Tánc

A jövő csillagai mutatkoztak be a Magyar Táncművészeti Egyetem gáláján

2025.04.17. 09:55
Ajánlom
Az idén 75 éves Magyar Táncművészeti Egyetem 75 napon át tartandó eseménysorozatának nyitányaként április 10-én, csütörtökön este a Nemzeti Táncszínházban került sor az intézmény hallgatóinak gálaelőadására. A jövő balett-, moderntánc-, színházi tánc- és néptánccsillagainak hagyományos bemutatkozása remekül sikerült.

A Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) tavaszi gálaestje a művészképzésből válogatott: az épp csak tanulmányaikat kezdők és a diploma előtt állók, versenydíjazottak és a már nemzetközi fórumokon is bizonyítottak követték egymást a színvonalas műsorban. Az est folyamán azok léptek fel, akik talán ma még „csillagocskák”, de ők lehetnek a jövő csillagai.

Stílusában is sokféle volt az a program, amit a teltházas Nemzeti Táncszínház érdeklődő közönsége láthatott, hiszen az idén fennállásának 75. évfordulóját ünneplő MTE hűségesen őrzi és adja tovább a klasszikus balett hagyományait, miközben természetesen – egyben egyedülálló módon – négy szakirányon (klasszikus balett, néptánc, moderntánc és színházi tánc) képez diplomás táncművészeket.

CSP_6542_20250411-1536x1024-094833.jpg

A jövő csillagai mutatkoztak be a Magyar Táncművészeti Egyetem gáláján (Fotó/Forrás: Csillag Pál / Magyar Táncművészeti Egyetem)

A kétrészes előadásban különböző stílusú művek voltak láthatók, amelyek leginkább alkalmasak arra, hogy a hallgatók bemutathassák tudásukat, tehetségüket a szakemberek és a nagyközönség előtt.

Az Egyetem mesterei maguk is átélték a színpad varázsát, sokan ma is aktív előadóművészek, így megértéssel és nagy felelősségérzettel készítik fel a hallgatókat minden egyes előadásra. A hallgatók jól tudják, milyen fontos a mesterek véleménye, elengedhetetlen a szülők támogatása, egy-egy szakember hozzászólása meghatározó lehet; de

a döntő szót mégiscsak a közönség mondja ki a tapssal, és abban ezúttal sem volt hiány.

A közel kétórás, két felvonásos előadásban a zene és a mozgás harmóniája, a térformák geometriája, a csoportok összhangja, a szebbnél szebb motívumok és térbeli elemek, látványos és érzelemdús jelenetek varázsolták el a közönséget. A hallgatók egész nap készültek az előadásra, hiszen reggeltől kezdve zajlottak a munkálatok és a színpadi próbák. A IX. évfolyam és a végzősök első alkalommal próbálhatták ki magukat vizsgakoncertszámaikkal a színpadon, de a kisebbek és csoportos számok is felléptek, bemutatásra kerültek. A hallgatók táncain látszódott, hogy minden egyes részletet alázatból és szeretetből csinálnak, ami nagyon fontos.

CSP_6763_20250411-1536x1024-094832.jpg

A jövő csillagai mutatkoztak be a Magyar Táncművészeti Egyetem gáláján (Fotó/Forrás: Csillag Pál / Magyar Táncművészeti Egyetem)

Fodorné Molnár Márta egyetemi tanár, az MTE rektora a következőket mondta az előadásról: „Az ilyen előadások azért fontosak, hogy színpadi rutinra, gyakorlatra tegyenek szert a hallgatók. Van, aki a próbán kevésbé jó, de ilyen körülmények között a maximumot tudja kihozni magából. Erre nem mindenki képes, van, akinek meg kell szokni, hogy közönség előtt táncol.

Ez egy nagyon jó gyakorlat és motiválja is őket, hogy egy ilyen előadásban léphetnek fel, ami nagyon sokat lendít a tanulmányikon.

Egy kisebb bizottság, a Művészeti Tanács tagjai megnézik a hallgatókat és a legkiválóbbakat választják ki. Sokkal több produkció készült el, de az sem kárba veszett munka, mert nekik az Egyetem színpadán biztosítunk két előadást. Mivel limitált az időkeret, ezt mindenki megértette.”

CSP_6636_20250411-1536x1025-094832.jpg

A jövő csillagai mutatkoztak be a Magyar Táncművészeti Egyetem gáláján (Fotó/Forrás: Csillag Pál / Magyar Táncművészeti Egyetem)

Brieber Éva, a Klasszikus Balett Tanszék vezetője kiemelte, hogy számára mindig nagyon nagy öröm, mikor a fiatal tehetségeket láthatja a színpadon. „Idén egy kicsit rendhagyó volt a Jövő Csillagai Gála, amely hagyományosan a háziversenyünk díjkiosztó gálája. Ezúttal az egyetemi építkezés miatt nem rendeztük meg a háziversenyt, de csináltunk egy válogatót. Az összes évfolyam készült számokkal és abból válogattuk ki a Gála fellépőit. Ezért láthatott a közönség kevesebb variációt, esetlegesen több csoportos számot. A végzősök közül van olyan, aki nagyon jó helyre kapott szerződést. Mostanában az a tapasztalat, hogy 2-3 év alatt dől el, hol futja ki magát egy hallgatónk és melyik lesz az a társulat, ami végül neki is fekszik. A tanulás és a tapasztalatszerzés folytatódik, de most ez számukra is egy ünnepi pillanat.” 

Az előadás műsorát Fodorné Molnár Márta rektor, Nagy Tamás, a Művészeti Tanács elnöke és Macher Szilárd, a Táncművészképző Intézet igazgatója állította össze.

Támogatott tartalom

Fejléckép: A jövő csillagai mutatkoztak be a Magyar Táncművészeti Egyetem gáláján (Fotó/Forrás: Csillag Pál / Magyar Táncművészeti Egyetem)

Magyar Táncművészeti Egyetem

A Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) 1950-ben Állami Balettintézet néven alakult, 1983-ban főiskolai, 2017. február 1-től egyetemi rangot kapott. 

„A tánc a ma művészete, mert gyors, közvetlen hatású, tömör és példázatos. Olyan vizuális művészet, amelynek nem kell mindent kimondani ahhoz, hogy mindent elmondjon. A tánc expanziójáért élek, hogy napvilágra jöjjön a táncnak ez az akarása, hogy legyen tánc, és hogy elfoglalja az őt megillető helyet. Hogy melyik ez a hely? Az első. Legalábbis véleményem szerint.”

Az idézet Maurice Béjart-tól, a XX. század egyik legjelentősebb koreográfusától származik, akinek gondolataival a Magyar Táncművészeti Egyetem rektora, Fodorné Molnár Márta egyetemi tanár „teljes mértékben” azonosulni tud.

A Magyar Táncművészeti Egyetem oktatóinak, munkatársainak célja, hogy európaszerte elismert, jövőorientált képzési intézményként készen álljon a 21. századi társadalom kihívásaira az oktatás, a kultúra és azon belül a táncművészet eszközeivel.

Legolvasottabb

Vizuál

Elhunyt Keleti Éva

Nevéhez fűződik számos jelentős, de elfeledett fotóművész munkásságának újrafelfedezése, 1955 óta fotózott, színházi fényképezésben iskolát teremtett. Keleti Éva, a magyar fotóművészet ikonikus alakja 94 éves volt.
Klasszikus

Kurtág György a Zeneakadémia díszdoktora lett

A hamarosan századik születésnapját ünneplő zeneszerzőnek, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egykori növendékének február 6-án este adta át az elismerést az intézmény vezetősége.
Klasszikus

A külföldi magyar közösségekhez is szól a Concerto Budapest Mozart Planet-sorozata

Ötven hazai település mellett nyolc európai fővárosba is eljut a Concerto Budapest művészeinek Mozart Planet elnevezésű koncertkörútja, melynek során hazai közösségekbe és külföldi városokba viszik el a klasszikus zene harmóniateremtő üzenetét.
Vizuál

A titkosügynök: hamarosan a mozikban a brazil sikerfilm

A Cannes-ban és a Golden Globe-on is díjazott Kleber Mendonça Filho új filmje egy erőszakos múltja elől menekülő apa történetén keresztül rajzol sötét képet Brazíliáról. A négy Oscarra jelölt A titkosügynök február 19-étől látható a magyar mozikban. Előzetes a cikkben!
Vizuál

Gyémánttal csábít az Art and Antique: rekordkiállítás, több mint ötven galéria a Bálnában

Minden eddiginél nagyobb területen és több kiállítóval jelentkezik február 26. és március 1. között az ország legnagyobb összművészeti seregszemléje. Idén ötven galéria jelezte részvételét, az Art and Antique szervezői pedig látogatói rekordra számítanak.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Négy ország, egy színpad – V4 Tánchétvége Budapesten

A Visegrádi Csoport (V4) magyar elnökségi évének kulturális programjaihoz kapcsolódva a Nemzeti Táncszínház február 20. és 22. között rendezi meg a V4 Tánchétvégét, amely a négy ország emblematikus táncegyütteseinek közös fellépéseivel ünnepli a visegrádi együttműködés kulturális sokszínűségét.
Tánc ajánló

A klasszikus balett ritkán látható arca – egyszeri alkalommal a nagyközönség előtt

A Nemzeti Táncszínház Tükörben 2 című táncszínházi nevelési előadása a klasszikus balett ritkán feltáruló világába nyújt betekintést. A produkció február 2-án 18 órakor rendhagyó módon a nagyközönség számára is látható lesz a színház Kistermében.
Tánc hír

Világkörüli turnéra indul a Recirquel

Idén négy kontinens, nyolc országában mintegy 70 alkalommal mutatják be a Recirquel nagysikerű cirque danse produkcióját, a Paradisumot. A világkörüli turné január 21-én az újcirkusz fellegvárában, Kanadában indul.
Tánc ajánló

Amikor az út válik otthonná – új koreográfiával jelentkezik Simkó Beatrix Trisha

Van egy átmeneti állapot, amikor már túl vagyunk az induláson, de az érkezés még előttünk áll. Ebből az állapotból született meg Simkó Beatrix Trisha új kortárstánc előadása, a Sivatag. Az előadás január 30-án és 31-én látható a MU Színházban.
Tánc hír

Világszínvonalú produkciókat díjaztak a XVI. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon

A világ legrangosabb cirkuszfesztiváljai között jegyzett, fennállásának 30. évfordulóját ünneplő c a világ legjobb artistaművészei mutatták be tudásuk legjavát Közép-Európa egyetlen kőcirkuszában, a Fővárosi Nagycirkuszban.