Auguszta

„A balett nem rólam szól, hanem arról, amit a nézőknek adni tudok”

2017.02.22. 08:45

Programkereső

Kevés tizenkilenc éves táncosról mondható el bizonyossággal, hogy nagy karriert fog befutni. Verbőczi Noémi balerina közéjük tartozik. A Magyar Táncművészeti Egyetem 9. évfolyamos hallgatója képességeit lenyűgöző szorgalommal, kitartással és céltudatossággal ötvözi. Ennek köszönheti azt is, hogy a tavaly kitűnőre letett érettségi után három hónapot tölthetett a nagyhírű Houston Balett iskolájában.

- Honnan jött, hogy a világ egyik legnagyobb amerikai társulatához menj tanulmányútra?

- A tavalyi Prix de Lausanne-on híres balettintézmények vezetőivel találkozhattam, akik láttak táncolni, és akkor több iskolába is meghívást kaptam, köztük a Houston Ballet-hoz is. Szerencsésnek érzem magam, mert nemcsak a MOL Tehetségtámogató Program támogatását nyertem el a felkészüléshez, hanem még három másik pályázatot is. A Campus Mundi, a Nemzeti Tehetség Program és a houstoni iskola is támogatta a három hónapos kint tartózkodásomat, beleértve az utazást is. Ez tette lehetővé, hogy egy ilyen ismert társulat iskolájába elmehessek.

- A Houston Balett egy hatalmas iskolával rendelkezik, ahol a társulattal szervesen együtt tanulnak a fiatal balettnövendékek is. Te melyik képzésben vettél részt?

- A Houston Ballet Academy-n belül a Junior Company-ban és az úgynevezett Professional 2, vagyis a végzősök osztályába is bekerültem, így két évfolyamra is jártam. A profi társulat, az iskola és a kollégium ott mind egy nagy épületben helyezkednek el. Naponta mindkét balettévfolyam óráira jártam, amiken többek közt tanultam klasszikus balettet, kortárs táncot és pas de deux-t. Önszorgalomból minden második nap bejártam a fiúk erősítő órájára is, amivel egy kisebb hullámot indítottam el. Eleinte egyedüli lányként mentem be súlyokat emelgetni, de amikor három hónap után eljöttem, már közel tizenöt lány járt az edzőterembe.

Ez az edzésforma abból a szempontból érdekes, mert Európában inkább a vékony, légiesebb balerina testalkatot várják el, míg az Egyesült Államokban a szálkásan izmos tónus a kedvelt.

Ezek mellett minden nap jártam pilates-re és legalább egy órát nyújtottam is.

- Elméleti óráid is voltak?

- Igen, kifejezett sok. Kint a gyakorlati órák mellett több olyan elméleti óra van, ami hozzájárul a tánc és a saját testünk megértéséhez. Az elméleti képzés részeként pszichológia órára is jártam, ahol szó volt például a honvágyról, illetve a saját személyiségünkről is töltöttünk ki teszteket, azért, hogy rávilágítsanak, mit kell a legjobban fejleszteni magunkban.

Az amerikai képzésben a táncot nagyon komplex módon képzelik el,

amihez szorosan hozzátartozik az is, hogy megtanuld, hogyan működik a tested, milyen gyakorlati megoldások adódnak a különböző helyzetekre. Van olyan óra, ami arról szól, hogy hogyan előzd meg a sérüléseket, vagyis például mit csináljak akkor, ha meghúzom a belső combizmomat.

- Milyen képességeidet tudtad a legjobban fejleszteni?

- Az egyik legnagyobb tapasztalat az volt, hogy a balettben itthon ismert és alkalmazott Vaganova-módszer után most az amerikai Balanchine-technikát is megtanulhattam. Eleinte nagyon nehéz volt a váltás, mert a Balanchine-rendszerben például a kézmunka sokkal szabadabb, én pedig zártabb mozdulatokhoz voltam szokva. Ugyan a klasszikus orosz technikát sajátítottam el az itthoni iskolában, 

de úgy érzem, hogy alkatilag az amerikai technika legalább annyira közel áll hozzám.

- Nehéz volt elsajátítani?

- Az első hetekben nagyon, annak ellenére, hogy az itthoni balettművész oktatás rendkívül magas, egyetemi színvonalú, így technikailag nem voltam lemaradva. Apróságokat volt leginkább furcsa megszokni, például, hogy a kinti iskolában a balettstúdió falai üvegből készültek, míg itthon általában mesterséges világítást használnak a termekben. Mivel Texas államban még novemberben is nagyon meleg volt, eleinte fizikailag is meg kellett szoknom ezeket a napfényes balett-termeket, ahol nem csak a fényviszonyok, hanem például a padló is más anyagú. Ennek azért van jelentősége, mert náluk a puha gyakorlócipő helyett minden spicc-cipőn történik, amihez egy kevésbé csúszós padlóra van szükség. Napi kilenc órát töltöttem spiccen, amitől több ponton átalakult a lábfejem. Sokat segített ezen később a kinti magas szintű fizioterápia.

- Az amerikai balettmestereid hogyan fogadtak mint növendéket?

- Mindenki nagyon kedves volt velem.

Az amerikai balettmesterek sokszor emlékeztettek arra, hogy azért megyünk ki a színpadra, hogy a táncunkkal szebbé és jobbá tegyük a világot.

Vagyis azt, hogy a balett nem kizárólag rólam és a technikámról szól, hanem sokkal inkább arról, amit a nézőknek adni tudok. Ez az üzenet nagyon bevésődött a fejembe, amit innentől mindig magammal viszek majd.

- Itthon milyen előadásban láthatunk legközelebb?

- A Budapest Táncfesztiválon a Magyar Táncművészeti Egyetem szervezésében február 24-én fogjuk bemutatni Kovács Kristóffal azt a neoklasszikus pas de deux-t (koreográfus: Andrea Paolini Merlo), amivel 2016-ban második helyezést értünk el a Bécsi Nemzetközi Balettversenyen.