Tánc

A balettvilág sztárjai lépnek fel a Magyar Állami Operaházban

2023.05.22. 12:35
Ajánlom
Jacopo Tissi és Alejandro Virelles is bemutatkozik a Magyar Nemzeti Balett művészeivel 2023. május 27-én a VII. Nagy Iván Nemzetközi Balettgálán a Magyar Állami Operaházban. A világhírű magyar balettművész, balettigazgató és táncpedagógus, az OPERA egykori művészeti tanácsadója emlékére megrendezett rangos eseményen adják át hagyományosan az idei évadban több mint 30 előadást számláló Diótörő-sorozat legelhivatottabb művészének járó Solymosi Művészeti Díjat is. Az esten, ahol a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei is közreműködnek, a Magyar Állami Operaház Zenekarát Kovács László dirigálja.

Az est egyik első koncertszámában lép a közönség elé Jacopo Tissi, a milánói Scala balettegyüttesének vendégszólistája, aki 2016-tól az ukrajnai háború kitöréséig a moszkvai Bolsoj Színház első olasz művésze és principálja volt, korábban pedig a Bécsi Állami Balettben és a milánói Scala balettegyüttesében lépett fel. A Nagy Iván Gálán Melnyik Tatyjana, a Magyar Nemzeti Balett principálja partnereként A bajadér Marcus Petipa-féle koreográfiájából ad elő részletet Solymosi Tamás, Mirzoyan Albert és Balaban Cristina színpadra állításában, közreműködik Wakabayashi Yuki címzetes magántáncos, García Carriera Claudia magántáncos, Surmava Ekarterine címzetes magántáncos, valamint a Magyar Nemzeti Balett művészei.

A gála fináléjában lép közönség elé Alejandro Virelles, aki 2018 óta a Berlini Állami Balett principálja. A művész korábban a Kubai Nemzeti Balett, a Barcelona Ballet, a Boston Ballet, az Angol Nemzeti Balett és a Bajor Állami Balett vezető szólistája volt, az esten pedig a Don Quijote pas de deux-jét mutatja be Melnyik Tatyjana partnereként Alekszandr Gorszkij koreográfijával, Mirzoyan Albert próbavezetésével.

A gála további részében a Magyar Nemzeti Balett vezető művészei olyan koncertszámokban lépnek közönség elé, mint Jules Perrot Esmeraldájának pas de deux-je (előadják: Beck Maria és Balázsi Gergő Ármin – a 2022/2023-as évad Étoile-ja – principálok, balettmester: Mirzoyan Albert), vagy Agrippa Vaganova Diana és Acteon pas de deux-je (előadják: Lee Yourim magántáncos és a Don Quijotéban idén a férfi főszerepben, Basilként bravúros teljesítményt nyújtó Kiyota Motomi tánckari művész, balettmester: Balaban Cristina). Az évadban ugyancsak a gálán látható egyedül Sol León és Paul Lightfoot Sad Case és Hans van Manen 5 tangó című koreográfiája, előbbiben Takamori Miyu – a 2022/2023-as évadban a Magyar Nemzeti Balett Kamaraművésze – és Taravillo Mahillo Carlos grand sujet-k, Palumbo Valerio címzetes magántáncos, valamint Furuhashi-Huber Inès és Kiyota Motomi tánckari művészek lépnek fel (balettmester: Balaban Cristina), utóbbiban Felméry Lili magántáncos és Leblanc Gergely principál táncol szólót (balettmester: Szirb György).

A Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei a Paquita polonéz táncbetétjét mutatják be Petipa koreográfiájával

(betanító balettmesterek: Chernakova Olga és Kirejko Dmitrij Taraszovics), míg Gulyás Liza és Vincze Bertalan Máté növendékek Milongeando en el 40 címmel adják elő Kovács Dénes tangókoreográfiáját, közreműködik a Tango Harmony Budapest.

A Magyar Állami Operaház 2015 óta adózik minden évadban gálaműsorral Nagy Iván emlékének, aki a Washingtoni Nemzeti Balett, a New York City Ballet és az Amerikai Balettszínház (ABT) szólistájaként, a Santiago de Chilei-i Városi Balett, a Cincinnati Ballet és az Angol Nemzeti Balett vezetőjeként, valamint táncpedagógusként is sikeres pályát járt be,

élete utolsó éveiben, 2014-ben bekövetkezett haláláig, pedig a Magyar Állami Operaház művészeti tanácsadójaként tevékenykedett.

Solymosi Tamás balettigazgató 2016-ban alapított díjat a Magyar Állami Operaház és egyben a Magyar Nemzeti Balett legnépszerűbb előadása, A diótörő évadonként több mint két tucat előadást számláló sorozatának legelhivatottabb művésze elismeréseként. Az ugyancsak a Nagy Iván Nemzetközi Balettgálán kiosztott elismerést az előző években Timofeev Dimitry principál, Janács Evelyn balettmester, Komarov Alekszandr karakter grand sujet, Ruip Katica balettnövendék, Alexandre Anatolii Dimcevski szóló első koncertmester és Chernakova Olga címzetes magántáncosnő, balettmester vehette át az est keretei között.

A gála részletes programja itt érhető el. >>>

Fejléckép: Jacopo Tissi és Alejandro Virelles (fotó/forrás: Elen Pavlova, Justin Chauncey / Magyar Állami Operaház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Udvaros Dorottya jövőre a Katonában vendégszerepel

Június 14-én megtartotta évadzáró társulati ülését a budapesti Katona József Színház. Máté Gábor elmondta: a Katona negyvenegyedik évadában a fiatal művészekre és nézőkre különösen odafigyeltek.
Klasszikus

Svájci fesztivál magyar fellépőkkel

A június 28. és 30. között a Genfi-tó partján rendezett Léman Bouquet Fesztivál változatos zenei programokat kínál, idilli környezetben a közönségnek. A koncerteken számos magyar művész is fellép.
Klasszikus

„Az előadónak nem elég csak a kottát látnia” – interjú Szabady Ildikó fuvolaművésszel

Már kiskorában is folyton a hangszer foglalkoztatta, azóta pedig elmélyült a kapcsolata a fuvolával. Az MVM által támogatott Junior Prima Díjjal kitüntetett Szabady Ildikó számos sikeres versenyszereplés után szólistaként és zenekari muzsikusként is rendszeresen színpadra áll.
Klasszikus

A Magyar Hegedű Ünnepe a Pesti Vigadóban

Június 22-én és 23-án gazdag programkínálattal, egyebek közt kortárs vonóshangszer-kiállítással, könyvbemutatóval és hangversenyekkel is várják az érdeklődőket a Magyar Hegedű Ünnepén. Az eseményen ünneplik a hetvenéves Szecsődi Ferencet is.
Klasszikus

Molnár Anna neves izraeli kortárs zenei együttessel lép fel

Az Israel Contemporary Players június 22-án ad koncertet Tel-Avivban, az elsősorban szintén kortárs zenei produkcióiról ismert mezzoszoprán Steve Reich Tehillim című művében működik közre.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

A Duna Művészegyüttes legvirtuózabb koreográfiáiból válogat a Nemzeti Táncszínház Táncparkjában

Július 12-én 20:30-tól Buda legnagyobb, ikonikus rendezvényhelyszínén, a Millenárison lép fel Duna fergeteges című válogatásműsorával a Duna Művészegyüttes.
Tánc magazin

Villanásnyi ragyogás – végzős balettművész hallgatók vizsgaelőadásán jártunk

Június 11-én tartotta a Magyar Táncművészeti Egyetem a táncművész alapképzési szak klasszikus balett szakirány hallgatóinak előzetes vizsgakoncert-előadását a Nemzeti Táncszínházban, míg a tényleges vizsgakoncertre június 23-án kerül sor a Magyar Állami Operaházban.
Tánc ajánló

Győrbe csábítja a mozdulatok szerelmeseit a Magyar Táncfesztivál

A június 19-23. között zajló eseménysorozaton a hazai kortárs táncélet kimagasló alkotóival, premierekkel, ingyenes szabadtéri műsorokkal és számos gyerekprogrammal készül a mustrát szervező Győri Balett.
Tánc ajánló

Népszerű előadásaival és két új bemutatóval készül az új évadra a Hagyományok Háza

Meghirdette 2024/25-ös évadát a Hagyományok Háza, a már repertoáron lévő, közkedvelt táncelőadásaik mellett új zenekari sorozatot is indítanak, a szezon egyik premierje pedig a fiatal alkotókra épít.
Tánc hír

Abbahagyja a balettet, és búcsúzik a színpadtól Leblanc Gergely

A 31 éves balettművész az Operaház videójában beszélt arról, hogy elbúcsúzik a színpadtól, és a továbbiakban a háttérben fogja segíteni a Magyar Nemzeti Balett munkáját.