Tánc

A fenntarthatóságról szól a Duda Éva Társulat összművészeti fesztiválja

2022.05.25. 12:05
Ajánlom
A június 10. és 12. között megrendezésre kerülő ZÖME FESZT az első olyan magyarországi összművészeti és közösségi fesztivál, amely kifejezetten a fenntarthatóságot helyezi középpontba.

A Zöld Összművészeti Fesztiválon olyan színházi, tánc-, gyermek- és ifjúsági produkciók mutatkoznak be, melyek sajátosan ötvözik az előadóművészetet a környezetvédelemmel.

A szórakoztatás mellett a szervezők előadásokat is szerveznek a klímaválság, a tudatos otthon, az étkezés témakörében, melyeken olyan művészek is részt vesznek, mint Földes Eszter, Döbrösi Laura és Papp Endre.

Emellett öko-divatbemutatók, tematikus filmvetítések, slam poetry és performanszok is várják az érdeklődőket.

A Jurányi Házban tartott szemlén tiszteletét teszi a Tünet Együttes, a Bélaműhely Sound Art és Szűcs Edit divattervező is, de a programban szerepel a Slam Poetry Magyarország, a Dumaszínház, az Itt és Most Társulat, Ökoanyu, Vetlényi Alma, a Manócska Társulat, a k2 Színház, a KL Színház, a MOME hallgatóinak előadása, valamint a fesztivált szervező Duda Éva Társulaté is.

Gyerekprogramokból sem lesz hiány: környezetvédelmi témájú előadások, fenntartható kézműves foglalkozások és különféle fejlesztő játékok várják a családokat, akik regisztrációt követően, ingyen vehetnek részt az eseményen.

Először valósul meg a Jövő Nézőiért – Zöld Színház Projekt szakmai fóruma is, húsz kulturális intézmény közreműködésével.

További információk és részletes program az alábbi oldalon érhető el.

Fejléckép: Jelenet a Wonderland című előadásból (fotó: Dömölky Dániel / Duda Éva Társulat)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Leszámolás a paraszti kultúrával – megnéztük az év egyik legszebb filmjét

A Parasztok című filmet látni olyan, mintha végigjárnánk egy hatalmas múzeumot, és hosszasan elidőznénk valamennyi műalkotás előtt – szellemileg megterhelő, mégis eksztatikus művészi élményt jelent.
Klasszikus

Elhunyt Rolla János

A Kossuth-díjas hegedűművész, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének oktatója és korábbi tanszékvezetője hetvenkilenc éves volt – tudatta a szomorú hírt a Zeneakadémia.
Vizuál

Elhunyt Andresz Kati

A színházi munkái mellett szinkronszerepeiről is híres színésznőt, akinek különleges hangja számos filmet tett emlékezetessé, hatvannyolc éves korában érte a halál.
Klasszikus

Ragyogó sötétségem – beszélgetés Érdi Tamással

Érdi Tamás zongoraművész december 17-én a Benczúr Házban ad ünnepre hangoló koncertet, az Egész nap karácsony rendezvény záróakkordjaként.
Könyv

Vámos Miklós: Remek megragadása annak, mi is a szépirodalom

Vámos Miklós ebben a hónapban is megmondja, mit érdemes elolvasni. Állandó rovatában ezúttal Sasha Marianna Salzmann Az emberben legyen szép minden című kötetével foglalkozik.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc interjú

Suejin Kang: „Soha ne adják fel, a nehezebb napokon sem!”

Emlékezetes volt a Budapest Ballet Grand Prix zárónapja. A gálát követően a zsűri két meghatározó tagjával beszélgettünk. Suejin Kang és David Makhateli elmondták, hogyan élték meg a verseny hosszú napjait.
Tánc ajánló

A Duna Művészegyüttes Héttorony című produkciója a Nemzeti Táncszínházban

December 28-án Makovecz Imre emlékére készült Héttorony című kortárs néptáncszínházi előadásával lép a Nemzeti Táncszínház színpadára a Duna Művészegyüttes. A produkcióban közreműködik Vecsei H. Miklós és az Etnofon Zenei Társulás.
Tánc hír

Kiválóan szerepeltek a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói a Budapest Ballet Grand Prix-n

Első alkalommal rendezték meg a Budapest Ballet Grand Prix-t, ahol az egyetem hallgatói számos dobogós helyezést és különdíjat értek el. Az egyetem gratulációját fejezte ki a győzteseknek és felkészítő mestereiknek.
Tánc interjú

A megismételhetetlenség romantikus varázsa

A BDZ a Müpával közös, Zene Plusz sorozatában Mítoszok és istenek címmel készül táncos produkcióra a Győri Balett közreműködésével. Petró Margit Velekei Lászlóval, a társulat igazgatójával a balett jelképrendszeréről, a mozdulat születéséről, a sztereotípiák elengedéséről is beszélgettünk.
Tánc interjú

Nagy Gvendolin a Budapest Ballet Grand Prix-ről: Egy ilyen színvonalú versenynél rendesen fel kell készülni

Nagy Gvendolin, vagy ahogy becézik, „Gveni”, jelenleg a csehországi Ostravában él és a Nemzeti Morva-Sziléziai Színház professzionális társulatának tagja. A BBGP idejére azonban rövidesen hazalátogat. Ennek kapcsán kérdeztük.