György

Félreteszi a táncot a 70 éves Mihail Barisnyikov

2018.02.01. 16:45

Programkereső

Január 27-én töltötte 70. születésnapját a legenda, aki még mindig kapható a kísérletezésre: egy újabb produkció erejéig nem elsősorban táncosi, hanem színészi kvalitásait mozgósítja.

A Brodsky/Baryshnikov semmilyen értelemben nem táncelőadás. Ha valaki azt hiszi, hogy táncolni fogok benne, az csalódni fog, úgyhogy jobb, ha visszaviszi a jegyét a pénztárba. Ettől függetlenül remélem, hogy más módon örömet okoz majd az előadás”

- nyilatkozta Barisnyikov a Brodsky/Baryshnikov című produkcióról. A januárban Bostonban, februárban pedig Chicagóban szereplő darab Barisnyikov és a Nobel-díjas orosz költő, Joseph Brodsky régi barátságára épül, az ötlet mégsem a tánclegenda, hanem a Rigai Nemzeti Színház művészeti igazgatója, Alvis Hermanis fejéből pattant ki.

Ami azt illeti,

Barisnyikov először nem is akarta elvállalni az egyszemélyes előadás szerepét.

No nem mintha félne megnyilatkozni a mozgástól eltérő színházi nyelveken, hanem azért, mert tudomása szerint 1996-ban elhunyt barátja soha nem szerette a színházat. „Egyáltalán nem járt színházba, esetleg hangversenyekre, ha éppen Bach, Mozart, Haydn, vagy Purcell volt műsoron” - idézte fel nevetve Barisnyikov.

Az előadás, habár technikailag egy egy személyes monodráma, tulajdonképpen mégis két szereplője van: a nézők tanúi lehetnek két barát intim párbeszédének, akik közül az egyik már csak hangfelvételein keresztül van jelen. A versek többségében eredeti nyelven, oroszul hangzanak el, angol felirattal, amit Barisnyikov szuggesztív előadói jelenléttel ad elő, illusztrál, mintha ez az egész Brodsky elméjében zajlana. És - bár Barisnyikov nem tud kibújni bőréből, ami minden ízében egy táncos test – szó sincs tánckoreográfiáról, inkább csak a japán butoh táncból ismert erős fizikális jelenlétről.

Barisnyikov egyébként nem először szerepel prózai színházban és filmben: 1977-ben Oscar-ra jelölték a legjobb mellészereplő díjára Herbert Ross Fordulópont (The Turning Point) című filmjében, 1989-ben pedig egy egészen komplex színészi feladatot vállalt Kafka Átváltozásában. 2016-ban ő volt a főszereplője Robert Wilson rendezésének, a Nizsinszkij naplója alapján készült Letter To A Man című előadásnak, és persze nem szabad szó nélkül elmenni a Szex és New York című sorozatban alakított szerepe mellett sem, hiszen itt egy újabb generáció ismerte meg őt, jóllehet itt sokkal kevésbé alakított szimpatikus karaktert, mint amilyen a való életben.