Tánc

"A balettben soha nem lehetsz elég precíz"

2016.10.29. 08:26
Ajánlom
Leblanc Gergely magántáncos kapta idén a Magyar Nemzeti Balett Étoile-ja címet. Öt éve tagja az Opera balett-társulatának, ahol a kezdetektől magas színvonalú technikai tudást igénylő szólószerepekben bizonyítja tehetségét. Novemberben a Don Quijote egyik férfi főszerepét, Basilt táncolja az egyik szereposztásban.

- Eddigi pályád szorosan összefonódik a Don Quijotéval, hiszen már több előadásban táncoltad Basil szerepét. Milyen a viszonyod hozzá?

- Nagyon kedves számomra ez a szerep, és valóban, az élet mindig összehoz vele. A Táncművészeti Főiskolán is ezzel vizsgakoncerteztem, aztán az Operában rögtön az első évben a véletlennek köszönhetően megkaptam a lehetőséget, hogy eltáncolhassam ezt a szerepet, a következő évben megint megtalált. Utána egy jó ideig nem játszottuk a Don Quijotét, és most ismét itt van a lehetőség, hogy kihozzam a legtöbbet ebből a karakterből. Nagyon kedvelem a Don Quijote spanyolos, déli vérmérsékletét, mindig élvezet táncolni. Habár a darab minden egyes színpadra állításkor változik kicsit, de amit Basilként meg kell jelenítenem, állandó marad. A magam részéről pedig arra törekszem, hogy az eddigi tapasztalataimat beépítve kicsit továbbfejlesszem a karaktert, persze csak amennyire a stílus, a jellemvonások megengedik.

Leblanc Gergely

Leblanc Gergely (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás)

- Ha jól tudom, a balettirodalom egyik legnehezebb férfi főszerepe ez.

- Technikailag és művészileg is nagyon igénybe veszi az embert. Rendkívül nehéz emelések, ugrások vannak benne, amiknek óramű pontossággal kell működniük. Itt nem lehetnek félrelépések, megbotlások, mert nagy a balesetveszély. Ez egy olyan szerep, amivel csak akkor mer kilépni az ember a színpadra, hogyha bombabiztos technikája van, hiszen a bizonytalanságot már az első pillanatban látja a néző. Hogyha visszanézem az elsőéves Don Quijotémat, még látok némi határozatlanságot magamon.

Most arra törekszem, hogy utólag se fedezzek fel semmi remegést, instabilitást.
Leblanc Gergely

Leblanc Gergely (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

- A balett egy kötött műfaj, már csak a jogvédelem miatt is. A kreativitásodat hol tudod kibontakoztatni a táncon belül?

- Főleg a nagy klasszikus balettek esetében szigorúan meg kell felelni a koreográfus eredeti elképzeléseinek a jogdíjak miatt. Itt nem feltétlenül jó, ha elszabadul a táncos kreativitása.

Nekünk mindig tisztelettel kell lennünk a koreográfia felé: a nézők nem Leblanc Gergelyt akarják látni, hanem Basilt.

Itt nem a táncoson van a hangsúly, hanem a táncon. Egyébként szeretem a saját ötleteimet belevinni az előadásba, de meg tudom érteni a koreográfusokat és a jogtulajdonosokat, hogy ők ezt nem preferálják. Rengetegszer van olyan, hogy kitalálok valamit, ami szerintem jól néz ki, és akkor emlékeztetnek rá, hogy ezt nem lehet, hiszen komoly jogi következményekkel járhat egy-egy ártatlannak tűnő újítás. Ilyen konfliktusokba nem akarok belemenni, úgyhogy jobb ragaszkodni az eredetihez.

Leblanc Gergely

Leblanc Gergely (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

- Egyre több modern balettelőadás is felkerül a Magyar Nemzeti Balett repertoárjára, például a Walking Mad. Ez milyen élmény volt számodra?

- Teljesen más modern balettet táncolni, mint klasszikust. Izgalmas kihívás, már csak azért is, mert ez egészen más mozgásvilágot követel meg tőlünk. A modern balett táncolása számomra mindig kicsit stresszmentesebb: egy ilyen előadás előtt nem izgulom halálra magam, egy klasszikus balettelőadás előtt viszont igen.

- Ennyire jellemző rád az izgulás?

- Most már ebben is sokat fejlődtem, de korábban a remegésig, a rosszullétig is eljutottam az izgalomtól. Volt olyan időszak, amikor azt gondoltam, hogy ezt soha nem fogom tudni leküzdeni. De aztán, ahogy egyre nagyobb gyakorlatot szereztem a színpadon, ez a fojtogató, remegő idegesség elmúlt. A klasszikus balett óriási fizikai és szellemi igénybevétellel jár, hiszen soha nem lehetsz elég precíz. Ezen mindig nevetek:

kilenc évig tanuljuk a balettet az iskolában, aztán évekig formáljuk magunkat a kisebb szerepektől a nagyobbak felé, dolgozunk, dolgozunk, dolgozunk, és egyszerűen soha nem lesz tökéletes. Ez valahol zavaró, ugyanakkor a szépsége is a műfajnak.

Leblanc Gergely

Leblanc Gergely (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

- Mostanában sok szó esik arról, hogy kevés fiú szeretne balett-táncos lenni. Ha téged kérdeznének, te mivel motiválnád a tízéves fiúkat, hogy válasszák ezt a pályát?

-Nekem a tánc gyakorlatilag az életem. Szerintem mindegy, hogy mi a motiváció, lehet, hogy te leszel a következő Spartacus, vagy hogy jó kiállásod lesz, de az biztos, hogy ha valaki szép szerepeket táncol az Operában és foglalkoztatják, akkor könnyebben megy a csajozás (nevet).

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Jazz/World

Esztergályos Máté: „Megmutattuk, hogy lehet békésen működni egymás mellett a jazz-zenei térben”

Április 30-án a Dohnányi Ernő Zenei Központban ünnepli egyéves születésnapját a Szakcsi Rádió. Az évforduló alkalmából Esztergályos Mátéval, a csatorna főszerkesztőjével beszélgettünk az eddig elért eredményekről, visszajelzésekről és arról, hogyan fogadta őket a szakma.
Klasszikus

Kiemelkedő versenyeredményeket értek el a Zeneakadémia hallgatói

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző szakos hallgatói számos díjat nyertek a csehországi Ostravában megrendezett 14. GENERACE Zeneszerzőversenyen.
Színház

Nagy Viktor: „Nem érdemes mindig a fősodorral menni”

Nagyszínpadi Sherlock Holmes-előadással, Molnár Ferenc-darabbal, ír feketekomédiával érkezik a Rejtélyek évada a Thália Színházba. Nagy Viktor művészeti vezető a változó nézői igényekről, médiazajról és a nagy teherbírású társulatról is beszélt a Fideliónak. Interjú.
Színház

15 sor színház: Hegedűs a háztetőn

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a székesfehérvári Vörösmarty Színház nagyszínpadi előadásáról, a Hegedűs a háztetőnről szól. 15 sor színház.
Színház

Koncerttel és filmvetítéssel ünnepelhetjük a 129 éves Vígszínházat

A hagyományokhoz híven május 1-jén a társulat a közönséggel együtt ünnepli a Vígszínház születésnapját. Az érdeklődők ünnepélyes keretek között ismerhetik meg a Vígszínház 2025/26-os évadának tervezett bemutatóit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc hír

MTE 75: Látványos fényfestés az egykori Állami Balett Intézet falán

A Magyar Táncművészeti Egyetem 75 napon át tartó programsorozattal ünnepli fennállásának hetvenötödik évfordulóját. A tánc világnapjának előestéjén az Andrássy úton található W Budapest Hotel, a korábbi Állami Balett Intézet falának fényfestésével is felelevenítették az intézmény múltját.
Tánc ajánló

Önálló univerzum épül a Millenárison

Elkezdődött a Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison. A világon egyedülálló, monumentális attrakció létrehozásán olyan kiemelkedő magyar alkotók is dolgoznak, akik korábban számos film – köztük hollywoodi sikerprodukciók – vizuális világának megteremtésében vettek részt.
Tánc beszámoló

A jövő csillagai mutatkoztak be a Magyar Táncművészeti Egyetem gáláján

Az idén 75 éves Magyar Táncművészeti Egyetem 75 napon át tartandó eseménysorozatának nyitányaként április 10-én, csütörtökön este a Nemzeti Táncszínházban került sor az intézmény hallgatóinak gálaelőadására.
Tánc hír

Alumnitalálkozóval ünnepelték a 75 éves Magyar Táncművészeti Egyetemet

A Magyar Táncművészeti Egyetem 2025-ben ünnepli fennállásának hetvenötödik esztendejét, ezért és az intézmény egy hetvenöt napon át tartó programsorozattal köszönti a szép jubileumot. Az eseménysorozat egyik fontos programja volt az I. Alumnitalálkozó, amely emlékezetesre sikerült.
Tánc ajánló

Imádja a táncot? Akkor Miskolcon a helye!

Nyolcadik alkalommal válik Miskolc a tánc fővárosává április 22-26. között, ekkor rendezi meg ugyanis a Miskolci Nemzeti Színház a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált, amely idén sem hagyja hidegen a város tánckedvelő közönségét.