Tánc

A balett szupersztárja, Mihail Barisnyikov 65 éves

2013.01.28. 12:17
Ajánlom
Január 28-án ünnepli hatvanötödik születésnapját Mihail Barisnyikov orosz származású amerikai táncművész, aki nemcsak a világ egyik leghíresebb és legnépszerűbb élő balett-táncosa, de ismertté vált többek közt a film és fotózás területén is.

Rigában született, ahová magas rangú katonatiszt apját büntetésből helyezték. Barisnyikov hatéves korától sportolt, majd táncolni kezdett. Mivel kezdetben nem volt elég hajlékony, testét cseppet sem kímélő módszerekkel edzette magát, alacsony (alig 170 centis) termetét kitartása, szorgalma és tehetsége feledtette. Ahogy egy interjúban mondta: "Magas és vékony nem leszek soha, még csak arra sem figyelek, hogy jobban táncoljak, mint mások. Önmagamat szeretném legyőzni. Mihail Barisnyikovot szeretném megelőzni." A Kirov Balett szólistájaként klasszikus szerepek sorában mutatta meg virtuozitását, húszas éveinek elejére a világ egyik legismertebb táncosa lett. Az otthoni légkör azonban egyre jobban fojtogatta, a Szovjetunióban csak klasszikusokat táncolhatott, holott sokoldalú egyénisége alkotói szabadságra, új élményre vágyott. Amikor 1974-ben a Bolsoj Balett társulatával Torontóban turnézott, ekkor eldöntötte, új életet kezd és menedékjogot kért Kanadában.

Kezdetben a Royal Winnipeg Ballet társulatában táncolt, majd New Yorkba költözött, ahol az American Ballet Theatre (ABT) tagja lett. Itt végre kortárs koreográfusokkal dolgozhatott, megvalósíthatta mindazt, amiről korábban csak álmodni mert. Eleganciája, dinamizmusa, könnyedsége, fölényes technikai tudása elkápráztatta a közönséget. Már igazi sztárként szegődött 1978-ban a New York City Ballet társulatához, hogy a neves koreográfus Balanchine-nal dolgozhasson. Együttműködésük nyomán született Sztravinszkij Apollója, A tékozló fiú, Az alvajáró, s mind óriási siker lett, de a Balanchine-módszer megviselte az amúgy is térdsérülésekkel bajlódó Barisnyikovot, aki 1980-ban visszatért az ABT-hez. Nemcsak táncos, művészeti vezető is lett, céljának tartotta a repertoár felfrissítését, a klasszikus darabok újragondolását, a Diótörő barisnyikovi változata ma is gyakran szerepel az amerikai televíziók karácsonyi műsorán.

1989-ben személyi okok miatt otthagyta a társulatot, s az excentrikus tánckreátorral, Mark Morrisszal létrehozta saját társulatát, a White Oak Dance Projectet, amelynek izgalmas produkcióival 2002-ig járták a világot. 2004-ben Manhattan Hell's Kitchen (Pokol konyhája) városrészében megalakította a Barisnyikov Művészeti Központot, ahol stúdiókat és lakásokat biztosít a színház, a tánc, a zene és a képzőművészet terén már befutott, illetve fiatal kezdő művészeknek, akiket szakmai együttműködésre ösztönöz.

Barisnyikov nemcsak kitűnő táncos, hanem tehetséges és elismert színész is. 1978-ban Oscar-díjra jelölték a Fordulópont című filmért, nagy sikert aratott az önéletrajzi ihletésű 1979-es Halálbalett is (ebben egy emigráns orosz balett-táncost alakít, aki egy kényszerleszállás után visszakerül a Szovjetunióba s alkut kell kötnie a KGB-vel), ezt követte a Táncosok és a Dr. Ramirez kabinetje. A magyar tévénézők számára elsősorban a népszerű Szex és New York című sorozat orosz szobrászaként, Sarah Jessica Parker partnereként ismert. Reklámokat is vállalt, előbb egy parfümhöz, majd egy fehér alsóneműhöz adta a nevét és arcát, s alapított egy balettruhákat gyártó céget is.

Elegáns, karizmatikus egyéniség, kisugárzásának nehezen állnak ellent a nők, több ismert személyiség is a kedvese volt. Első lánya a filmszínésznő Jessica Lange-gal való kapcsolatából született, jelenlegi párja a szakmabeli Lisa Rinehart, akitől két lánya és egy fia született.

A tánccal még most sem hagyott fel, de fő hobbija és szenvedélye az utóbbi időkben a golf lett. 2011-ben a New York-i Előadóművészeti Könyvtárnak ajándékozta személyes archívumát, videofelvételeit, fényképeit és pályafutásával kapcsolatos más emlékeit. Ebből az állományból a legizgalmasabb az a 650 videoszalag, amely Barisnyikov táncművészetét örökítette meg a korai rigai évektől kezdve.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Beleolvasó – Edith Bruck: Gyönyörű romlásom

A Gyönyörű romlásom főhőse Nina, a magyar származású holokauszttúlélő, aki húsz éve rabja a férjének és a házasságának. Nem tud szabadulni attól a férfitól, aki saját függetlenségét minden emberi kapcsolat fölé helyezi. Nina egyúttal származásának is a rabja marad örökké. Olvasson bele ön is a kötetbe!
Zenés színház

Elhunyt Szűcs Márta

A kiváló koloratúrszopránt, akit hazai sikerei mellett a nemzetközi operaélet is nagyra tartott, elsősorban a bel canto operák főszerepeinek megformálásáért, hetvenkét éves korában érte a halál.
Vizuál

Megéri beköltözni az Uránia moziba a magyar film napján

Közönségtalálkozókat és emlékvetítéseket rendeznek a magyar film napján, április 30-án a budapesti Uránia moziban, ahol a közelmúlt sikerei mellett klasszikus alkotásokat, valamint dokumentum- és ismeretterjesztő filmeket is műsorra tűznek.
Zenés színház

A jövő drámai hangjai – ingyen hallgatható Komlósi Ildikó mesterkurzusa

A világhírű magyar opera-énekesnő, Komlósi Ildikó ismét a budapesti Bartók Konzervatóriumban tart mesterkurzust, április 24–27 között. Ezúttal Mascagni ikonikus operája, a Parasztbecsület áll a képzés fókuszában.
Klasszikus

Oxford címmel indul turnéra a Szolnoki Szimfonikus Zenekar

Az együttes háromállomásos koncertsorozata különleges zenei válogatással és nemzetközi szólistagárdával valósul meg április utolsó három napján, Szolnokon, Kismartonban, valamint Budapesten.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Önálló univerzum épül a Millenárison

Elkezdődött a Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison. A világon egyedülálló, monumentális attrakció létrehozásán olyan kiemelkedő magyar alkotók is dolgoznak, akik korábban számos film – köztük hollywoodi sikerprodukciók – vizuális világának megteremtésében vettek részt.
Tánc beszámoló

A jövő csillagai mutatkoztak be a Magyar Táncművészeti Egyetem gáláján

Az idén 75 éves Magyar Táncművészeti Egyetem 75 napon át tartandó eseménysorozatának nyitányaként április 10-én, csütörtökön este a Nemzeti Táncszínházban került sor az intézmény hallgatóinak gálaelőadására.
Tánc hír

Alumnitalálkozóval ünnepelték a 75 éves Magyar Táncművészeti Egyetemet

A Magyar Táncművészeti Egyetem 2025-ben ünnepli fennállásának hetvenötödik esztendejét, ezért és az intézmény egy hetvenöt napon át tartó programsorozattal köszönti a szép jubileumot. Az eseménysorozat egyik fontos programja volt az I. Alumnitalálkozó, amely emlékezetesre sikerült.
Tánc ajánló

Imádja a táncot? Akkor Miskolcon a helye!

Nyolcadik alkalommal válik Miskolc a tánc fővárosává április 22-26. között, ekkor rendezi meg ugyanis a Miskolci Nemzeti Színház a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált, amely idén sem hagyja hidegen a város tánckedvelő közönségét.
Tánc ajánló

Aki nélkül nem létezne a hazai kortárs tánc

Vannak kivételes formátumú pedagógusok: a szűk szakmán belül mindenki ismeri a nevüket; azok, akiket tanítottak, rajongással beszélnek róluk, de a széles közönség nem is tudja, mennyit köszönhet a szerény háttérembereknek. Jeszenszky Endre jellemzően ilyen tanár volt.