Géza

Öt inspiráló táncos, aki véghezvitte a lehetetlent

2017.04.29. 10:29

Programkereső

A táncosoknak minden nap meg kell küzdeniük saját fizikai határaikkal és a versenyhelyzet adta állandó stresszel, de vannak, akiknek ezen felül még a származásukból adódó korlátokat is le kell gyűrniük, hogy érvényesülni tudjanak. A Tánc Világnapján azokról mesélünk, akik látszólagos behozhatatlan hátrányuk ellenére is elérték a csillagokat.

1. Misty Copeland (34)

Nem hiányozhat ebből a listából a legnagyobb tabudöntögető, Mity Copeland, aki több szempontból hátránnyal indult: szegény családba született, és csak tizenhárom éves korában kezdett el táncolni, bőrszíne és sportolókat meghazudtoló izmos testalkata, nőies idomai miatt pedig sokáig teljesen alkalmatlannak találták az uniformizáló balett világában. Ő azonban szorgalmával hamar az American Ballet Theater tagjai között találta magát. 2015-ben első magántáncosnak választották itt, ezzel ő lett a társulat 75 éves történetében az első színesbőrű magántáncos. Mára igazi ikonná vált: forgattak róla egész estés portréfilmet, rendszeresen szerepel a legnagyobb sportszergyártó cégek reklámjaiban, Afrikában szociális balett kurzusokon tanít, sőt, még Barbie babát is készítettek az ő képmására.

Misty Copeland
Misty Copeland

2. Carlos Acosta (43)

A havannai nyomortelepen született táncos első sikerét 9 évesen szerezte, amikor megnyert egy breaktánc versenyt, ami akkoriban az utcai bandák dominanciaharcának egyik legfontosabb terepe volt. Apja, hogy megóvja fiát az utcai élet veszélyeitől, beíratta egy balettiskolába. Carlos tizenhárom éves koráig szenvedett a balettől, de akkor felfedezte a műfaj szépségeit. 16 évesen fölényesen megnyerte a lausanne-i balettversenyt, ami rengeteg ajtót kinyitott előtte annak ellenére, hogy bőrszíne miatt ő is különcnek számított: táncolt az Angol Nemzeti Balett társulatában, a Kubai Nemzeti Balettnél, a Houston Ballet együttesében. Jelenleg szabadúszóként a világ összes jelentős balettszínpadán várják. 2007-ben önéletrajzi kötete is megjelent Nincs út hazafelé címmel.

Carlos Acosta
Carlos Acosta

3. Michaela DePrince (22)

A Sierra-Leone-i származású táncos már azon az ajtón sétált be, amit Misty Copeland kinyitott. Viszont addig az ajtóig hosszú utat kellett megtennie. A háborúban megárvult, fekete bőre és bőrbetegsége miatt egész gyerekkorában az „ördög gyermekének” csúfolták. Később egy amerikai házaspár örökbe fogadta őt, akik azonnal beíratták egy balettiskolába. Miután a Youth America Grand Prix versenyen nyert ösztöndíjjal elvégezte az American Balett Theater iskoláját, a New York-i Dance Theatre of Harlem-hez csatlakozott. 2012-ben történetét Taking Flight: From War Orphan to Star Ballerina című memoárjában írta meg, ami rövid időn belül az év legkeresettebb könyve lett. 2013-ban a Holland Nemzeti Balett ifjúsági társulatához került, ahol jelenleg ő az egyedüli afrikai származású táncos. Michaela életében jelenleg a tánc játssza a főszerepet, de később, tánckarrierje végén szeretne egy művészeti iskolát nyitni Sierra Leonéban.

4. Ahmad Joudeh (26)

Joudeh egy szír menekülttáborban nőtt fel. Gyerekkora óta táncos akart lenni, de a családi támogatás hiányában titokban tudott csak táncórákra járni és sokszor megverte apja, ha rajtakapta, hol járt. De kitartott, és egy idő után maga kezdett ingyenes balettórákat adni a környezetében élő gyerekeknek és szerepelt egy arab táncos tehetségkutatóban is. Egy fotósorozat miatt, amelyet Palmürában készített, az ISIS halálosan megfenyegette. Ekkor tetováltatta a nyakára: "Tánc vagy halál". Egy holland újságíró Dance or Die címmel riportot készített róla, amit látott a Holland Nemzeti Balett művészeti vezetője, Ted Brandsen is, aki alapítványt hozott létre tanulmányai finanszírozására. Ma Amszterdamban él Joudeh, és a Holland Nemzeti Balettban táncol.

5. Sudha Chandran (52)

Nemcsak a balett berkein belül vannak különös életutak és csodával határos sikerek. Az indiai Sudha Chandran már ígéretes Bharatanatyam (klasszikus indiai tánc) művész volt, amikor 16 évesen egy autóbaleset következtében amputálni kellett jobb lábát. Nem adta fel, két év kihagyással egy számára kifejlesztett speciális művégtaggal visszatért a tánchoz, aminek virtuóz művésze lett. Fellépett Európában, Kanadában és a Közép-Ázsiában is. 1984-ben megfilmesítették történetét Mayuri címmel, amiben saját magát alakította, és amiért díjat is nyert. Később számos indai TV filmben szerepelt és táncos tehetségkutató műsor zsűrijeként tűnt fel. Amikor megkérdezték tőle, hogyan tudta véghezvinni ezt az utat, azt mondta: „a tánchoz nem szükségeltetik láb!”

Sudha Chandran
Sudha Chandran