Tánc

A Laudon-kastélyban forgatják a bécsi újévi koncert balettjeleneteit

2010.12.09. 10:33
Ajánlom
December elseje óta készülnek azok a balettfelvételek, amelyeket a Bécsi Filharmonikusok újévi élő koncertje közben mutat majd be az ORF német televízió.

A bécsi újévi koncert balettbetétjeit idén először táncolják a bécs-hadersdorfi Laudon-kastélyban. A behavazott kastély kulisszái előtt és az Állami Operaházban táncol az intézmény balettkara Marija Jakovleva és Eno Peci szólistákkal. Jean-Guillaume Bartnak, a Párizsi Operaház vezető táncosának az előadással debütál új koreográfiája.

Az operaházban bemutatják Josef Strauss (1827-1870) Aus der Ferne (A távolból) című polkáját, a Laudon-kastélyban pedig a Mein Lebenslauf ist Lieb und Lust című keringőjét.

"Általában már nyáron leforgatjuk a balettjeleneteket, ez a gyönyörű havas kulissza azonban igazi áldás idén" - mondta el Brian Large rendező. A koreográfus, Bart számára is "egy álom vált valóra". A koncertre - amelyet számos országban élőben közvetítenek - már ötödik alkalommal Johan Engels készíti a kosztümöket.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

„Nincs kitől többé megtanulni, hogyan bocsáthatnánk meg egymásnak” – Konrád Györgyre emlékezve

Pályatársakat, kortárs művészeket, barátokat kértünk meg, hogy pár sorban írjanak Konrád Györgyről, Konrád Györgyhöz.
Klasszikus

Szokolay Ádám nyerte az idei Bartók Világversenyt

A nemzetközi zsűri a szombati nagyzenekari döntő után hozta meg a végső határozatot. A második díjat Balogh Ádám, a harmadikat pedig Peter Klimo kapta.
Klasszikus

Mikor kezdtünk el ráadást követelni a hangversenyeken?

Megszokott dolog: ha a műsor megengedi, addig tapsolunk, míg a muzsikus újra színpadra nem jön, és ráadást ad. Mint minden hagyomány, ez is elkezdődött valamikor.
Klasszikus

Online elérhető a Fischer Ivánról és a BFZ-ről készült film

2014-ben egy stáb egy éven keresztül követte a Budapesti Fesztiválzenekart és karmesterüket bepillantást engedve munkájukba.
Vizuál

Átadták a hazai szinkronszakma legrangosabb díjait

A közönség és a kuratórium is szavazott, többek között díjat kapott Bobby Ewing magyar hangja és a Csernobil című sorozat szinkronja is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc interjú

A finn művész, aki rengeteget tesz a magyar kortárs táncért: Jenna Jalonen

Az 5. dunaParton négy ízben is színpadra lép a 16 éves kora óta főleg Magyarországon élő Jenna Jalonen, akivel nyelvi és kulturális különbségekről és eltérő nézői reakciókról beszélgettünk.
Tánc magazin

Mi a hosszú élet titka? – Egy 100 éves balettmester válaszolt

Henry Danton korát meghazudtoló szellemi-fizikai állapotban van, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a mai napig balettot oktat, a tanulók pedig isszák a szavait, lesik a mozdulatait.
Tánc hír

Magyarok is csatlakoztak a #BoysDanceToo kampányhoz

A Táncművészet Magazin felhívására több magyar táncegyüttes és táncos is csatlakozott fotóval a két hete indult internetes mozgalomhoz, ami a férfi táncosok társadalmi elfogadottságát igyekszik növelni.
Tánc hír

Több mint háromszáz táncos állt egyszerre spiccen

Megdőlt a „legtöbb egyidejűleg spiccen álló táncos” világrekordja. Szeptember 10-én még a reggeli kávé előtt sikerült történelmet írniuk a balettosoknak.
Tánc ajánló

70 éves a Honvéd Férfikar és a Nemzeti Táncegyüttes

Egész estés gálaműsorral ünnepli fennállásának 70. évfordulóját a Honvéd Együttes két művészeti kara, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és zenekara, valamint a Honvéd Férfikar szeptember 29-én az Erkel Színházban.