Tánc

70 éve a tánc szolgálatában

2020.10.14. 17:10
Ajánlom
1950. október 14-én Állami Balett Intézetként nyitotta meg kapuit a mai Magyar Táncművészeti Egyetem. Az intézmény fennállása óta számos változás történt, a képzés mára a táncművészet teljes műfaji spektrumát lefedi. A különleges évfordulóról egy előadás keretében emlékeznek meg a Nemzeti Táncszínházban.

A járványhelyzet miatt szűk körben megtartott gálán felidézik az elmúlt évtizedek legjelentősebb előadásait, alkotóit, és egyben bizakodva néznek a jövőbe is. Az MTE nem titkolt célja, hogy

a következő évtizedben a magyar táncművészeti oktatás támogatása mellett Közép-Európa tánccentrumává váljon.

Bár az intézmény eredetileg balettművészek képzését jelölte meg fő feladatként, először általános iskolai, majd gimnáziumi oktatással, az igényekhez igazodva azonban hamarosan néptáncot is tanulhattak a diákok. A Balett Intézet fontos feladatának tekintette a következő tanárgeneráció biztosítását is, ezért nem sokkal később már táncpedagógusnak, koreográfusnak és táncelméleti szakembernek is tanulhattak itt.

Magyar Táncművészeti Egyetem

Magyar Táncművészeti Egyetem (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

Megalakulása után 33 évvel, 1983-ban vált az Állami Balett Intézet főiskolává,

1990-től pedig hivatalosan is Magyar Táncművészeti Főiskolaként ismerték el.

2017-ben egyetemi rangra emelték.

Nem csak nevében és képzésében változott sokat az MTE, de 2004-ben campust is cserélt: a Drechsler-palotából a Columbus utcába költöztek, ahol jelenleg is alap- és mesterképzésen oktatják a klasszikus balettet, modern táncot, színházi táncot, néptáncot és divattáncot, de fontos szerepet kap az elméleti képzés is. Terveik szerint pedig hamarosan doktori iskolában képezhetik tovább magukat a hallgatók.

Az intézmény – tágítva a profilját – az elmúlt években vidéki tehetségcentrumokkal is bővült, hogy a nem Budapesten élő tehetségeket is támogathassa. Kihelyezett campust tartanak fenn Pécsett, Győrött és Nyíregyházán.

Fejléckép: Balett-táncosok a Magyar Táncművészeti Egyetemen (forrás: Magyar Táncművészeti Egyetem)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Színház

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.
Zenés színház

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Kortárs tánc a Művészetek Völgyében

Július 17. és 28. között rendezik meg az ország legnagyobb összművészeti fesztiválját, a Kapolcs Taliándörögd, Vigántpetend hármast elfoglaló Művészetek Völgyét. A felhozatal minden művészeti ágban kimagasló, a modern tánc kedvelőit sem hagyták cserben a szervezők.
Tánc ajánló

Coco Chanel, a divatikon élete – tánckuriózum érkezik a Margitszigeti Színházba

Mario Radačovský július 11-ei látványos előadásában jazz és sanzon, pompás ruhaköltemények, dinamikus koreográfia és lírai jelenetek mesélik el annak a nőnek a történetét, aki megváltoztatta az öltözködést.
Tánc interjú

Oberfrank Réka: „Minden testben ott a szépség”

A Miracle egy kortárstánc-produkció, amelyben a testek és a kapcsolódások kerülnek fókuszba. Oberfrank Réka szerint a csillagos ég alatt táncolni semmihez sem fogható élmény, nagy álma válik valóra, hogy a Várkert Bazár szabadtéri színpadán mutathatják be az előadást.
Tánc ajánló

Nyár, tánc, szabadság – jön a TáncPark a csillagos ég alá!

Július 11–20. között ismét szabadtérre költözik a táncművészet: a TáncPark a Millenáris parkban tíz estén át várja a közönséget hangulatos nyári előadásokkal, tánctanítással és táncházzal.
Tánc hír

Yakovleva Maria lett A Magyar Nemzeti Balett Étoile-ja

A Magyar Nemzeti Balett principálját A bajadér június 15-i előadásának tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés, hogy a következő szezonban ő lesz a Magyar Állami Operaház balettegyüttese legrangosabb címének birtokosa.