Emma

Magyar balerina ihlette a világhírű Hans van Manen remekművét

2017.10.20. 10:57 Módosítva: 2017-10-20 10:58:45

Programkereső

Ami ráadásul a világon először látható együtt a holland koreográfus másik két munkájával október 20-án a LOL-esten a Magyar Nemzeti Balett előadásában a Müpában.
Hans Van Manen
Hans Van Manen

Ritkán adatik meg egy koreográfusnak, hogy kifejezetten vicces koreográfiát készítsen

- mondta Hans van Manen a csütörtöki sajtóeseményen Budapesten, hozzátéve: ő azért már készített néhányat az életében. A LOL-estre Solymosi Tamás, a Magyar Nemzeti Balett igazgatója kérte ezeket a darabokat, együtt még nem szerepelt a három koreográfia, nagy élmény lesz ezt így megmutatni - hangsúlyozta. Kitért arra is, hogy

az 5 tangót 20 éve már bemutatták Magyarországon, a másik két koreográfia első alkalommal látható.

Felidézte az 1970-es években Berlinben tett útját is, ahonnan több hanglemezzel tért haza, s amelyek meghallgatása után megszületett az 5 tangó, személyesen csak ezt követően találkozott Piazzollával. Az 1989-es Black Cake jubileumi koreográfiáról elmondta, hogy címét a fekete kosztümök, díszletek ihlették. Kiemelte, hogy ő maga nem romantikus alkat, a nő és férfi viszonyát sem így ábrázolja,

a férfi és a nő egyenrangú fél.

A darabokban erős nő és erős férfi látható, akik körül izzik a levegő - fogalmazott. Az 1982-es Trois Gnossiennes Erik Satie francia zeneszerző alkotására készült, s a melankolikus zongoramuzsika által ihletve mesél a férfi-nő kapcsolat összetettségéről, lemondásról, bizalomról, harmóniáról.

A duett női szerepét van Manen eredetileg Aradi Mária világhírű balerinára, a Holland Nemzeti Balett egykori vezető szólistájára álmodta.

Az 1977-es 5 tangó egyben tisztelgés is a műfajt forradalmasító argentin zeneszerző, Astor Piazzolla munkássága előtt. A páros koreográfiákban a klasszikus balett eleganciája és mértéktartása ötvöződik a tangó elfojtott szenvedélyével, megragadva van Manen alkotói tevékenységének esszenciáját. A szarkasztikus humorú Black Cake a megalakulásának 30. évfordulóját ünneplő Holland Táncszínház jubileumára készült Jirí Kylián felkérésére. Az öttételes alkotás helyszíne egy társasági esemény, amelyen fokozatosan buknak a felszínre a társadalmi kötöttségek és az illem által leplezett férfi-női viszonyok.

 Solymosi Tamás a sajtóbeszélgetésen azt hangsúlyozta, hogy minden évadkezdés nagy kihívás.

Az Operaház felújítása miatt a LOL-estet egy különleges helyszínen, a Müpa Fesztivál Színházban adják elő. 

A koreográfiák kettős és hármas szereposztásban láthatók. A LOL októberi bemutatója a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál részeként, míg a produkció januári előadásai a Nemzeti Táncszínházzal együttműködésben láthatók a Müpa Fesztivál Színházában.