Tánc

A besorolhatatlan

2008.05.29. 00:00
Ajánlom
Fehér Ferenc a kortárs magyar táncművészet egyik periférikus ikonja. Műfaji határokat semmibe véve merészen és szabadon alkot, kezeit nem köti gúzsba semmilyen iskola. Múltja elválaszthatatlan tőle éppen úgy, mint a természet – emberen kívüli – lényeivel való misztikus kapcsolata. Simon Judittal újabb bemutatóra készül júniusban villanyszék trónusán címmel.

Fehér Ferenc (foto: Nehéz Andrea)

Fidelio Súgó: Rengeteg nemzetközi fesztiválon veszel részt. Most is egyenesen Belgrádból érkeztél az interjúra. Miért fontos számodra ennyire a külföldi megmutatkozás?

Fehér Ferenc: Nemcsak magamat akarom megmutatni, hanem úgy érzem, épp a fesztiválokon tanulok legtöbbet. Ezeknek a rendezvényeknek a makro- és mikrokörnyezete is nagy hatással van rám: a helyek, ahová eljuthatok és megfigyelhetek egy másik kultúrát és a különböző nemzetiségű, tánckultúrájú alkotók munkája is inspiráló számomra. Nem utolsó szempont a pénzdíjas versenyek motiváló ereje, hiszen ha nyerek, akkor van miből készíteni újabb koreográfiát itthon. És fontos az is, hogy minden fesztiválon van egy "kakukktojás", aki magasan kiemelkedik a mezőnyben, annyira eredeti, annyira más.

FS: Te voltál már "kakukktojás"?

FF: Azt hiszem, igen. Az észtországi Parnuban, a c.o.n.t.est 08 fesztiválon, ahol a második díjat nyertük el a Sirzamanze című koreográfiámmal egy japán táncos mögött.

FS: Nem szeretném a munkádat műfaji határok közé erőltetni, de egy Londonban látott lenyűgöző butoh-előadás (Ko Murobushi előadásában) óta nem bírok elvonatkoztatni attól, hogy a művészetednek köze van a butoh-hoz. Igaz ez?

FF: Valamelyik előadás után odajött a Trafóban egy japán lány hozzám és megkérdezte, hogy butoh-t tanultam-e. Amennyire én látom kívülről, valóban van köze a munkámnak a butoh-hoz. Ez nem tudatos, inkább azt hiszem, csak azonos lelki folyamatokból indul ki a butoh tradíciója és az az út, amelyen én járok. Leginkább a Medusa piercing előadásomat rokonítják a műfajjal.

FS: Sok méltatód őstehetségnek mond, mivel tudásodat nem iskolákban, neves mesterek mellett szerezted. Kacérkodtál már a gondolattal, hogy ha nem is iskolarendszerben, de intenzív kurzusokon tovább képezd magad?

FF: Voltam már kurzusokon, de 10-15 perc után minden alkalommal abbahagytam a munkát, mert nagyon zavart a kötöttség. Ennek a kérdésnek a kapcsán fogalmazódik meg bennem éppen, hogy én nem akarok rendszert. Azt érzem, hogy egyszemélyes alkotó vagyok. Kívülről szeretem figyelni a dolgokat, magamba szívni, nem kötődni semmilyen iskolához, technikához, nem tudok beállni a sorba. Komolyan félek attól, hogy egy rendszer részévé válok és elveszítem épp azt, ami én vagyok, a lényeget: a szabad alkotást, ami a munkámat sajátossá teszi. Nem akarom megtanulni, hogyan kell lélegezni a különféle technikákban, milyen ritmusban kell végezni az előírt tréningeket. Mindent magamtól akarok felfedezni, mert szeretek felfedezni. Az egyetlen dolog, amit rendszeresen csináltam, és elsajátítottam, az a Shaolin-harcművészet. Viszont abban sem a küzdelmet szerettem, hanem azt, ahogyan érezni tudtam mások energiáját, amikor testközeli harcok voltak. Nem az összecsapás volt az érdekes számomra, hanem a mozdulatok játéka, ahogyan ki kell térned az ellenfeled elől vagy meg kell fordítanod egy energiát.

FS: Hogyan kerültek be a mozdulatnyelvedbe az állati mozgások?

FF: Az állatokhoz való viszonyom olyan számomra, mint egy lappangó betegség. Mindig is bennem volt. Amikor 2000-2001 körül elkezdtünk próbálni Juhász Anikóval, akkor éreztem először ezt a furcsa vonzalmat az állati mozdulatformák iránt, és ez a vonzalom idővel csak egyre erősödött. Nem is kell kapcsolatba lépnem semmilyen állattal valóságosan, hogy a műhelymunkák során fel tudjam használni az ő mozgásukat. Valahonnan belülről fakad bennem ez az egész, a forrását nem tudom, de ahogyan belépek a próbaterembe, feltör bennem. Nem akarom definiálni, az nem az én dolgom; azt hiszem, inkább a befogadóké.

FS: Ha valaki nem családban nő fel, annak másfajta élményei vannak. Művészként fel tudod használni az intézetben szerzett élményeket?

FF: A múltam része a gyermekkorom, nem akarok semmit elfelejteni, jó helyem volt ott. Sokat tanultam a nevelőimtől. Azt hiszem nem lett volna szerencsésebb felnőni egy rosszabb körülmények közt élő családban, bár azt nem tudhatom. Az intézetben tanulhattam, sportolhattam: sakkoztam, fociztam, shaolinoztam. És egyike voltam azoknak a gondozottaknak, akik este soha nem tudtak lámpaoltáskor elaludni. Olyankor a kezemmel táncoltam. A nevelőim is felfigyeltek a képességemre, és minden rendezvényen én képviseltem a táncot. A munkámban biztosan megjelenik a múltam valamilyen formában, de ez sem tudatosan, ahogyan a butoh sem. Egyébként nem szeretem magamat művésznek nevezni.

FS: Merre tartasz most?

FF: Örök útkereső vagyok. Nem tűzök ki magam elé célokat. Volt idő, amikor megpróbálkoztam ezzel, de nem működött. Nem akarok semmit elérni, csak haladni. Járni a magam útját. A kísérletezés a legjobb. Mindig valami új dologgal kiegészíteni a régieket, melyek ezáltal nem vesznek el teljesen.

FS: Az új bemutató milyen állomás lesz?

FF: Most valami könnyedebb dolgot szerettem volna csinálni.

FS: A darabot ajánló Pilinszky-idézet nem nevezhető éppen könnyednek.

FF: Ebben igazad van, a legutóbbi két előadáshoz viszonyítva azonban könnyebben emészthető előadás lesz. Fizikailag sokkal intenzívebb, táncosabb. Szerettem volna a bohóc témát feldolgozni. Ezt hozzuk össze a Pilinszky-verssel. Ezen kívül szakmai konzulensünknek, Hegedűs Sándornak köszönhetően még egy gondolatkör kapcsolódott a témához a próbák során, ez pedig az Orpheusz-motívum.

FS: Mit teszel, ha zsákutcába tévedsz?

FF: Akkor egy időre abba kell hagyni a munkát, akár több hétre vagy hónapra. Az a befelé fordulás időszaka. De egyébként is muszáj leállni a bemutatók után. Kiürülni, kitisztulni. Ez szükséges a folytatáshoz, mert különben csak önmagamat ismételném, nem lennék kész valami újat alkotni. Számomra nem létezik zsákutca csak kanyarok...

FS: Érhetne akkora kudarc, meghasonlás, ami miatt végleg elhagynád a pályát?

FF: Biztos, hogy nem. Az életemben az a legjobb dolog, hogy táncolhatok.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

„Az operettek a szüleim, a musicalek pedig a férjeim” – 90 éve született Galambos Erzsi

Balerinának készült, az operettek és musicalek koronázatlan királynője lett. Már gyerekkorában megtalálták a kisebb szerepek, később pedig olyan színészlegendákkal lépett színpadra, mint Somlay Artúr, Básti Lajos, Latabár Kálmán vagy Honthy Hanna. 1931. december 5-én született Galambos Erzsi.
Klasszikus

Magnificat, az örömteli várakozás himnusza

Számos zeneszerzőt megihletett a bibliai szövegre épült keresztény himnusz, a Magnificat, mely hagyományosan az adventi várakozás során szokott elhangozni.
Jazz/World

Elhunyt Kóbor János

78 éves korában elhunyt Kóbor János, az Omega együttes frontembere. A zenészt hetek óta kórházban kezelték koronavírus-fertőzéssel.
Plusz

Kihirdették a 2021-es Prima Primissima Díj nyerteseit

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott pénteki gálaesten.
Klasszikus

„Fontos, hogy ismét közel kerüljünk a közönséghez” – Beszélgetés Dinyés Somával

December 16-án családjával ad koncertet az Óbudai Társaskörben Dinyés Soma, akit régizenei munkásságáról és karnagyi tevékenységéről is sokan ismernek. A művész a koncert kiinduló ötlete mellett az utánpótlás-nevelés kérdéseiről és a kóruséneklés fontosságáról is mesélt

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc hír

„A legjobb kulturális immunerősítő a táncművészet” – 20 éves a Nemzeti Táncszínház

2001. december 1-jén nyitotta meg kapuit a Nemzeti Táncszínház, amely egy egész évadon át tartó eseménysorozattal ünnepli az évfordulót. A 2022 áprilisáig tartó ünnepi sorozat egyik kiemelt programja volt A tánc nyelvén beszélünk címmel készült dokumentumfilm bemutatója, de az intézmény művészeti albummal is megemlékezik a jubileumról.
Tánc interjú

A gyerekek egy cigánykeréknek jobban örülnek, mint egy bonyolult koreográfiának

December 5-6-án mutatja be a Tellabor társulat a Nemzeti Táncszínházban Kulcsár Noémi Harangozó-díjas koreográfus új gyerekdarabját, a Mókás Mikulást. Az alkotók a jóságos ősz szakállú figura helyett egy kissé bohókás, csetlő-botló, lerobbant szánja mellett rostokoló, segítségre váró, szerethető karaktert hoztak létre. A művész szerint a gyerekek számára nem érdemes összetettebb mozgásnyelvet alkalmazni, hiszen számukra egy kidolgozott szóló, egy korrekt koreográfia sokszor unalmas tud lenni.
Tánc ajánló

Látványos mesedarabbal készül az ünnepekre a Recirquel Társulat

A Kristály a klasszikus téli mesék világába repíti a nézőket, a különleges cirkuszi tér pedig különleges atmoszférát teremt az előadásnak, amely december 11. és január 9. között 31 alkalommal lesz látható a Müpa mellett felállított sátorban.
Tánc ajánló

Újraértelmezett táncmozdulatok a Trafóban

Maurer Milán táncművész két nem mindennapi táncelőadással érkezik a Trafóba: december 9-én és 10-én a Cage, 14-én pedig a Sziget – Táncmonológok fényfürdőben című produkcióval áll színpadra.
Tánc kritika

Lapokba zárt mozdulatok

Zs. Vincze Zsuzsa, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szakmai vezetője különleges kísérletre vállalkozott: több évtizedes alkotói munkásságának legfontosabb előadásait gyűjtötte kötetbe, librettókon és fotókon keresztül elevenítve fel egy-egy ikonikus darabot.