrém reakciót a közönség részéről?

- Extrém reakciót nem, de határozottan érzékelem a kultúrák közötti különbözőségeket.

Ázsiában például, ahol a homoszexualitás egy óriási tabu, a darab szexuális aspektusa feszültséget generált a nézőkben.

Nem feltétlenül rossz feszültséget, de érzékeltem, ahogy feszegetem ezzel a nézők határait. Azokban az országokban viszont, ahol a homoszexualitás már a mainstream kultúra része, a darabnak erre a részére nyitottabban reagált a közönség. Ennek ellenére azt gondolom, hogy szükséges efféle személyes témákról beszélni a színpadon. Az emberek ezáltal megtapasztalhatják, hogy valójában mind ugyanazokon a tortúrákon megyünk keresztül az életben.