Tánc

A jövő táncos sztárjai Magyarországon

2022.06.09. 09:40
Ajánlom
A Holland Nemzeti Balett tehetségkutató programjának fiatal táncosait két alkalommal, június 11-én és 12-én köszönthetjük a Nemzeti Táncszínházban, ahol a Shooting Stars című előadásukban a klasszikus balett határait feszegetve izgalmas, modern koreográfiákat állítanak színpadra.

Minden fiatal táncos arról álmodik, hogy elismert művészként a világ legnevesebb színházaiban táncolhasson nézők ezreinek rajongásától és szeretetétől övezve.

Ehhez az álomhoz kerülhetnek közelebb azok az ifjú táncművészek, akiket Hollandia hivatalos és legnagyobb balett társulata, a Holland Nemzeti Balett beválaszt a tehetségkutató programjába.

Évről évre több száz jelentkező közül kerülnek ki azok a fiatalok, akik a Junior Társulat tagjaként megkezdhetik a nemzetközi karrierük építését.

ShootingStarscim-083021.jpg

Dutch National Ballet Junior Company (Fotó/Forrás: Altin Kaftira / Nemzeti Táncszínház)

A Junior Társulat 2013-as alapítása ugródeszkát teremtett a fiatal táncosok számára ahhoz, hogy a Holland Nemzeti Balettakadémiáról a Holland Nemzeti Balettre váltsanak.

Jelenleg tizennégy táncos dolgozik a Junior Társulatban Ernst Meisner művészeti koordinátor vezetésével.

Bimbózó tehetségüket most a Shooting Stars című produkcióban csodálhatjuk meg, ahol a jövő sztárjai Hans van Manen híres koreográfus színpompás darabjában, valamint feltörekvő alkotók nem kevesebb, mint négy világpremierjében mutatják be lenyűgöző, frissen csiszolt képességeiket.

ShootingStars-083020.jpg

ShootingStars-083020.jpg (Fotó/Forrás: Altin Kaftira / Nemzeti Táncszínház)

Hans van Manen alkotása, az In the Future a színek és testek fenséges játékát mutatja be lüktető, jazzjellegű zenekísérettel. A Bloom Milena Sidorova fiatal kreatív munkatárs új műve. Témája az a fontos átmenet, amikor egy fiatal felnőtt kialakítja saját identitását. Marta Reig Torres spanyol koreográfus alkotása, a Sublimeness of NoBody a testre összpontosít, az emberlét lényegét tárja fel, és arra a kérdésre keres választ, hogy hogyan köti ez össze az embereket egymással. A 19 éves Zoë Greten koreográfiája, az If only I knew the right way, egy másik kérdést tesz fel: amikor döntést hozunk, mennyiben vezetnek mások tévútra minket? Végül Peter Leung koreográfus, aki előszeretettel mossa el a határvonalakat, Pas de Deux című művével túllép a genderspecifikus mozdulatokon és tánclépéseken is.

Shooting Stars Dutch National Ballet Junior Company

  • 2022. június 11., 12., 19:00
  • Nemzeti Táncszínház

Az előadásról további információk és jegyek a Nemzeti Táncszínház honlapján, itt>> 

Fejléckép: A Dutch National Ballet Junios Company (fotó/forrás: Altin Kaftira / Nemzeti Táncszínház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Fischer Iván: „Ez a hiány megoldhatatlan”

A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója egy interjúban mesélt arról, hogy az állami támogatás reálértékének csökkenése hogyan lehetetleníti el az együttes munkáját.
Tánc

Önálló univerzum épül a Millenárison

Elkezdődött a Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison. A világon egyedülálló, monumentális attrakció létrehozásán olyan kiemelkedő magyar alkotók is dolgoznak, akik korábban számos film – köztük hollywoodi sikerprodukciók – vizuális világának megteremtésében vettek részt.
Klasszikus

Újabb zenei ritkaságokat fedezhetünk fel a Haydneum következő évadában

Három fesztivál, három különböző bérletsorozat, valamint a hagyományos nyári koncertsorozat Eszterházán gondoskodik arról, hogy a szervező Haydneum – Magyar Régizenei Központ a régizene minden arcát megmutassa.
Klasszikus

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Plusz

Reflektorfényben a tehetség mentorai – átadták a Mester-M Díjakat

Tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző, akiknek munkája generációk életére van hatással – ők vehették át a személyenként ötmillió forinttal járó elismerést április 17-én, az immár hagyománynak számító Mester-M Díjátadó Gálán.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Önálló univerzum épül a Millenárison

Elkezdődött a Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison. A világon egyedülálló, monumentális attrakció létrehozásán olyan kiemelkedő magyar alkotók is dolgoznak, akik korábban számos film – köztük hollywoodi sikerprodukciók – vizuális világának megteremtésében vettek részt.
Tánc beszámoló

A jövő csillagai mutatkoztak be a Magyar Táncművészeti Egyetem gáláján

Az idén 75 éves Magyar Táncművészeti Egyetem 75 napon át tartandó eseménysorozatának nyitányaként április 10-én, csütörtökön este a Nemzeti Táncszínházban került sor az intézmény hallgatóinak gálaelőadására.
Tánc hír

Alumnitalálkozóval ünnepelték a 75 éves Magyar Táncművészeti Egyetemet

A Magyar Táncművészeti Egyetem 2025-ben ünnepli fennállásának hetvenötödik esztendejét, ezért és az intézmény egy hetvenöt napon át tartó programsorozattal köszönti a szép jubileumot. Az eseménysorozat egyik fontos programja volt az I. Alumnitalálkozó, amely emlékezetesre sikerült.
Tánc ajánló

Imádja a táncot? Akkor Miskolcon a helye!

Nyolcadik alkalommal válik Miskolc a tánc fővárosává április 22-26. között, ekkor rendezi meg ugyanis a Miskolci Nemzeti Színház a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált, amely idén sem hagyja hidegen a város tánckedvelő közönségét.
Tánc ajánló

Aki nélkül nem létezne a hazai kortárs tánc

Vannak kivételes formátumú pedagógusok: a szűk szakmán belül mindenki ismeri a nevüket; azok, akiket tanítottak, rajongással beszélnek róluk, de a széles közönség nem is tudja, mennyit köszönhet a szerény háttérembereknek. Jeszenszky Endre jellemzően ilyen tanár volt.