Konrád, Tivadar

Idén nyáron is táncosok veszik be a királynék városát

2018.03.23. 09:34

Programkereső

Huszadik alkalommal rendezik meg a Tánc Fesztiválját Veszprémben; május 28. és június 3. között 17 produkciót láthat a közönség a város öt pontján, kulturális intézményekben és köztereken egyaránt.

A rendezvény nyitónapján veszprémi tánccsoportok lépnek közönség elé a Hangvilla rendezvényközpont előtti téren. A Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház Abszurdia című, a társadalomról ironikus képet festő közös produkciója a Petőfi Színházban látható majd.

A Hangvilla színháztermében gálaműsort rendeznek finn, spanyol és koreai táncművészek közreműködésével, 18 esztendő után pedig ismét a fesztivál vendége a Pécsi Balett: a társulat a színházban lép fel május 29-én a Diamonds (Gyémántok) című esttel, amelyen Földi Béla Footsteps és Leo Mujic Diamond című koreográfiáját láthatja a közönség.

A rendezvény harmadik napján a Duda Éva Társulat és a Frenák Pál Társulat táncosai várják az érdeklődőket. A hónap utolsó napján pedig a Közép-Európa Táncszínház lengyel-magyar koprodukcióját és a Krakow Dance Theatre előadását láthatják az érdeklődők.

A fesztiválon fellép a Forte Társulat valamint a Bozsik Yvette Társulat is. A záró produkciót a Magyar Táncművészeti Egyetem klasszikus balett és modern tánc szakirányú végzős hallgatói mutatják be.

A kísérletező táncszínházi előadásoknak a Latinovits-Bujtor Játékszín ad otthont. Itt látható majd a Tünet Együttes, a TranzDanz, Fehér Ferenc és Grecsó Zoltán produkciója.