Butoh, a legteljesebb üresség tánca

A fesztiválnak a Nemzeti Táncszínház, a Magyar Nemzeti Galéria, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum ad teret Budapesten, valamint Pécsett a Zsolnay Kulturális Negyed. A rendezvény 2009-ben Butoh Fesztiválként indult, és azóta is kiemelt jelentőségűek a programban a butoh filozófiáját tükröző előadások, a kortárstánc-produkciók és a performansz akciók. De mi is az a butoh?

A „legősibb” modern tánc

A butoh tánc nyugati szemmel nézve igencsak paradox jelenség: látva a külső jegyeit, a táncosok fehérre festett testfelületeit, a bő, kimonoszerű ruhákat és a lassú mozdulatokat, mindenképpen valamiféle ősiség juthat eszünkbe, és azt gondolhatnánk, több száz éves japán tradícióról van szó, amelynek minden lépése a hagyomány által rögzített performatív cselekedet.

De hogy lehet valami úgy modern, hogy közben ősi, rítikus? Valószínűleg egy japán butoh táncos már a kérdésfelvetésen is sokatmondóan mosolyogna, és ezzel máris rámutatna a műfaj kialakulásának miértjére. A butoh tánc ugyanis éppen a nyugati és keleti világlátás ütközéspontjánál fogant meg, amit a nyugati civilizációba ágyazott gondolkodással nehéz megérteni.

Ha történelmi és kultúrtörténeti tények felől közelítünk, akkor a második világháború végéig kell visszarepülni, ahol egy meggyötört, vesztes Japánt találunk. Amerika fennhatósága alatt felborult a Japán kultúra szigorúan felépített belső rendje, helyette modern demokráciát kellett létrehozni, amit azonban idegen testként kivetett magából a japán néplélek. Ebben az átmeneti állapotban, a nyugati civilizációval szembeni állásfoglalásként, született meg a butoh. Érdekes azonban, hogy míg a konzerválódott táncformákkal szembefordult, addig az avantgárd kultúrából erősen inspirálódott: a századforduló színházcsinálóihoz, Antonin Artaud-hoz, a „könyörtelen színház” megteremtőjéhez, vagy az írók közül Jean Genet-hez hasonlóan a butoh is a sötétet és tiltottat, a rejtettet kereste, ami közelebb vezet az igazsághoz, mint bármi, ami csupán a felszínt tükrözi vissza.

A butoh tánc megszületésénél két ember bábáskodott: Tatsumi Hijikata, kora lázadó és újító koreográfusa és Kazuo Ohno táncművész. Mindkettejük legfőbb törekvése az volt, hogy a személyről leválasztott, formákban gondolkodó, szerintük üres koreográfiák helyett megtalálják a mozgás transzcendenciáját. A két alkotó két egészen eltérő úton kereste az ehhez szükséges belső üresség állapotát, mégis csodálatosan tudtak együtt dolgozni. Előbbi a mozdulat felől közelített az érzelmekhez, utóbbi pedig az érzelmek felől a mozdulathoz. Hijikata pontról pontra megkoreografálta alkotásait, Kazuo Ohno darabjai viszont fix pontokra épülő improvizációk voltak. Formailag is teljesen új műfaj született: a felfelé törekvő, légies nyugati balettel szemben a butoh nagyon erősen lefelé, a föld irányába törekszik, erre utal az elnevezés is: a butoh laza fordításban 'földtáncot' jelent.

Megfogni a megfoghatatlant

Azt gondolhatnánk, értelmetlen dolog az ürességre építve előadást, hovatovább műfajt létrehozni. A butoh mégis ezt teszi. Mégpedig azért, mert ez az üresség egészen másképp értelmeződik, mint ahogy azt a fogyasztói társadalom belénk nevelte. Ez a belső állapot a buddhizmus ürességfogalmához és a zenhez vezet vissza.

Hogy ez mit is jelent, azt a műfaj hazai nagykövete, a Body.Radical Fesztivált is szervező Bata Rita fogalmazta meg szemléletesen a Fideliónak adott korábbi interjújában : „Amikor színpadra lép az ember, akkor elengedi, elveszti a személyiségét, és a test közvetítő csatornáján keresztül általános, mindenki által megélt dolgok kerülnek elő. ”.

Szintén közeli kapcsolatba került a butohval Frenák Pál. Egy vele készült beszélgetésben így idézte fel Kazuo Ohnóval való találkozásait:

Kazuo akkor kilencvenvalahány éves volt. Állni már alig tudott, de a nagyon lassú butoh mozgásformával még mindig gyönyörűen dolgozott a teste, és hihetetlen, titokzatos energia áradt belőle.

A fizikai leépüléssel a tudás áthelyeződik máshová, és a test képes lesz az univerzum energiáit használva mozdulni. Ő volt az, aki a legerőteljesebben szembesített önmagammal”.

Jól kivehető szavaikból, hogy a butoh nem annyira formai technika, mint tudatállapot, a jelenlét művészete. Ezért van az, hogy a táncosoknak minimum egy évtizedig kell gyakorolniuk mentálisan és fizikailag, míg butoh táncossá válnak, Kazuo Ohno maga is csak 50 éves kora után hozta létre első előadását. A témák pedig legtöbbször valamilyen örök érvényű létfilozófiai igazság megragadását veszik célba, legyen szó az ember természettel való kapcsolatáról, születésről, halálról vagy a létezés relativitásáról.

Butohtitkok első kézből

Az V. Body.Radical egyik kiemelt vendége lesz Nakajima Natsu Japánból, aki a ma élő legidősebb női butoh táncos, nem mellesleg a műfajt alapító Hijikata egyik legfontosabb táncosa. Ő nemcsak előad, de workshopot is tart, amelyen bárki ízelítőt kaphat a butoh tánc filozófiájáról. Táncelőadása a Like Smoke, Like Ash címet viseli, és ez tökéletesen visszatükrözi a mesterei által lefektetett elveket; nem véletlen, hiszen Nakamija egyúttal előttük is tiszteleg ezzel a darabbal. Címadását így indokolta: „A japán füst és hamu írásjel magában foglalja a tűz írásjelét. Nemcsak etimológiailag utalnak vissza arra az elemre (tűz), amelyből keletkeztek, hanem vizuálisan egy következő állapotot – »tűzlétének« – következő állomását fejezik ki.

Az »eltűnés« számára többet jelentett, mint puszta öneltörlést, magában foglalt valami más egyebet is. A magában foglalás szerkezete, amelyben egy dolog valami más lehetőségét rejti, »össze-tett«-ként is jellemezhető. Gondoljunk csak a faszénre, amely a haldokló tüzet a parázsban rejtegeti. Ezen az úton tanított meg élni és táncolni Tatsumi Hijikata és Kazuo Ohno, így táncoltam egész életemben”.

Nakamija Natsu mellett a biennále vendége lesz az Akram Kham társulatából kilépett koreai kortárs koreográfus, Lim Set Byeol és társulata, a hongkongi sztár, Yonglock Ong és honfitársa, a forradalmi újító Greenmay Tong, továbbá két fiatal japán tehetség: Watanabe Harauka és Shimojima Reisa. A bemutatókat minden este közönségtalálkozó követi, ahol választ kaphatunk az előadásokkal kapcsolatban felmerült kérdéseinkre, és talán még azt is megtudhatjuk, milyen titok áll a színpadi átváltozás mögött.