Dezső

Öt nap a tánc bűvöletében – 8. Monotánc Fesztivál

2018.05.10. 12:13 Módosítva: 2018-05-10 12:15:25

Programkereső

Nyolcadik alkalommal rendezi meg a Bethlen Téri Színház a Közép-Európa Táncszínházzal együttműködésben a Nemzetközi Monotánc Fesztivál biennálét, idén május 15. és 19. között. Öt este alatt több mint 15 szólótánc produkció várja a közönséget az elmúlt évek kínálatából válogatva.

A neves hazai alkotó-előadók (Bakó Tamás, Berger Gyula, Cuhorka Emese, Egyed Bea, Gergye Krisztián, Góbi Rita, Hód Adrienn, Jakab Zsanett, Mádi László, Mészáros Máté, Molnár Csaba, Nagy Zoltán, Nagy Csilla, Szász Dániel, Vass Imre) mellé ez alkalommal is meghívást kaptak külföldi művészek: a szlovák Tomas Danielis, a bolgár származású Miroljuba Petrova, a japán származású Ayumi Toyabe, valamint Lee In Soo és Jaewoo Jung Dél-Koreából.

Az idei fesztivál programját az Orkesztika Alapítvány és a Kontakt Táncért Alapítvány Egyperces (tánc)filmjeinek vetítése színesíti a kávézóban.

A fesztivál első napján Eifert János 3T (Tánc/Test/Természet) című kiállítása nyílik a Bethlen Galériában, a fotóművész 75. születésnapjának alkalmából.

Részletes program

Helyszín: Bethlen Téri Színház

május 15. / kedd

18:00 Gergye Krisztián: „Ha mi árnyak...” • Róth Miksa Emlékház – bemutató
19:00 Eifert János: 3T (Tánc/Test/Természet) • kiállítás megnyitó Eifert János 75. születésnapja alkalmából

május 16. / szerda

18:00 Gergye Krisztián: „Ha mi árnyak...” • Róth Miksa Emlékház
19:00 Bakó Tamás: Fekete ló / koreográfus: Nagy Zoltán
20:00 Egyperces táncfilmek vetítése (Orkesztika Alapítvány, Kontakt Táncért Alapítvány)
20:30 Ujszászi Dorottya: P@88w0rLd (részlet) (dot.Consla) (16+)
21:00 Ayumi Toyabe (JP) – Berger Gyula: Bővülő terek (részlet) (ZéróPlusz TáncMűvek)

május 17. / csütörtök

18:00 Gergye Krisztián: „Ha mi árnyak...” • Róth Miksa Emlékház
19:00 Tomas Danielis (SK): Suite No.3
20:00 Egyperces táncfilmek vetítése (Orkesztika Alapítvány, Kontakt Táncért Alapítvány)
20:30 Miroljuba Petrova (BG) – Antonovits Bence: Egyszer egy kicsi madár... (Giss)
21:00 Lee In Soo (KOR): A first meet
21:30 Nagy Csilla – Tóth Mátyás: Karma Milonga (Cipolla Collectiva)

május 18. / péntek

18:00 Gergye Krisztián: „Ha mi árnyak...” • Róth Miksa Emlékház
19:00 Hodworks: Szólók – variáció (Hodworks) (16+)
20:00 Egyperces táncfilmek vetítése (Orkesztika Alapítvány, Kontakt Táncért Alapítvány)
20:30 Szász Dániel: Loop (Tünet Együttes) (15+)
21:00 Jaewoo Jung (KOR): Uninhabited Island (Dance Troupe Braveman)
21:30 Egyed Bea: Én, a feminista (16+)

május 19. / szombat

18:00 Gergye Krisztián: „Ha mi árnyak...” • Róth Miksa Emlékház
19:00 Góbi Rita – Szegő Dávid – Pavla Beranová: Reptében (Góbi Rita Társulat)
20:00 Egyperces táncfilmek vetítése (Orkesztika Alapítvány, Kontakt Táncért Alapítvány)
20:30 Mádi László – Mészáros Máté: InSoundOut (Közép-Európa Táncszínház)
21:00 Jakab Zsanett – Molnár Csaba: Lilith (Közép-Európa Táncszínház)

További részletek ide kattintva.

Támogatott tartalom