Ervin

Ők a legjobb kortárs táncelőadásért járó Lábán Rudolf-díj esélyesei

2018.04.03. 12:04

Programkereső

A 2017-es év legjobb koreográfiájáért járó független táncszakmai díjat április 17-én, a Company Wayne McGregor: Autobiography című előadása után, 21.30-kor adják át a díjazottaknak a Trafóban.

Ezúttal 8 produkció szerepel az esélyesek között, illetve az Artman Egyesület munkáját külön díjjal jutalmazzák. Hogy ki, vagy kik lesznek a nyertesek, a helyszínen derül majd ki, mindenesetre azt elmondhatjuk: szoros mezőnyben vesznek részt a hazai kortárstánc kiemelkedő alakjai.

A Trafó Kortárs Művészetek Háza és a MU Színház a magyar kortárs tánc legszínvonalasabb alkotásainak, alkotóinak elismerésére és népszerűsítésére 2005 őszén alapította ezt a szakmai díjat. A XX. századi európai modern táncművészet legjelentősebb újító személyiségéről, Lábán Rudolfról elnevezett elismerés odaítélésére az alapítók olyan független esztéták, kritikusok és szakújságírók közösségét kérték fel, akik évek óta rendszeresen elemzik, értelmezik és népszerűsítik a kortárs tánc-szcéna jelenségeit. A legjobbak közé sorolt koreográfiák alkotói közül ketten kaphatják meg az elismerést alapító két fővárosi intézmény díját.

A Lábán-kuratórium tagjai

Artner Szilvia Sisso – újságíró, kritikus

Bálint Orsolya- újságíró, tánckritikus

Fuchs Lívia – tánctörténész, tánckritikus

Halász Tamás – tánckritikus, szerkesztő

Králl Csaba – tánckritikus, szerkesztő

Rényi András – esztéta

Százados László – művészettörténész

Török Ákos – tánc és színházkritikus, szerkesztő

A Lábán Rudolf-díj 2017-es nomináltjai:

(előadáscímek szerinti alfabetikus sorrendben)

Fehér Ferenc: The station

Nominált alkotó: Fehér Ferenc

Frenák Pál Társulat- Magyar Nemzeti Balett: A fából faragott királyfi

Nominált alkotó: Frenák Pál

Góbi Rita Társulat: Reptében

Nominált alkotó: Góbi Rita

HODWORKS: Szólók

Nominált alkotó: Hód Adrienn

Közép- Európa Táncszínház: Kerengő

Nominált alkotó: Simkó Beatrix

Tünet Együttes: Loop

Nominált alkotó: Szász Dániel

Közép- Európa Táncszínház: Lilith

Nominált alkotó: Molnár Csaba

Duda Éva Társulat: From Helix to Vortex

Nominált alkotó: Varga Csaba

A legjobbak közé sorolt koreográfiák alkotói közül ketten kaphatják meg az elismerést alapító két fővárosi intézmény díját. Hogy melyik kettő, az most fog kiderülni, sok répatorta társaságában.

Különdíj: Artman Mozgásterápiás Művészeti Közhasznú Egyesület

Műsorvezető: Winkler Nóra

Közreműködik: Réti Anna