Tánc

A kételkedés paradoxona

2009.10.02. 10:53
Ajánlom
Kovács Gerzson Péter a MU Színházban október 7-én debütáló Triptichonra készül három zenésztársával, Dresch Mihállyal, Szandai Mátyással, Lukács Miklóssal.

- A  hármas szám mindig visszaköszön a pályádon, ott volt a CULT, CO-AX, CODA, készül a Bartók-trilógia, a Triptichon pedig szintén egy sorozat záró fejezete lesz.

- Igen, hármasokat csinálok már jó ideje. Egy darab kevés egy téma kibontásához, annyira pedig még nem vagyok elvetemült, hogy elviselhetetlenül hosszú darabokat készítsek: ha egy határon túlnyúlik a darab, sérül a befogadási kapacitás. Három után pedig már általában szeretnék továbblépni. Nem akarok Proustként, végtelenítve mesélni egy történetet.

- Pedig az ismétlések, visszatérések, variációk nem csak az egyes darabjaidban, hanem a pályádon is végigvonulnak.

- Persze, ahogy öregszik az ember, természetes igényévé válik, hogy egy korábban már megfejtettnek vélt problémát újra elővegyen, és azt újra megvizsgálja. És egyre kevésbé válik biztossá abban, hogy a megfejtése végleges és helytálló. Egyre több kérdés és kétely vetődik fel, melyekre újra válaszokat keres. Rájön arra a paradoxonra, hogy csak az a biztos, hogy mindig kételkedni kell. Törvényszerű, hogy vissza kell térni bizonyos pontokhoz, és jó esetben mélyebbre kell mászni az adott probléma megfejtésében, annak tudatában, hogy az épp aktuális megfejtés sem végleges.

- Úgy emlékszem, a CULT, CO-AX, CODA idején jelentek meg nálad először a redukált mozgások, mi volt annak az oka, hogy elkezdted elhagyni az eszközeidet, és szinte lecövekeltél a színpadon?

- Valószínűleg azok a koreográfiai eszközök, melyeket addig alkalmaztam - még ha szokatlannak is tűntek az adott közegben - számomra felszínessé váltak, formai trouvaille-okká üresedtek. Azzal kezdtem foglalkozni, hogy minél kevesebb eszközt használva hogyan lehet kibújni a formák rabsága alól, a formák alól, melyek már túlterheltek, melyekhez már túl sok jelentés tapad, akár önreferenciálisan is. Kíváncsi voltam, meddig lehet elmenni, meddig tisztítható egy mozdulat, hogy a tánc meddig tánc, a jel meddig jel. Különben a képzőművészet és a zene jóval hamarabb eljutott már idáig.

- Persze, Malevics Fehér alapon fehér négyzet című képe vagy Cage darabjai végül is hasonlóak.

- Ezek mind visszatérések az ős-gesztusokig. De egy Malevics-képnek akkor van értelme, ha ismerjük azt a kulturális környezetet, amiben megszületett, meg az előzményeit is. A bunkó azért áll értetlenül ilyen képek előtt, mert nem ismeri a kontextust, mert műveletlen. Mert ez a fajta formai redukció természetesen nem szellemi redukció, ellenkezőleg: a lényeg felé haladás igénye. A nyolcvanas években a Szkénében Min Tanaka fellépése rám óriási hatással volt, így aztán sokat jelentett, hogy amikor a MU-t megalapítottuk Leszták Tibivel, művészeti vezetőként lehetőségem volt őt kétszer is meghívni. Min Tanaka a színpadon a kisgyerektől az öregasszonyig minden volt, pedig ahogy elnéztem, látványos koreográfiai eszközben túl sokat nem csinált: jobb hátulról elment bal előre. Nem voltak kis ugrások, nagy ugrások, ide pördülés, oda pördülés: csak nézett, létezett, és millió szín volt a jelenlétében.


- Szokatlan a darabjaid időszerkezete. Milyen érzés abban a lelassított időben benne lenni?

- Annyira jó, hogy nincs is kedve az embernek kiszállni belőle. Az egy másik tudatállapot, egy határhelyzet: nagyon messzire ellátni benne. Ez nem transz, nem öntudatlan állapot, úgy jársz máshol, hogy két világ létezik egyszerre, mint amikor két filmet egymásra vetítesz, és tisztán látod mind a két réteget.

- Miért annyira fontos neked a színpadon az élő zene?

- A zenéhez való viszony tanult dolog: az, hogy milyen zenei környezetben nevelkedsz, egy életre meghatározza a zenéhez való viszonyodat. Én nagyon intenzív zenei környezetben nőttem fel, apám zenerajongó volt, amikor például a Tesla volt a szuper hanghordozó, neki Teslája volt. Nálunk mindig szólt a népzene, a jazz, a komolyzene. De a könnyűzene is, mert az egyik haverom papája újságíró volt, járta a világot, hozta nekünk a legfrissebb lemezeket, mi meg a lemezborítókról, a kiadók hirdetéseiből mazsoláztuk ki az újabb rendeléseinket. Így aztán már a hetvenes évek elején is naprakészek voltunk, hogy mi megy a világban jazz-rock és progresszív jazz fronton. Később zenész haverok csapódtak hozzánk, egyre inkább megszerettük az élő jazzt, és ez a skála radikálisan tovább bővült, amikor a népzenével és a néptánccal megismerkedtem. Így aztán az élő népzene és élő jazz elsődlegessége a konzerv zenével szemben nekem evidens: amikor csak lehet, zenészekkel dolgozom. A zenész barátaim szuper fejek, Dresch Miska a legnagyobb ebben a műfajban, és nagyon jól választja ki a zenésztársait. Mi mindig nagyon jól megértettük egymást, ez nem alá-fölérendelt helyzet, hanem közös inspirációk adása-vétele, sok beszélgetéssel, konstruktív vitákkal. Lukács Mikivel úgy találkoztunk évekkel ezelőtt, hogy egy rövid koreográfiámhoz szükségem volt egy cimbalomra átírt Coltrane-feldolgozásra: pontosan tudtam, hogy mit akarok, de nem tudtam, ki tudja megcsinálni. Hát ő volt az, rögtön értett mindent. Szandai Matyit is ismerem ezer éve, még a CODA-ban dolgoztunk együtt. A társaim mind érzékenyek, műveltek, nyitottak, szabadok: nagyon jó emberek és nagyon jó zenészek. Így aztán lehet játszani is velük.

- Akkor ezeket az előadásokat nem is szólóhelyzetként éled meg, igaz?

- Persze, hogy nem. Ha egy táncos a színpadra lép, akkor attól kezdve azt szólónak nevezik, és akárhány zenész van a színpadon, az szóló. Pedig, ha két ember van a színpadon, ráadásul egyik sem a másik illusztrátora, az nem szóló. Persze, ha egy zenész csak aláfesti a táncot, az táncszóló, és ha a táncos csak illusztrálja a zenét, és nem ad hozzá semmit, csak ornamentikát, az szóló zenei produkció. Nálunk nem erről van szó, nálunk kölcsönhatásban van a zenész és a táncos: ez egy mozgékony, rugalmas, élő rendszer. A táncelőadásokban konvencionálisan többnyire analóg lekövetés történik, sőt, még arra is megvannak a klisék, hogy ha hangos a zene, akkor az biztos nagy érzelmeket fejez ki, és olyankor nagy gesztusokat teszünk, ha halk és lassú, akkor összevonjunk a szemöldökünket és laposan elnézünk a nézők feje fölött. A zenei nyelv, ahogy a táncé is, ennél sokkal igényesebb, sokrétűbb.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Távozó ügyvezető, elmaradó programok a Fesztiválzenekarnál

Számos jövőre tervezett programot, köztük az idősotthonokba és kisgyermekeknek szervezett koncerteket kénytelen lemondani a Budapest Fesztiválzenekar a kieső TAO-forrás miatt. Leépítés kezdődött meg a háttérstábban.
Klasszikus

Bösendorfer zongorát hallunk Érdi Tamás új Beethoven-lemezén

Mindig, mindenhol a Steinway, most viszont egy olyan lemez jelent meg, amelyen Bösendorfer-zongora szól. De korántsem ez Érdi Tamás felvételének érdeme.
Klasszikus

Ha a rezesek viccelni kezdenek...

... csinálják úgy, mint ez az öt plusz egy fickó. Most, amikor kis hangszórókon hallgatunk zenét, mindennél fontosabb, hogy megismertessük a legkisebbekkel az élő zene izgalmait. A Brass In Five harsány humorral és a hangszereik sokféle hasznosításával végzik ezt a munkát.
Vizuál

Milyen volt Jeney Zoltán kapcsolata a filmmel?

Jeney Zoltánra emlékezik a Magyar Nemzeti Filmalap. Az október végén elhunyt zeneszerzőt talán sokan a Jób lázadása, a Szindbád és a Kincskereső kisködmön filmzenéiért ismerték. Négy alkotása most ingyen elérhető az interneten.
Klasszikus

A karmester nem közlekedési rendőr

Kitűnő hegedűsből lett rendkívüli karmester. Takács-Nagy Gábor energiája a színpadon a zenét szolgálja, interjú közben pedig az őszinte beszélgetés záloga. Október elején, egy budapesti zenekari próba és egy mesterkurzus közben kerestük fel az Egyesült Királyságban élő művészt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc gyász

Elhunyt Hegedűs Judit balettművész, Simándy József özvegye

Életének 85. esztendejében elhunyt Hegedűs Judit balettművész, aki már 14 évesen debütált az Operaházban, később negyedszázadon át a társulat megbecsült tagja volt.
Tánc magazin

"Ő volt A balerina" – 30 éve halt meg Lakatos Gabriella

Lakatos Gabriella az 1945 utáni magyar balettművészet egyik legnagyobb csillaga volt, akit semmi sem tántorított el a színpadtól: nyugdíjazása után énekes karriert épített. A táncos díva 1989. november 12-én hunyt el.
Tánc ajánló

Velekei László másodszor is táncszínpadra állítja az Anna Kareninát

Két évvel ezelőtt már készített egy táncszínpadi adaptációt Tolsztoj regényéből a GGTánc Eger és a Miskolci Balett közös produkciójaként. Most saját társulata, a Győri Balett számára készített friss koreográfiát Veleki László, ami november 9-én debütál Győrben, december 21-én pedig a Müpában.
Tánc ajánló

A Nemzeti Táncszínházban várnak az éjszaka csodái

4 év és 19 teltházas előadás után búcsúzik a Trafótól Az éjszaka csodái. A Weöres Sándor ihlette vizuális trip új helyen, a Nemzeti Táncszínházban kerül repertoárra, először november 7-én.
Tánc interjú

"Annyira hittünk ebben az őrületben, hogy a falon is átmentünk volna"

Negyven éve az akkori végzős klasszikus balett-évfolyam forradalmi hevülettől fűtve úgy döntött, társulatot alapít, és radikálisan új irányokat keres a táncművészeten belül. A Győri Balettről Kiss Jánost kérdeztük, akinek ez az utolsó évada társulatigazgatóként.