A pandémia eddig nem látott élethelyzeteket szült, nagy kihívás elé állítva az embereket. A kulturális szektor különösen nagy bajban van, hiszen ott a bezártság, a távolságtartás és az állandó óvatosság mellett a megélhetési források is veszélybe kerültek. A kialakult helyzetet belengő bizonytalanság nyomott hagyott az közérzeten, mentális és fizikai állapoton, valamint társas kapcsolatokon.
Az előadás ebből az alaphelyzetből indul ki, és
próbálja a tánc eszközeivel más perspektívába helyezni ezt a kollektív tapasztalatot.
A PRIZMA középpontjában a mindennapokban megélt társas magány és a közösségben létezés kontrasztja adja a fő irányvonalat, ez a kettősség izgalmas kombinációkban és látványvilággal jelenik meg.
Plusz jelentésréteget ad a produkciónak a stream maga, ugyanis jellegéből fakadóan nem tudja megteremteni a személyes jelenlét érzését egy olyan területen, amely a nézőtől is aktív jelenlétet követel.
A korlátozások feloldása után azonban a társulat szó szerint az utcára viszi a táncot, szabadtéren, valamint köztereken mutatva be a PRIZMÁt. Ezzel a gesztussal szeretnék a tánc jelenlétét erősíteni a mindennapokban.
A premier február 25-én (csütörtökön) 20 órától látható az alábbi oldalon. A premiert követően még négy alkalommal, február 26-án, 27-én és 28-án látható az előadás.
Fejléckép: jelenet az előadásból (fotó: Dömölky Dániel / Duda Éva Társulat)