Sejtelmes zajokkal átszőtt, derengő fényekben kirajzolódó, de alapvetően sötét tónusú tér adja a Recirquel társulat produkciójának hátterét, amely olyan hatalmas, hogy képtelenség teljes egészében átlátni. Bolyongunk benne, mint a Minotaurusz labirintusában – és nem is kell messzire mennünk, hogy valóban a mitikus szörny útvesztőjében lyukadjunk ki, hiszen az előadás a görög–római mondakör világába vezet, Vergilius Aeneis-ét kelti életre.
Istenségek és hősök között járunk, miközben magunk is a történet részeseivé válunk.
Nem mindennapi vállalkozás ez Vági Bencétől, a Recirquel alapítójától és művészeti vezetőjétől, aki egy olyan formát igyekezett Magyarországon meghonosítani – és rögtön meg is haladni –, amiért eddig Londonba vagy New Yorkba kellett elutazzunk. A budapesti immerzív (bevonódás-alapú) színházi attrakció azonban olyan egyedi vonásokkal bír, amelyek beemelik a produkciót a társulat emblematikus előadásainak sorába. Ez a különleges formanyelv a cirque danse, ami az újcirkusz ötvözete a modern és a klasszikus tánc elemeivel.
A Walk My World jelenete (Fotó/Forrás: Hirling Bálint / Recirquel)
A mostani élmény lényegesen eltér az eddig megszokottól, ahol vagy egyhelyben ültünk a nézőtéren, vagy úgy mászkáltunk a térben, hogy közben végig vezették a figyelmünket – mint a Kristály című produkcióban, ugyancsak a Millenárison –, a Walk My Worldben ugyanis lényegében magunkra vagyunk utalva: bármerre elindulhatunk a 6000 négyzetméteres csarnokban, és mindenhol történik valami. Akárcsak a mitológiai mondákban, a sorsunkat mi magunk írjuk, minden nézőnek egyéni történet áll össze a bent töltött idő alatt. Ez egyszerre ad nagyfokú szabadságérzetet és némi szorongást is: vajon miről maradunk le éppen? A koncepció azonban éppen erre épít. Mindegy, merre indulunk el, az elcsípett jelenetekből érvényes történet áll össze, és
a végén úgy fogjuk érezni, mintha mi találtunk volna rá a legjobb útvonalra.
Miközben egyik helyszínről a másikra sétálunk át, ismerős hang üti meg a fülünket: Karády Katalin előadásában csendül fel egy karcos katonadal (Hiába menekülsz), ami találóan rezonál a trójai háborúval, a 20. századi magyar melankólia csúszik rá az antik mítoszra. A zenei idézet Szirtes Edina Mókustól, a produkció zeneszerzőjétől származik, aki mesterien köti össze a különböző helyszíneket a dallamok révén, finoman vezetve a nézőket.
A Walk My World jelenete (Fotó/Forrás: Hirling Bálint / Recirquel)
Közben pedig a hazai és nemzetközi tánc- és artistavilág krémje repít minket a trójai mondakör idejébe. Vastag, barna kabátot viselő, elcsigázott katonák járnak-kelnek közöttünk űzött vadként, látványos összecsapásaik után némelyikük a földön marad. Ekkor a testközelség váratlan reakciót vált ki egy nézőből, akit annyira mélyen érint a katona haláltusája, hogy mindenáron segíteni akar neki, ezen szándékától csak férfi kísérője határozottsága tudja visszatartani.
Ez mutatja az immerzív hatáskeltés sikerét: az illúzió működik.
Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy az előadás szereplőit szigorúan tilos megérinteni, ahogy az a bejáratnál elhangzó, fennkölt hangvételű szabályismertetőből kiderül. Megszólalni is tilos a bent töltött idő alatt, és hogy végképp elrejtsük magunkat, fekete maszkot viselünk. Ettől a nézők arctalan tömegének részévé válunk, de közben fel is bátorodunk, hogy kedvünkre leskelődjünk vagy kövessünk egy izgalmasnak talált karaktert valósággal rátapadva, mint az árnyék.
A művészekkel pedig nem könnyű feladat lépést tartani. Erre is rá kell éreznünk, és
érdemes mihamarabb elsajátítani a szoros követés képességét.
A szereplők a gigantikus tér különböző pontjain találkoznak össze egymással, majd egy pillanat múlva már tovább is lebbennek, előttünk pedig mindig újabb és újabb döntési helyzet áll elő: kinek a sorsát kövessük tovább? Hol egy istenség, hol egy hős vagy különleges lény bukkan fel előttünk, majd látványos jelenetek bontakoznak ki. A rendezés számos attrakciót felvonultat: „röhnrád” duplakarika szám, hajlógás egy jókora víztükör felett, légtornászokat próbára tevő gurtni, dróton való egyensúlyozás, emelőszámok, könyvekkel történő zsonglőrködés, kabátos csüngés és kisebb létrás mutatvány is.
A Walk My World jelenete (Fotó/Forrás: Hirling Bálint / Recirquel)
Az egyes helyszínek rendkívül gazdagon berendezettek – itt minden igazi, amiről mi magunk is meggyőződhetünk, hiszen kedvünkre felfedezhetjük a díszleteket, kézbe vehetünk szinte mindent – ha ugyanúgy vissza is rakjuk utána a tárgyakat.
Izgalmas élmény titkos feljegyzések után kutatni egy-egy fiókból előtúrt naplóban vagy füzetben.
A terek között találunk mosodára emlékeztető helyiséget a fejünk felett lógó kabátokkal, laboratórium-szerű termet, hatalmas piacteret lakóterekké alakított járművekkel és egy rejtett gyöngyszemet is: egy vörös drapériával díszített budoárt, ahol ének és tánc repíti a nézőket a századelő füstös-erotikus miliőjébe. A keretet a Millenáris Nagycsarnokának indusztriális megjelenése adja, csigalépcsőkön közlekedünk, kisebb hidakról, erkélyekről pásztázzuk a végtelennek ható teret.
Remekül illik ebbe a környezetbe az a modern hadigépezetre emlékeztető robotkar, amellyel életerős férfiak kelnek küzdelemre. A monumentális szerkezet minden irányba elfordul, vörösen izzó lézerfénye vizsgálódó szemként mered előre, mintha maga a végzet figyelne bennünket. Hasonlóan látványos elem az az emberméretű csőrendszer, amelyben a két főhős, az új hazát kereső félisten, Aeneas (Jindřich Pansky) és Karthago csábos királynője, Dido (Horváth Zita) közös szerelmi jelenete bontakozik ki – a különlegesen szépen megkomponált, a tánc érzelmi többleterejével megtámogatott artistaszámot a nézők kis ablakokon keresztül tudják követni, a leskelődés már-már egy „ipari peep show” érzetét kelti.
A Walk My World jelenete (Fotó/Forrás: Hirling Bálint / Recirquel)
Az egyik legnehezebb zsánerszám egy orosz hinta betét, amelyre az összes nézőt összeterelik a produkció végéhez közeledve. A levegőben repülő testek látványa magával ragadó, szinte tapintható az az erő és energia, amivel a művészek végrehajtják ezt a rendkívül látványos és komoly összpontosítást igénylő mutatványt. És ha azt gondolnánk, hogy már mindent láttunk, még ezután is megajándékoz minket a rendezés egy olyan lírai csúcsponttal, amely valódi katarzissá sűríti az addigi bolyongásunkat.
Csak a meghajlásnál derül ki, hány nagyszerű táncos és artista dolgozik minden alkalommal azon, hogy estéről estére megteremtse ezt a szerelemmel és játszmákkal átszőtt, varázslatos világot – és ekkor szembesülünk azzal is, mennyi felfedezni váró csoda lehet még, amiért érdemes visszajönni egy újabb alkalommal, hiszen talán még Merkúr istenség szárnyas lábával sem lennénk képesek egyszerre bejárni a Walk My World egészét. A produkció úgy ad teljes értékű élményt, hogy közben számos ajtót nyitva hagy, és újra meg újra visszacsábít.
Fejléckép forrása: Recirquel
hírlevél
