Etelka, Aletta

Juronics Tamás elképzelt egy országot, Abszurdiát

2017.02.18. 17:55

Programkereső

Hogy élnek ennek a képzeletbeli európai meseországnak a lakói? Megtudhatjuk a groteszk humorral és naiv lírával átitatott, Abszurdia című darabból, amit február 18-án mutatnak be Szegeden, majd március elsején a budapesti Müpában.

A Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház közös produkciójával kapcsolatban Juronics Tamás, a társulat művészeti vezetője, a darab koreográfusa elmondta: az együttes történetében több produkció is akadt, amely ironikus hangvétellel, humorral reflektált a körülöttünk zajló élethelyzetekre, társadalmi problémákra. Ilyen volt 1996-ban a Homo ludens, melyet 16 évig játszott a társulat és a Homo hungaricus 2009-ben, mely egy falusi történetbe bújtatva mesél a 20. századi magyar sorsról. Ebbe a sorba illeszkedik az Abszurdia is.

A darabnak nincs összefüggő cselekménye, a produkció elkészültének nehézségét is ez adta, az alkotók beszélgetései során választották ki azokat a szituációkat, melyek a színpadra kerülnek – árulta el Juronics Tamás. A darabban a lesújtó véleményt vidám körítésben tálalják erős, "elrajzolt" képi világot létrehozva.

A fehérre festett arcú, kopaszra maszkírozott, fekete öltönnyel, erős sminkekkel "uniformizált" művészek a cirkusz hangulatát idézik meg, de mint egy jó bohóc, az igazsággal játszanak

- fogalmazott a táncművész.

A produkcióhoz az egykori Szovjetunióban született Alfred Schnittke kifejezetten balettnek írt művét és a Clowns und Kinder című filmhez szerzett zenéjét használták fel- mondta Juronics Tamás. A darabot a március 1-jén, a Budapest Táncfesztiválon mutatják be a Müpában.