Tánc

A halál és a lányka

2011.12.22. 10:50
Ajánlom
A Magyar Állami Operaház ismét műsorra tűzi Örvényben című balettestjét. Az alábbiakban Solti Csabának, a Magyar Nemzeti Balett címzetes magántáncosának gondolataik olvashatják Robert North koreográfiája kapcsán.

Nem kis feladatot kap az a művész, akinek a halált táncban kell megjelenítenie.

Hiszen a tánc ősidők óta a mozgást, az örömöt, magát az életet jelenti az ember számára. Amennyiben elfogadjuk, hogy a halál az élet ellentéte, és az élettel lehetetlen összeegyeztetni, akkor jogos a kérdés, hogyan fejezhető ki a lét mozdulataival a nemlét mozdulatlansága.
Robert North darabja nem is a halálról, hanem a haldoklásról és a lányról szól.

A halálról, mint az ismeretlentől való félelemről, a nemléttől való ősi iszonyról.

Az idős embernek hosszú évekig módjában áll barátkozni az elmúlás gondolatával. Azonban ha valaki fiatalon kerül szembe a véggel, kétségbeesett harc veszi kezdetét, amelyben lehetetlen nyerni.

Elisabeth Kübler-Ross, az Egyesült Államokban élő svájci pszichiáter volt az első, aki megnevezte a haldoklás stádiumait. Megfogalmazása szerint a haldoklás öt állomása különíthető el: elutasítás, düh, alkudozás, depresszió, belenyugvás.

North darabjában ezeket a stádiumokat követhetjük végig. A mű elején nincs színen a lány. Embereket látunk, akik élik az életüket, de a halál mindvégig köztük van. Ameddig közvetlenül nem érinti meg őket, mindenki elfogadja a jelenlétét. (Érdekes: a "nemlétnek" léte van. A halál örökké él?) A halál maga, se nem erőszakos, se nem durva. Csak van. A létét kell elfogadni.

A lány színrelépésével kezdődik el a harc, amit a haldokló önmagával és a halállal vív.

De a táncos hogyan éli át ezt a drámát?

Mivel én átéltem, megpróbálom leírni, hogyan készültem a szerepre, miközben egy filozófiai kérdést is fel kellett dolgoznom.

Nagyon fiatalon - huszonkét évesen - kaptam meg a Halál szerepét. Addig magam is csak mások előadásában láthattam a koreográfiát. Egy fiatal művész már a nézőtéren ülve is érzi, hogy együtt lüktet-e a színpaddal, vagy esetleg fenntartásai vannak a látottakkal kapcsolatban. Legalábbis én így voltam, így vagyok ezzel. Tizenhét évesen elvesztettem édesapámat, így már fiatalon is sokat gondolkodtam a halálról. Azt mindenesetre - a haláltól függetlenül is - mindig éreztem, hogy egy táncos (és itt szándékosan nem a "művész" szót használom) őszinte érzelmeket közöl-e vagy sem. Véleményem szerint az "őszinte érzelmeket közölni" megegyezik az "őszinte érzelmeket kiváltani a nézőben" kifejezéssel. Ugyanis egy darab mondanivalója nem a színpadon, hanem a néző fejében, sőt a lelkében kap értelmet.

Amikor megkaptam a "nagy lehetőséget", már három éve karszereplőként táncoltam a darabban. Halálként egy külföldi turnén léptem először színpadra, de természetesen itthon tanultam be a szerepet. Akkor nem volt lehetőség rá, hogy Robert North személyesen foglalkozzon velünk, új szereplőkkel. Még soha ilyen nehéz feladattal nem találkoztam. Feladaton most a fizikai teljesítményt értem, aminek a táncos (akárcsak egy élsportoló) ki van téve. Az tartotta bennem a lelket, hogy nálam idősebb táncosok is túlélték. (Érdekes, hogy a másik, fizikai értelemben vett nagy erőpróbám az Anna Karenina "Borzas halál"-ának megformálása volt.)  

De a nagy fizikai küzdelem sosem ölte meg azt a hangulatot, amely minden előadáson körülvett bennünket. Egy furcsa aura. Egy olyan "buborék", amelyben a darab szereplői úgy mozognak, mint egy család, amelynek tagjai tudnak valamit. Valamit, amit a többiek nem. Ha valaki megfigyelte a több egyfelvonásos darabból álló balett-estre készülőket, láthatta, hogy A halál és a lányka szereplői némán, a többiektől elkülönülten melegítenek, mintha valami különleges ünnepi esemény közeledne. Így is volt. Alig vártuk, hogy felmenjen a függöny. Tudtuk, hogy játszunk. Az életet játsszuk. Sőt, a halált.

Hat évig táncolhattam ezt a gyönyörű szerepet. Aztán az élet úgy hozta, hogy A halál és lánykát tíz évig nem tűzte műsorára az Operaház. Harmincnyolc éves voltam, amikor újra elővették.

Már nem vigasztalt, hogy nálam idősebb kolléga is táncolta a Halált, de a kihívás és a nosztalgia, a vágy a minket körülvevő aura után rávett, hogy újra belevágjak a "nagyhalálba".

Ám amikor elkezdtem próbálni, még nem gondoltam, mennyivel nehezebb feladat vár rám. Ugyanis nemcsak vissza kellett emlékeznem arra, amit a balettmestertől és később Robert North-tól tanultam, (időközben volt szerencsém a Mesterrel személyesen is próbálni), hanem - mint kiderült - a darab is folyamatosan változik, így az "aktuális" koreográfiát is meg kellett tanulnom. Nem volt könnyű. Apró mozdulatok, melyeket évekig ismételtem, majd magamba temettem, amelyek a zene hallatán maguktól bújnak elő a testemből, nem voltak érvényesek többé. Meg kellett barátkoznom az új mozdulatokkal, az új instrukciókkal. Sebaj, addig élünk, míg újat tanulhatunk. (Szép mondat ez a Halál szájából.)

Végre eljött a NAGY NAP. Újra ott állok, ahová tizenhat éve állítottak. Mindig is kíváncsi voltam, hogy eljön-e valaha, vissza lehet-e hozni a "buborékot". A mi kis „haláli" auránkat. Igen. Magától itt lebeg. És ugyanolyannak látom az est többi darabjának szereplőjét is. Melegítenek velünk. A balett-estben ők is részt vesznek, de a "nagy misztériumban" nem. Megint úgy érzem, hogy csak mi tudjuk... Nem tudom pontosan, hogy mit, de csak mi. Sőt! Azt gondolom, amit a többiek éreznek, az én magam vagyok. Azt meg nem tudhatja senki, hogy bennem mi megy végbe. Különleges érzés kerít hatalmába. Nem érzem magam Halálnak. Egyszerűen MINDENKInek érzem magam. A függöny fölmegy, és a testem határai kitágulnak. Beterítem a színpadot. Tánc közben fölülről látom önmagam, de nem kritikai szemmel, pusztán a térben. Úgy érzem magam, mintha mindenütt egyszerre lennék jelen.

Aztán megjelenik a lány. Tudom, most már tényleg halálnak kéne éreznem magam, de nem így van. Kezdetét veszi az egyoldalú küzdelem, melyben csak a lány viaskodik. A Halál simogatja, ringatja, néha keményebben visszahúzza, de nem bántja. A Halálnak csak a létét kell tudomásul venni. Mikor a lány eljut a belenyugvás stádiumába, és feladja a küzdelmet, addigra minden mozdulatlanná dermed. Ez a pillanat pedig nem a meghalás, hanem a szeretet pillanata. Aztán a Halál maga felé fordítja a lányt. Ez egy őszinte, intim helyzet, amelyben lelkiismeret-furdalás nélkül, egymás szemébe nézve beismerhetik a vágyat. Férfi és Nő. S ahogy a haldokló szenvedése az elutasításon, a dühön, az alkudozáson és a depresszión keresztül vezet, úgy a belenyugvás már az elfogadás és a szeretet útja.
Hogy táncoltam-e valaha a Halált? Igen, sokszor. Mégis soha. Az Életet táncoltam. Halál nélkül nem volna értéke az életnek. Még úgy sem, ha tudnánk, mikor jön el a vég.

Remélem, az előadás után a néző úgy áll fel, hogy még inkább szereti az életet. Ha így van, akkor jó voltam Halálnak.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

„Akik pörgetik a kultúrát” – Itt a Kult50 idei névsora!

A Fidelio idén is összeállította azoknak a művészeknek a névsorát, akik a saját területükön jelentős teljesítményt nyújtottak az előző év folyamán. Ezúttal is tíz kategóriában választottuk ki az alkotókat és alkotócsoportokat védnökeink segítségével.
Könyv

„Az utolsó mondattal kezdd!” – Könyv jelent meg Kulka János édesapjáról

Azt mondják, a kés Paganinije volt. Mert bebizonyította, hogy gyógyítást is lehet művészi szinten űzni. Ő volt Kulka Frigyes mellkassebész, tüdőgyógyász professzor, aki a mai napig etalon az orvostársadalomban. A hétköznapi embernek inkább a Kulka név üti meg a fülét, ami nem véletlen: a legendás gyógyító Kossuth-díjas színművészünk, Kulka János édesapja volt.
Könyv

11 különleges könyv az Ünnepi Könyvhétről

Az idén nagyon hányatott sorsúra sikeredett könyvhetet végül részben online tartják meg, de ez nem jelenti azt, hogy a könyves újdonságokból ne lehetne csemegézni!
Klasszikus

Amerikában éppen arról megy a vita, hogy rasszista-e a klasszikus zeneelmélet

De óvatosan ítéljünk a kérdésben, mert nem minden „libsi” mondja, hogy rasszista, és senki nem lesz híve a fehér felsőbbrendűségnek attól, mert szereti Beethovent vagy Wagnert.
Fidelio Tours

Művészcsaládok évszázados búvóhelye – Partitúra az Áprily-völgyben

„Megérkezik a busz Visegrádra, néhány jellemző, az autóból is értelmezhető tájkép, plusz drónfelvétel, utána átérünk Tahiba, a Péreli-Tolcsvay művészpár házához…” – így kezdődik a Partitúra Visegrád-környéki kalandozásának forgatási terve. Most szombaton, szeptember 19-én pedig már láthatjuk is a Duna tévén – a szokásos időben, 14.30-kor –, hogyan vendégeskedett Miklósa Erika operaénekes és Batta András zenetudós műsorvezető páros először Péreli Zsuzsa textilművész és Tolcsvay László zeneszerző otthonában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc hír

Tisztújítást tartottak a Magyar Táncművészek Szövetségében

A Magyar Táncművészek Szövetségének közgyűlésén ötödik alkalommal választotta meg a tagság újabb három évre elnöknek Mihályi Gábort, a Magyar Állami Népi Együttes vezetőjét és társelnöknek Kiss Jánost, a győri Magyar Táncfesztivál igazgatóját - adta hírül a szakmai és érdekvédelmi szövetség.
Tánc magazin

Nevetve sírni, sírva nevetni – Cacti a Nemzeti Balett előadásában

A kaktuszok nem sírnak. Legalábbis egyikünk sem találkozott még könnyező tüskékkel – vagy mégis? A világhírű svéd koreográfus, Alexander Ekman Cacti című darabja csontig-velőig hatoló őszinteséggel mutatja be a kortárs tánc világát, humoros és fájdalmasan pontos képet adva arról, mennyire fontos számunkra a művészet „értelmezése”. Néha lényegesebb, mint a művészet maga. Ekman legsikeresebb koreográfiája a Magyar Nemzeti Balett tolmácsolásában érkezik Budapestre.
Tánc ajánló

Alexander Ekman svéd koreográfus indítja az Opera új évadát

A világhírű alkotó egyik legnépszerűbb műve, a Cacti a Magyar Nemzeti Balett és a Magyar Állami Operaház első bemutatója szeptember 11-én látható az Eiffel Műhelyházban.
Tánc hír

Átadták az idei Lábán Rudolf- és Halász Péter-díjakat

Augusztus 31-én a Trafóban immár 15. alkalommal hirdették ki a legjobb hazai kortárs táncprodukciókat elismerő díjat, valamint a színházi alkotókat méltató elismerést.
Tánc gyász

Elhunyt Rab István balettművész

Az 1953 disszidált táncművész 90 éves korában hunyt el, Amerikában – írja a New York Times-ra hivatkozva a Színház Online.