A „balett Shakespeare-jeként” is emlegetett Noverre 1727-ben született Párizsban, egy svájci család gyermekeként. Édesapja katona volt, és fiának is ezt a pályát szánta, ám Jean-Georges művészetek iránti vonzódása már kisgyerekként megmutatkozott. Monsieur Marcelnél kezdett el táncolni, majd a kor híres balettmesterénél, Louis Duprénél vett órákat.

Dupré – látva tanítványa tehetségét – minden alkalmat megragadott, hogy szereplési lehetőséget biztosítson a fiúnak, így

Az első komolyabb előadására azonban 16 éves koráig kellett várnia, 1743. június 8-án mutatkozott be az Opéra-Comique-ban. Az akkor már 30 éve működő társulat azonban nem kínált neki a tehetségéhez méltó állást, így a közös munka megszakadt.

A fellépés azonban sokak figyelmét felkeltette: a következő években táncolhatott II. Frigyes és Henrik porosz herceg előtt Berlinben, de eljutott a drezdai udvarba is. Strasbourgba érve az akkor 20 éves Noverre-nek balettmesteri állást ajánlottak, itt készítette el 1754-ben az első komolyabb koreográfiáját is.

Koreográfusi munkái mellett aktív táncos maradt, strasbourgi szerződtetése után nem sokkal már Lyonban táncolta saját balettpantomimját. Összesen mintegy 150 balett librettója fűződik a nevéhez – ezek közül egy sem maradt fenn –, és olyan zeneszerzőkkel dolgozott együtt, mint Gluck, Mozart, Rameau vagy François Granet.

Saját korának tánckultúrájáról meglehetősen rossz véleménnyel volt, ahogy ő fogalmazott:

A balett megújítására irányuló kísérleteiről – melyekben a természeti jelenségeket vizsgálva a szenvedélyt igyekezett ábrázolni, valamint a táncot az utánzó művészet rangjára emelni – több helyen is írt, nézeteit végül az 1760-ban kiadott Levelek a táncról című művében foglalta össze.

Noverre a balettet komplex művészeti formának gondolta, amelyben a tánc, a dráma, a zene és a képzőművészet összeolvadása hozza létre a produktumot, miközben a hangsúly az allegorikus képekről a valóságábrázolásra terelődik át.

Új irányt akart adni a táncművészetnek: „Éreztem, hogy a balettben is lehet költőit alkotni, mellőztem a szimmetrikus alakzatokat, s a lábak és karok mechanikus mozdulataihoz az ember egész testi-lelki mivoltának mozgását kapcsoltam” – írta Voltaire-nek.

Könyve, melyet egy londoni tanulmányút előzött meg 1755-ben, nem aratott osztatlan sikert. Pedig a Drury Lane Theatre-ben a legmodernebb játszási technikákkal ismerkedhetett meg, melyeket utána sikerrel alkalmazott a táncelőadásaiban is. Ráadásul a korszak vezető színészével, David Garrickkel dolgozott együtt, de nagy hatással voltak rá egy akkor már visszavonult balerina, Marie Sallé formai és kifejezésbeli újításai is – többek között a rizsporos paróka és a nehéz anyagú ruhák elhagyása.

Bár a kötet megjelenését általános kétkedés fogadta, a nézők rajongtak Noverre előadásaiért.

Noverre stuttgarti sikereinek híre Bécsbe, majd Magyarországra is eljutott, többek között Bessenyei György is a táncművész rajongója lett. Mária Terézia táncmesternek hívta maga mellé, ebben az időszakban járt Esterházy Miklós kismartoni birtokán is, ahol a Párizs ítélete című balettjével lépett fel.

XV. Lajos halála után valószínűleg Mária Terézia közbenjárásával tért vissza szülőhazájába, ahol igyekezett a franciákkal is elfogadtatni újításait. A művészetpártoló Marie Antoinette ki is nevezte a Párizsi Opera élére, ám az alapvetően konzervatív beállítottságú fővárosi közönség elfordult Noverre-től. A forradalom kitörése még jobban rontott a helyzetén, így a táncművész Londonba emigrált.

Csak 1800-ban kapott amnesztiát, ám miután visszatért, a párizsiak már más szórakozási formák iránt érdeklődtek. A csalódott Noverre ekkor visszavonult és írni kezdett. Még megérte, hogy műveinek összkiadását Szentpéterváron és Párizsban megjelentessék, végül 73 éves korában, 1810. október 19-én hunyt el.

Korszakos művét, a Levelek a táncrólt saját korában nem fordították le magyarra, első fordítása csak mintegy 200 évvel később, 1955-ben jelent meg először. Az eredeti műből is csupán egyetlen példány maradt az utókorra, melyet jelenleg a New York-i Lincoln Előadóművészetek Központi Könyvtárában őriznek.

Az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézetének Nemzetközi Táncbizottsága 1981-ben kezdeményezte, hogy 1982-től a művész születésnapját, április 29-ét a Tánc Világnapjává nyilvánítsák, ráirányítva a figyelmet a mozgás fontosságára. A szervezet célja továbbá, hogy a gesztussal ösztönözze a világ kormányait a táncoktatás minél szélesebb körű támogatására.

Fejléckép: Jean-Georges Noverre (fotó: Culture Club / Getty Images Hungary)