Etelka, Aletta

Most mindent megtudhatsz Kelet táncairól!

2017.09.27. 15:47

Programkereső

Kortárs táncelőadások, performanszok, táncfilmek és workshopok segítik a távol-keleti előadóművészeti irányzatok megismerését október 3-ig az 5. BODY.RADICAL Nemzetközi Előadóművészeti Biennálén Budapesten és idén először Pécsett is.

A 2009-ben Butoh Fesztiválként indult program mára a régió legjelentősebb, az ázsiai kortárs non-verbális előadóművészeteket bemutató fesztiváljává nőtte ki magát. A biennálét szervező Érintéspont Művészeti Alapítványnak és igazgatójának, Bata Ritának kiemelt célja, hogy

Magyarországon és lehetőség szerint a régióban is bemutassa a távol-keleti előadóművészetek legújabb irányzatait,

elősegítve a kulturális és művészeti kapcsolatok kiépítését Kelet-Európa és a Távol-Kelet között.

A kezdetben a butoh - japán avantgárd - előadásokra fókuszáló fesztiválprogramban évről-évre fokozatosan megjelentek a műfaj szoros határai közé nem sorolható, de a butoh filozófiáját tükröző előadások, kortárs tánc produkciók és performansz akciók is, ezért a biennalé neve előbb Itt van Japán, majd BODY.RADICAL lett.

Az ötödik születésnapját ünneplő biennále idén először Pécsre is ellátogat, ahol a Zsolnay Kulturális Negyed ad teret a programnak. A budapesti előadások a Nemzeti Táncszínház jóvoltából a Várkert Bazárban lesznek, valamint a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria is izgalmas események helyszínéül fog szolgálni.

A Japánból, Koreából, Hongkongból meghívott produkciókat hagyományos színházi keretek között és különleges tér-specifikus helyszíneken mutatják be.

A fesztiválon fellép mások mellett a japán Nakajima Natsu, a ma élő legidősebb női butoh táncos,

valamint több díjnyertes koreográfus is elhozza munkáit. 

Nakajima Natsu
Nakajima Natsu
Fotó: Onozuka Makoto

A biennále egy új, magyar-hongkongi térspecifikus darab megteremtésére és bemutatására is lehetőséget biztosít. A színházi térben előadott produkciók mellett a fesztivál legkülönlegesebb programja a Hopp Kert Show lesz, amelynek keretében a fesztivál művészei öt helyszínspecifikus performanszot adnak elő. Emellett a múzeum aktuális kiállítását is meg lehet nézni. A háromnapos workshopon a fesztiválon fellépő világhírű mesterektől tanulhatnak az érdeklődők. Az idei filmvetítés anyagát a 2016-ban elhunyt Murobusi Ko mester életművét, filozófiáját feldolgozó tokiói Murobusi Ko Archívum biztosítja.