Tánc

A balettigazgató távozik Berlinből

2013.02.08. 16:54
Ajánlom
Vlagyimir Malakov balettigazgató nem újítja meg a 2013-14-es évad után a Berlini Állami Operaházhoz fűződő szerződését.

A 45 éves orosz táncművész közölte az operaház balett-táncosaival, hogy saját elhatározásából döntött így. Mint hangoztatta, elérkezett az idő, hogy új kihívásokat keressen, bár nincsenek még sürgető és pontos tervei.

Malakovot 2004-ben kérték fel a Staatsoper Unter den Linden balettkarának élére. A három berlini operaház (Komische Oper, Deutsche Oper) versenyében a Staatsoper tánctársulata emelkedett az orosz táncos munkája nyomán a legmagasabb színvonalra. A német hírügynökség értesülése szerint a berlini szenátus rövidesen megnevezi Malakov utódát. Az Ukrajnában született művész csodagyerekként kezdte a tanulmányait, és hamarosan az egyik legfiatalabb szólistája lett a Moszkvai Nagyszínház balett-együttesének. 1992-ben szerződött a Bécsi Állami Operaházhoz, majd táncolt a Kanadai Nemzeti Balettben, a New York-i Metropolitan Operában. 2009-ben lépett utoljára táncosként színre A hattyúk tava hercegeként Bécsben. Balettigazgatóként Berlinben elsősorban a klasszikus repertoárt részesítette előnyben, olyan darabokat mutatott be, mint a Manon, az Anyegin, a Rómeó és Júlia, és műsorra tűzött ritkaságokat is, például az Esmeraldát és a Sylviát. Az igazgató egy évtizedes munkássága zárul majd le a 2013-14-es évadban, amikor a Malakov és barátai című esttel emlékeznek meg a Berlinben töltött éveiről.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Miklósa Erika az örökbefogadásról mesélt: Nagyon vártuk ezt a kislányt!

Az operaénekesnő és férje, Csiszár Zsolt a Családvarázs sorozatban mesélt arról, hogy milyen kockázatot jelentett egy olyan csecsemőt magukhoz venni, aki halva született.
Klasszikus

Fáy Miklós: „Nem a zenekar, nem a komponista, hanem maga a szimfónia a főszereplő"

Fáy Miklós hónapról hónapra programokat, könyveket, lemezeket ajánl nyomtatott magazinunk Menjél már című rovatában. Az augusztusi szám tartalmából.
Klasszikus

Ma kezdődik a Kaposfest

A kamarazenei irodalom alapműveire helyezik a hangsúlyt a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon (Kaposfest), amelyre augusztus 13. és 19. között kilencedik alkalommal kerül sor a somogyi megyeszékhelyen.
Könyv

Nyáry Krisztián: Nem a politika, hanem az olvasó fogja eldönteni, milyen könyvet vesz a kezébe

A Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatója szerint hiába erőlködnek a jobboldali, kormánypárti ideológusok, nem lehet az olvasók nélkül lecserélni az irodalmi kánont. És végső soron nem számít az író politikai beállítottsága, csak az, hogy milyen szöveget írt.
Jazz/World

Aretha Franklin a halálán van

Külföldi sajtóértesülések szerint a soul királynője nagyon beteg, családja detroiti otthonában az ágya köré gyűlve virraszt érte.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Tánc magazin

50 éves Bozsik Yvette, akinek bátorságát még Pina Bausch is elismerte

Saját nevét viselő társulata az ország egyik kiemelt, nemzetközileg is elismert kortárs táncegyüttese.
Tánc ajánló

Fogyaszd a kultúrát is környezettudatosan!

A Sziget idén a Love Revolution szlogen jegyében telik. A teljesség igénye nélkül összeszedtük, mik azok a társadalmi témák, amikkel a kulturális programok, előadások, performanszok foglalkoznak majd a Szigeten.
Tánc mte

Japán balerina szerzett dicsőséget a Magyar Táncművészeti Egyetemnek

Takamori Miyu a Magyar Táncművészeti Egyetem japán hallgatója bronzérmet nyert a XXVIII. Várnai Nemzetközi Balettversenyen, míg partnere, Rónai András, az Operaház fiatal címzetes magántáncosa különdíjat kapott.
Tánc sziget 2018

Ez a cirkusz már rég nem az, amitől ódzkodsz!

A cirkusz legmodernebb, legbeszédesebb, legtartalmasabb oldalát is megismerhetjük a Sziget fesztivál Cirque Du Sziget helyszínén, augusztus 9. és 14. között.
Tánc hírek

Megalakult a Székesfehérvári Balett Színház

Hivatalosan is megkezdte működését szerdán Székesfehérvár új kulturális intézménye Egerházi Attila igazgatásával,13 balettművésszel.