Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.
A székelykapu az ősi erő szimbóluma. Olyan szakrális jelentőségű építmény, mely az emberek hitének, reményének, Istenhez való tartozásának jelképe, egyfajta kommunikációs csatorna ég és föld között. A székelykapu három oszlopa a test, a lélek és a szellem egységére utal. Faragásai védelmi, kegyelmi és áldást adó szimbólumok, melyek az univerzum energiájának lenyomatai is. A Duna Művészegyüttes legújabb produkciójában átjárást nyit két világ között, szakrális és világi viszonylatban egyaránt. E tér-idő játék során a székelység múltjába, rég elfeledett táncaiba, eredettörténetükbe és jelentős történelmi eseményeibe tekinthetnek be a nézők.
Az előadás két felvonásból áll. Az első részben a székelyek eredetének táncos krónikáját kortárs elemekkel vegyített koreográfiákban, világzenére adják elő a táncművészek a színpadon.
Megjelennek többek között égi-földi eredetmondák, a Szent Anna-tó legendája, de például megidézik Dózsa György parasztfelkelését, Kőrösi Csoma Sándor keleti útját,
a Siculicidiumot, avagy a mádéfalvi veszedelmet, illetve a csíksomlyói Babba Máriát, a Napba öltözött Boldogasszonyt is. A világzenei dallamok zeneszerzője ifj. Csoóri Sándor. A dallamok Bartók Béla gyűjtéseiből merítenek, megjelennek régi és új stílusú népdalok. A székely népzenében folklorizálódott hangszereken, cimbalmon és harmonikán kívül zongora, nagybőgő, cselló, brácsa, hegedű és tárogató szólal meg. Különlegességként Okazaki Masato fűrészjátéka is színesíti az előadás hangzásvilágát.
A második rész ezzel szemben egyfajta táncos barangolás Székelyföldön, amelyben autentikus székely népzene szólal meg. Gyergyói, felcsíki, felső-maros menti, sóvidéki, kászoni, magyarói dallamokat játszik a Göncöl zenekar, amelynek zenei szerkesztője Pál István „Szalonna”.
A székelykapu szellemi üzenete: „Áldás a bejövőnek, béke a kimenőnek.” Nem más ez, mint múlt és jövő kapcsolódási pontja, melyet méltó módon elevenít meg a színpadon a Duna Művészegyüttes.
A Székelykapu című produkció következő előadásai 2024. május 28-án és 29-én lesznek láthatóak a Müpa színpadán. További részletek itt. >>>
Az előadás bemutatója a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek programjaként a Müpa szervezésében valósult meg.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Jelenet a Székelykapu című előadásból (fotó/forrás: Végh Tamás / Duna Művészegyüttes)