Dezső

New Yorkban komolyan veszik a női koreográfusokat

2018.05.12. 09:53

Programkereső

A jövő évadtól minimum három női koreográfusnak ad lehetőséget az Amercian Ballet Theater, ezzel tudatosan erősítve a női szemszög fontosságát.

A társulat művészeti vezetője, Kevin McKenzie a napokban jelentette be, hogy ősztől elindítják a Women's Movement sorozatot – a szójáték nagyjából annyit tesz, 'nők mozgalma/mozdulatai'.

Ez azt jelenti, hogy októbertől évadonként minimum három női koreográfus mutathatja be munkáját a társulatnál.

Egyikőjük egy egész estés új balettet készít a társulat számára, másikuk a kamaraegyüttes számára koreografál, a harmadik alkotó pedig lehetőséget kap egy szabad alkotófolyamatra a társulat rezidens koreográfusaként, ami azt jelenti, hogy kötöttségek nélkül, bármiféle elvárt végeredmény nélkül dolgozhat a táncosokkal.

A sorozat ünnepélyesen az ABT őszi gáláján, októberben indul, ahol kizárólag női koreográfusok munkái lesznek láthatók, köztük Lauren Lovette tavalyi bemutatója, valamint az ikonikus Twyla Tharp In the Upper Room című koreográfiája, ami a társulat repertoárján 1988 óta szerepel.

Ősszel Jessica Lang mutatja be harmadik előadását a társulatnál, de Claudia Schreier és Stephanie Batten Bland is fog koreografálni a következő évadban. „Az ABT Women's Movement programját azok a formabontó női alkotók inspirálták, akik óriási hatást gyakoroltak az ABT arculatára, úgymint Agnes de Mille és Twyla Tharp" – mondta a művészeti vezető, Kevin McKenzie.

Magyarországon is egyre több női koreográfus van jelen a balett és a kortárs tánc területén. A független alkotókat elismerő Lábán Rudolf-díjat idén két női alkotónak, Góbi Ritának és Hód Adriennek ítélték oda, a fiatal koreográfusokat támogató Imre Zoltán Program alkotóinak fele ugyancsak nő, és a Magyar Nemzeti Balett elmúlt éveinek egyik legfontosabb bemutatóját, A vágy villamosát is nő, Venekei Marianna koreografálta. Persze mindig van hová fejlődni.