Tánc

67 évesen is a legkarizmatikusabb balettsztár

2015.01.28. 10:28
Ajánlom
1948. január 28-án született az orosz-amerikai Mihail Barisnyikov, a 20. század egyik legnagyobb hatású balett-táncosa és koreográfusa. A világhírű táncos neve nem csak a balett, de a fotózás, a mozi és színház világában is híressé vált.

A lettországi Rigában született a világhírű művész, akinek nem volt egyszerű gyerekkora. Apjával, egy szovjet ezredessel, nem ápolt különösebben jó viszonyt. Ennek ellenére később bőven merített inspirációt apja modoros, katonai természetéből. Édesanyját kora kamaszkorában lett öngyilkos. Körülbelül ekkoriban kezdett el balettet tanulni, és 1963-ban, 16 évesen került a világhírű koreográfus, Alexander Puskin keze alá a Vaganova intézetben. 1967-ben debütált a Kirov Balett Giselle-jében, aztán a társulat első magántáncosa lett. Egy évvel korábban nyerte el első főbb díját a bulgáriai Várnában, egy táncversenyen, majd 1969-ben aranyérmet szerzett Moszkvában az első nemzetközi balett versenyen.

A közönséget azonnal elkápráztatta fizikai és technikai képességeivel, illetve érzelmi skálájának rendkívül erős kifejezőtárával. Villámgyorsan repült a csúcs felé, a hatvanas évek végére a Szovjetunió egyik vezető balettművészeként tartották számon.

Az otthoni légkör azonban egyre jobban fojtogatta, a Szovjetunióban csak klasszikusokat táncolhatott, holott sokoldalú egyénisége alkotói szabadságra, új élményre vágyott. Amikor 1974-ben a Bolsoj Balett társulatával Torontóban turnézott, ekkor eldöntötte, új életet kezd és menedékjogot kért Kanadában.

Kezdetben a Royal Winnipeg Ballet társulatában táncolt, majd New Yorkba költözött, ahol az American Ballet Theatre (ABT) tagja lett. Itt végre kortárs koreográfusokkal dolgozhatott, megvalósíthatta mindazt, amiről korábban csak álmodni mert. Eleganciája, dinamizmusa, könnyedsége, fölényes technikai tudása elkápráztatta a közönséget. Már igazi sztárként szegődött 1978-ban a New York City Ballet társulatához, hogy a neves koreográfus Balanchine-nal dolgozhasson.

Együttműködésük nyomán született Sztravinszkij Apollója, A tékozló fiú, Az alvajáró, s mind óriási siker lett, de a Balanchine-módszer megviselte az amúgy is térdsérülésekkel bajlódó Barisnyikovot, aki 1980-ban visszatért az ABT-hez. Nemcsak táncos, művészeti vezető is lett, céljának tartotta a repertoár felfrissítését, a klasszikus darabok újragondolását, a Diótörő barisnyikovi változata ma is gyakran szerepel az amerikai televíziók karácsonyi műsorán.

1989-ben személyi okok miatt otthagyta a társulatot, s az excentrikus tánckreátorral, Mark Morrisszal létrehozta saját társulatát, a White Oak Dance Projectet, amelynek izgalmas produkcióival 2002-ig járták a világot. 2000-ben életműdíjat kapott, 2004-ben Manhattan Hell's Kitchen (Pokol konyhája) városrészében megalakította a Barisnyikov Művészeti Központot, ahol stúdiókat és lakásokat biztosít a színház, a tánc, a zene és a képzőművészet terén már befutott, illetve fiatal kezdő művészeknek, akiket szakmai együttműködésre ösztönöz. Soha nem távolodott el az előadó-művészettől. Megjelent a televízióban, és folytatta a táncot ötvenes, hatvanas éveiben is. Nyughatatlan énje egy napra sem engedi lepihenni.

Barisnyikov nemcsak kitűnő táncos, hanem tehetséges és elismert színész is. 1978-ban Oscar-díjra jelölték a Fordulópont című filmért, nagy sikert aratott az önéletrajzi ihletésű 1979-es Halálbalett (White Nights) is (ebben egy emigráns orosz balett-táncost alakít, aki egy kényszerleszállás után visszakerül a Szovjetunióba s alkut kell kötnie a KGB-vel), ezt követte a Táncosok és a Dr. Ramirez kabinetje. A magyar tévénézők számára elsősorban a népszerű Szex és New York című sorozat orosz szobrászaként, Sarah Jessica Parker partnereként ismert. Reklámokat is vállalt, előbb egy parfümhöz, majd egy fehér alsóneműhöz adta a nevét és arcát, s alapított egy balettruhákat gyártó céget is.

Elegáns, karizmatikus egyéniség, kisugárzásának nehezen állnak ellent a nők, több ismert személyiség is a kedvese volt. Első lánya a filmszínésznő Jessica Lange-gal való kapcsolatából született, jelenlegi párja a szakmabeli Lisa Rinehart, akitől két lánya és egy fia született.

A tánccal még most sem hagyott fel, de fő hobbija és szenvedélye az utóbbi időkben a golf lett. 2011-ben a New York-i Előadóművészeti Könyvtárnak ajándékozta személyes archívumát, videofelvételeit, fényképeit és pályafutásával kapcsolatos más emlékeit. Ebből az állományból a legizgalmasabb az a 650 videoszalag, amely Barisnyikov táncművészetét örökítette meg a korai rigai évektől kezdve.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

10+1 kihagyhatatlan program a Múzeumok Éjszakáján

Tárlatvezetések, komoly- és könnyűzenei koncertek, filmvetítések, táncelőadások, kézműves foglalkozások és még táncház is vár minket a 2022-es Múzeumok Éjszakáján. Összegyűjtöttünk 10+1 helyszínt, amelyet semmiképp sem érdemes kihagyni június 25-én. 
Vizuál

Bereményi Géza belemegy a játékba

Élvezetes, szerethető és szívet melengető portréfilm lett a Bereményi kalapja, amelyet elsősorban az irónia hat át, mintsem a túlzott komolyság és drámaiság. Mindazonáltal szép, őszinte pillanatoknak is szemtanúi lehetünk a napjaink egyik legnagyobb alkotójáról szóló filmben.
Klasszikus

Schiff András kapta az idei Bach-medált

A Lipcse városa által 2003-ban alapított díjat Johann Sebastian Bach műveinek kimagasló interpretációjáért ítélték oda Schiff Andrásnak. Korábban többek között Gustav Leonhardt, Sir John Eliot Gardiner, Ton Koopman, Nikolaus Harnoncourt vagy Robert Levin munkásságát ismerték el a díjjal.
Klasszikus

Baráth Emőke ad barokk koncertet a Müpában

Az évad művésze cím idei birtokosa, a nemzetközi hírű szoprán, Baráth Emőke a historikus zene egyik legkiemelkedőbb formációjával, a Fabio Biondi vezette Europa Galante zenekarral ad koncertet június 28-án.
Klasszikus

Visszatérés a Walhallába

A Covid miatti kényszerű kihagyás miatt idén végre visszatérhetett a Budapesti Wagner-napok közönsége a Müpába, ahol már az első fanfárként felcsendülő Walhalla-motívum közben sokan érezték, ismét egy különleges utazás részesei lehetnek. Beszámoló az első Ring-sorozatról és a Rienziről.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Újra táncosok népesítik be a Millenáris Parkot

A Nemzeti Táncszínház – ismét megrendezve a 2019-ben életre hívott fesztiválját – a szabadban zárja az évadot, a Millenáris Parkba invitálva az érdeklődőket július 14. és 24. között.
Tánc hír

Váratlanul lemondott posztjáról a Párizsi Opera táncigazgatója

Aurélie Dupont június 16-án jelentette be, hogy július 31-ével távozik a tánctagozat éléről, mert személyes terveinek szeretné szentelni az idejét.
Tánc ajánló

A jövő táncos sztárjai Magyarországon

A Holland Nemzeti Balett tehetségkutató programjának fiatal táncosait két alkalommal, június 11-én és 12-én köszönthetjük a Nemzeti Táncszínházban, ahol a Shooting Stars című előadásukban a klasszikus balett határait feszegetve izgalmas, modern koreográfiákat állítanak színpadra.
Tánc ajánló

Modern est a klasszikus zene és a balett szerelmeseinek

Thierry Malandain Don Juan és Venekei Marianna Tűzmadarak című koreográfiáinak bemutatói mellett Jiří Kylián Petite Mort és Hat tánc című népszerű darabjai is láthatók a Magyar Nemzeti Balett Egyensúlyban című modern estjén június 3. és 11. között hat alkalommal az OPERA Eiffel Műhelyházában.
Tánc duna karnevál

Táncba öltözik a város – itt a 27. Duna Karnevál

Június 3. és 12. között újra karneváli hangulatban, nemzetközi és hazai fellépőkkel rendezik meg a 27. Duna Karnevált. Többek közt a FolKid Gyermek Népművészeti Fesztivál gálaestje, látványos felvonulás, hungarikumok bemutatása és június 10-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon nagyszabású gála várja az érdeklődőket.