Tánc

A kételkedés paradoxona

2009.10.02. 10:53
Ajánlom
Kovács Gerzson Péter a MU Színházban október 7-én debütáló Triptichonra készül három zenésztársával, Dresch Mihállyal, Szandai Mátyással, Lukács Miklóssal.

- A  hármas szám mindig visszaköszön a pályádon, ott volt a CULT, CO-AX, CODA, készül a Bartók-trilógia, a Triptichon pedig szintén egy sorozat záró fejezete lesz.

- Igen, hármasokat csinálok már jó ideje. Egy darab kevés egy téma kibontásához, annyira pedig még nem vagyok elvetemült, hogy elviselhetetlenül hosszú darabokat készítsek: ha egy határon túlnyúlik a darab, sérül a befogadási kapacitás. Három után pedig már általában szeretnék továbblépni. Nem akarok Proustként, végtelenítve mesélni egy történetet.

- Pedig az ismétlések, visszatérések, variációk nem csak az egyes darabjaidban, hanem a pályádon is végigvonulnak.

- Persze, ahogy öregszik az ember, természetes igényévé válik, hogy egy korábban már megfejtettnek vélt problémát újra elővegyen, és azt újra megvizsgálja. És egyre kevésbé válik biztossá abban, hogy a megfejtése végleges és helytálló. Egyre több kérdés és kétely vetődik fel, melyekre újra válaszokat keres. Rájön arra a paradoxonra, hogy csak az a biztos, hogy mindig kételkedni kell. Törvényszerű, hogy vissza kell térni bizonyos pontokhoz, és jó esetben mélyebbre kell mászni az adott probléma megfejtésében, annak tudatában, hogy az épp aktuális megfejtés sem végleges.

- Úgy emlékszem, a CULT, CO-AX, CODA idején jelentek meg nálad először a redukált mozgások, mi volt annak az oka, hogy elkezdted elhagyni az eszközeidet, és szinte lecövekeltél a színpadon?

- Valószínűleg azok a koreográfiai eszközök, melyeket addig alkalmaztam - még ha szokatlannak is tűntek az adott közegben - számomra felszínessé váltak, formai trouvaille-okká üresedtek. Azzal kezdtem foglalkozni, hogy minél kevesebb eszközt használva hogyan lehet kibújni a formák rabsága alól, a formák alól, melyek már túlterheltek, melyekhez már túl sok jelentés tapad, akár önreferenciálisan is. Kíváncsi voltam, meddig lehet elmenni, meddig tisztítható egy mozdulat, hogy a tánc meddig tánc, a jel meddig jel. Különben a képzőművészet és a zene jóval hamarabb eljutott már idáig.

- Persze, Malevics Fehér alapon fehér négyzet című képe vagy Cage darabjai végül is hasonlóak.

- Ezek mind visszatérések az ős-gesztusokig. De egy Malevics-képnek akkor van értelme, ha ismerjük azt a kulturális környezetet, amiben megszületett, meg az előzményeit is. A bunkó azért áll értetlenül ilyen képek előtt, mert nem ismeri a kontextust, mert műveletlen. Mert ez a fajta formai redukció természetesen nem szellemi redukció, ellenkezőleg: a lényeg felé haladás igénye. A nyolcvanas években a Szkénében Min Tanaka fellépése rám óriási hatással volt, így aztán sokat jelentett, hogy amikor a MU-t megalapítottuk Leszták Tibivel, művészeti vezetőként lehetőségem volt őt kétszer is meghívni. Min Tanaka a színpadon a kisgyerektől az öregasszonyig minden volt, pedig ahogy elnéztem, látványos koreográfiai eszközben túl sokat nem csinált: jobb hátulról elment bal előre. Nem voltak kis ugrások, nagy ugrások, ide pördülés, oda pördülés: csak nézett, létezett, és millió szín volt a jelenlétében.


- Szokatlan a darabjaid időszerkezete. Milyen érzés abban a lelassított időben benne lenni?

- Annyira jó, hogy nincs is kedve az embernek kiszállni belőle. Az egy másik tudatállapot, egy határhelyzet: nagyon messzire ellátni benne. Ez nem transz, nem öntudatlan állapot, úgy jársz máshol, hogy két világ létezik egyszerre, mint amikor két filmet egymásra vetítesz, és tisztán látod mind a két réteget.

- Miért annyira fontos neked a színpadon az élő zene?

- A zenéhez való viszony tanult dolog: az, hogy milyen zenei környezetben nevelkedsz, egy életre meghatározza a zenéhez való viszonyodat. Én nagyon intenzív zenei környezetben nőttem fel, apám zenerajongó volt, amikor például a Tesla volt a szuper hanghordozó, neki Teslája volt. Nálunk mindig szólt a népzene, a jazz, a komolyzene. De a könnyűzene is, mert az egyik haverom papája újságíró volt, járta a világot, hozta nekünk a legfrissebb lemezeket, mi meg a lemezborítókról, a kiadók hirdetéseiből mazsoláztuk ki az újabb rendeléseinket. Így aztán már a hetvenes évek elején is naprakészek voltunk, hogy mi megy a világban jazz-rock és progresszív jazz fronton. Később zenész haverok csapódtak hozzánk, egyre inkább megszerettük az élő jazzt, és ez a skála radikálisan tovább bővült, amikor a népzenével és a néptánccal megismerkedtem. Így aztán az élő népzene és élő jazz elsődlegessége a konzerv zenével szemben nekem evidens: amikor csak lehet, zenészekkel dolgozom. A zenész barátaim szuper fejek, Dresch Miska a legnagyobb ebben a műfajban, és nagyon jól választja ki a zenésztársait. Mi mindig nagyon jól megértettük egymást, ez nem alá-fölérendelt helyzet, hanem közös inspirációk adása-vétele, sok beszélgetéssel, konstruktív vitákkal. Lukács Mikivel úgy találkoztunk évekkel ezelőtt, hogy egy rövid koreográfiámhoz szükségem volt egy cimbalomra átírt Coltrane-feldolgozásra: pontosan tudtam, hogy mit akarok, de nem tudtam, ki tudja megcsinálni. Hát ő volt az, rögtön értett mindent. Szandai Matyit is ismerem ezer éve, még a CODA-ban dolgoztunk együtt. A társaim mind érzékenyek, műveltek, nyitottak, szabadok: nagyon jó emberek és nagyon jó zenészek. Így aztán lehet játszani is velük.

- Akkor ezeket az előadásokat nem is szólóhelyzetként éled meg, igaz?

- Persze, hogy nem. Ha egy táncos a színpadra lép, akkor attól kezdve azt szólónak nevezik, és akárhány zenész van a színpadon, az szóló. Pedig, ha két ember van a színpadon, ráadásul egyik sem a másik illusztrátora, az nem szóló. Persze, ha egy zenész csak aláfesti a táncot, az táncszóló, és ha a táncos csak illusztrálja a zenét, és nem ad hozzá semmit, csak ornamentikát, az szóló zenei produkció. Nálunk nem erről van szó, nálunk kölcsönhatásban van a zenész és a táncos: ez egy mozgékony, rugalmas, élő rendszer. A táncelőadásokban konvencionálisan többnyire analóg lekövetés történik, sőt, még arra is megvannak a klisék, hogy ha hangos a zene, akkor az biztos nagy érzelmeket fejez ki, és olyankor nagy gesztusokat teszünk, ha halk és lassú, akkor összevonjunk a szemöldökünket és laposan elnézünk a nézők feje fölött. A zenei nyelv, ahogy a táncé is, ennél sokkal igényesebb, sokrétűbb.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Horgas Eszter: „Prés alatt vagyunk mindannyian”

Csak ülünk és teázunk. Két különböző lakásban, a monitor két oldalán. Hiába, az ember olyan könnyen megszokja a személyes találkozások luxusát. Interjú karantén idején – a gépeken keresztül – Horgas Eszter fuvolaművésszel.
Klasszikus

Ez az időszak próbatétel, nem büntetés

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás nagycsaládi körben töltik az önkéntes izoláció idejét: fiuk, Gáspár oktatóvideókat készít, ők Leclair-műveket tanulnak. Ez az időszak próbatétel és kihívás, mondják.
Plusz

„A legelsők közt omlott össze és az utolsó lesz, ami talpra áll” – válságban a magyar zeneipar 

A hazai könnyűzene és azt működtető zeneipar szinte a járvány első pillanatában leállt és lefagyott. Koncertek, turnék, fesztiválok maradnak el, egy teljes iparág maradt az egyik pillanatról a másikra munka és bevétel nélkül, s persze a kreativitás terepei is beszűkültek és átalakultak. Zenészeket és zeneipari embereket – szervezőket, menedzsereket, sajtósokat, újságírókat – kérdeztünk arról, hogy mi történik velük most, hogyan élik meg a járványidőszakot és a válságot.
Vizuál

A népharag miatt nem pótolta a Milói Vénusz karjait a Louvre restaurátora

A karokon kívül ékszerek és festék is volt eredetileg a szobron. Kétszáz éve, 1820. április 8-án fedezte fel az alkotást egy földműves.
Jazz/World

„India nemzeti kincse” – 100 éve született a szitár mestere, Ravi Shankar

Zenéjével a különböző kultúrák összekapcsolására törekedett, a klasszikus, a jazz- és a rockzene sokmillió rajongója neki köszönhetően fedezte fel az indiai zene évezredes hagyományait.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc magazin

Táncold körbe Magyarországot online!

A Balaton és a Dráva folyó között, ahogy az öregek mondják, Somogyország dombos, erdőkben, mezőkben gazdag vidékén találjuk a magyar tánckincs legrégiesebb táncait. Ezen a héten a térség három táncával, az ugróssal, a kanásztánccal, valamint a lassú és friss csárdással ismerkedhetnek meg az Országos Széchényi Könyvtár közreműködésével.
Tánc ajánló

Online felvételekkel ünnepli Novák Ferenc Tatát a Nemzeti Táncszínház

A Kossuth-díjas koreográfus, rendező március 27-én ünnepelte 89. születésnapját. Ez alaklomból két különleges felvételt tesz közzé a Nemzeti Táncszínház most induló online sorozatában.
Tánc koronavírus

Menedékké alakították át a riói karnevál szambaversenyeinek arénáját

A világhírű helyszínen, a Sambadrome-on a koronavírus-járvány terjedésével szemben legvédtelenebbeket helyezik el.
Tánc koronavírus

Magyar balett-táncos szórakoztatta a reptéren várakozókat

A szintén hazafelé tartó művész így próbálta oldani a stresszt azokban, akik még csak most indultak el hazájukba a koronavírus terjedése miatt. Kovács Zsolt Vencel az útközben tapasztaltakról is beszámolt.
Tánc interjú

„A humor minden karanténból kiszabadul” – Novák Ferenccel beszélgettünk születésnapján

A Kossuth-díjas koreográfus, rendező – a szakmában csak ’Tatának’ hívják – ma 89 éves. Születésnapján hívtuk föl, és most tudtuk meg tőle: 1 millió forintot ajánlott föl – a Magyar Táncművészek Szövetségén keresztül – tíz, a karantén miatt állás nélkül maradt táncosnak. Úgy gondolja: a Nemzet Művésze cím arra kötelezi őt, hogy visszaadjon a közösségének. Boldog születésnapot, Novák Ferenc!