Csinády Dóra - eleinte még Teodóra - Nádasi Ferenc növendékeként került be az Operába, az 1940/41-es évkönyv tánckari növendékként emlékezik meg az akkor tizenöt éves balerinapalántáról. Gyorsan lépett egyre feljebb a ranglétrán, röviddel a háború után már szólószerepeket táncolt. A Furfangos diákok Rozikáját (1948) nagy orosz klasszikusok követték: Mária hercegnő A diótörőben (1950) és A hattyúk tava Odette/Odile szerepe (1951). Drámai alkotásokban is megállta a helyét, a kritikák az elragadtatás hangján írtak Máriája lírai karakteréről, egy másik szovjet dramobalett, A Párizs lángjainak színésznője híres szerepévé vált. Emellett magyar darabokban is sikert aratott, mind a Harangozó Gyula által színpadra vitt Keszkenőben, mind a Bihari nótája című Vashegyi Ernő koreográfia Teresa Oliviera szerepében elismerték tehetségét. Neve talán a Rómeó és Júliával forrt össze leginkább, bár meglehet, hogy azért kapcsoljuk hozzá a címszerepet, mert művészetéről egyedül az 1955-ben felvett erkélyjelenet tanúskodik.
Egy másik emblematikus szerep a Coppélia Swanildája, amelyet eredetileg nem Csinády Dóra táncolt az ősbemutatón. Míg a második világháború előtt mindent csak egy szereposztásban mutatott be az operai balett, addig a háború után áttértek a párhuzamos szereposztások gyakorlatára. Nem is csoda, hiszen egyre komolyabb és hosszabb balettek kerültek színre, így a megnőtt előadásszámot már nem lehetett egyetlen táncosgárdára alapozni. A Coppélia első előadói Kováts Nóra és Rab István voltak, a másodszereposztás pedig Pásztor Vera és Vashegyi Ernő. Mivel azonban 1953 májusában az első páros egy turné során egyszerűen átvonatozott az akkori Nyugat-Berlinbe, új beállók után kellett nézni. Ekkor lépett színre Csinády Dóra, akit Ortutay Zsuzsa ekképpen jellemzett a Táncművészet 1953. júniusi számában: „Csinády Dóra művészi egyéniségére az elmélyülés, a szerep belső felépítettségének keresése, a fejlődésért való munka jellemző. Nem elégszik meg a színpadi alak külsőséges megformálásával, technikai megoldásával, hanem az őszinte alakításra törekszik és e tekintetben sok szépet alkotott." „Swanildája az érzékeny, mélyen érző kislány [...], aki soha nem bocsát meg a konfliktus igazi okozójának, és mélyen meggyűlöli Coppéliust." Ma a balettben nem Sztanyiszlavszkij módszere alapján építik fel a karaktereket, abban azonban biztosak lehetünk, hogy nem üresek az idézett sorok. Csinády Dóra eszerint nagyon tudatosan dolgozott azért, hogy ne csak a tánca legyen tiszta, hanem alakításai is emlékezetessé váljanak. Az ösztönös művészetet éppen ezért nem értékelte sokra.
Egy másik Táncművészet-szám címlapján (1955. június) A hattyúk tava Odette szerepében láthatjuk. Amellett, hogy a kép egy gyönyörű nőt ábrázol, hihetetlen kecsesség sugárzik belőle. Néhány hónappal később az átélésről osztotta meg gondolatait ugyanezen lap hasábjain. A két forrást összevetve egy kiváló technikájú és intelligens művész portréja rajzolódik ki. Egy olyan művészé, aki az 1956-os forradalom után a kiváltságos művészlét helyett szabad művész kívánt lenni, így férjével együtt elhagyta az országot. A következő év tavaszán kislányát is sikerült elhozni Magyarországról. Tette nem volt egyedülálló, mert szinte a fél balettegyüttes a távozás mellett döntött, így az Operaházban alig maradt szólista. Talán ez az oka annak, hogy a hazai balettművészet folyamatossága megtört, mivel egy teljes generáció tudása veszett el.
Először Bécsbe került, majd Nyugat-Németországba. Nyugat-Berlin, Bréma és Hannover lettek életének jelentősebb állomásai. Legendássá vált Giselle megformálása 1961-ben, amelyről sokat cikkeztek. S noha a hannoveri operát egy német expresszionista táncművész, Yvonne Georgi vezette, Csinády Dóra az ő munkáiban is megállta a helyét. 1970-ben vonult vissza a színpadtól, utána balettiskolát nyitott Hannoverben. 2013. augusztus 6-án, nyolcvannyolc évesen halt meg.
Közhely, hogy egy táncos pályája milyen illékony. Felvétel mindössze egy maradt utána Magyarországon, s a képanyag sem túl bőséges. Mindössze a róla szóló írásokra támaszkodhatunk. Sovány vigasz! Egy kolléga szavaival, a világhírűvé vált Eck Imre gondolataival, rajongásával emlékezzünk rá! „Legerősebb oldala a líra! Testének és lelkének csodálatos harmóniája itt izzik a legtüzesebb hőfokra. A műfajnak ez az ága nagyon nehéz, mindig teljes embert kíván. A művész legteljesebb átélése nélkül nem hiszi el a közönség a lemásolt alakot. És ezt a teljes átélést Csinády Dóra minden alkalommal, még a próbákon is mindig meg tudja teremteni önmagában."
hírlevél
