Tánc

A legrangosabb svájci balettversenyre jutott be két magyar táncosunk

2015.11.09. 13:34
Ajánlom
A Magyar Táncművészeti Főiskola két növendéke, Bounakova Kristina és Verbőczi Noémi is bejutott a 2016-os 44. Prix de Lausanne nemzetközi balettverseny középdöntőjébe.

A Svájcban január 31-én kezdődő egyhetes versenyen ezúttal 235 lány és 57 fiú képviselheti iskoláját, a legjobbaknak a legnevesebb táncművészképző intézetek kínálnak ösztöndíjakat.

A 36 országból érkező indulók között ismét jelentős számban vannak az ázsiai, főleg dél-koreai, japán és kínai jelentkezők, emellett az ausztráliai és a latin-amerikai táncosok is egyre nyomatékosabban képviselik kontinensüket. A középdöntőbe több száz pályázó közül 292-en jutottak be.

Prix de Lausanne

Prix de Lausanne

Bounakova Kristina hetedéves főiskolai hallgató mestere Molnár Márta, míg Verbőczi Noémi Gyarmati Zsófia nyolcadikos osztályának kiemelkedő tehetsége. A főiskola egyedi képzési rendszerében a klasszikus balett szakirány kilenc évfolyam keretében képzi a balettművészeket. Repertoárjukon már most számos ismert mű kettőse és szólója szerepel. Legközelebb a főiskola november 20-21-én zajló nyílt napján láthatja őket a hazai közönség, de fellépnek az intézmény november 9-én kezdődő Komárom-Esztergom megyei turnéján is.

A Prix de Lausanne kiemelkedő jelentőségét az adja, hogy a résztvevők elismert kortárs koreográfusokkal dolgozhatnak, bekapcsolódhatnak a nemzetközi táncvilág vérkeringésébe. A neves magániskolák itt fedezik fel az ígéretes fiatalokat, nyári kurzusokat, éves ösztöndíjakat kínálva.

Az MTF-et tavaly Kovács Noel és Kovács Kristóf képviselte Svájcban, mindketten számos ösztöndíjat kaptak, köztük a neves amerikai ABT társulatához is. A Prix de Lausanne magyar díjazottja volt 1982-ben Volf Katalin és Kovács Tibor, 1990-ben Aleszja Popova, 2008-ban Felméry Lili.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Elhunyt Törőcsik Mari

A Kossuth-nagydíjas, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznőt életének 86. évében, hosszas betegség után pénteken hajnalban érte a halál.
Színház

Törőcsik Mari: „Beszentelik a hamvaimat, aztán a Tiszába szórnak. Az az én folyóm.”

A 85 éves korában elhunyt Törőcsik Mari néhány éve Bérczes Lászlónak „végrendelkezett” a színésznő nevét viselő beszélgetőkönyben.
Színház

„Ez a pillanat a gondolkodásra jó, beszédre nem” – Pályatársai, tisztelői búcsúznak Törőcsik Maritól

Sorra jelennek meg a személyes hangvételű visszaemlékezések a 85 évesen elhunyt Törőcsik Mariról a közösségi médiában, ezek közül gyűjtöttünk össze néhányat.
Színház

Zsótér Sándor Törőcsik Mariról: „Az idegrendszere feltépte a szobát”

Törőcsik Mari „kitüntetett azzal, hogy dolgozott velem” – emlékezett vissza Zsótér Sándor rendező a pénteken elhunyt színésznőre.
Vizuál

Nézze meg Törőcsik Mari három felejthetetlen alakítását

Törőcsik Mari emléke előtt tiszteleg a Nemzeti Filmintézet streaming platformja, a Filmio, ahol szerda éjfélig ingyenesen megtekinthető a pénteken hajnalban elhunyt színművész három meghatározó filmje.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc hír

Meghívást kapott a Hodworks a Velencei Biennáléra

A Sunday című előadást mutatják be július folyamán és mesterkurzust is tartanak.
Tánc ajánló

Az első élőben közvetített táncprodukció a Fonó Online műsorán

A Kedvemre való című táncprodukció az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes legsikeresebb táncműsorainak részleteiből nyújt válogatást 2021. április 17.-én, szombaton este 19:30-kor.
Tánc videó

Duda Éva: „Az ember megérzi, hogy mire való”

2020 novemberében online programsorozatot indított a TEDX, melynek Szabadság? Másképp című konferenciáján olyan nők és férfiak kaptak megszólalási lehetőséget, akik munkájukkal, hivatásukkal vagy küldetéstudatukkal példát mutatnak másoknak. Duda Éva – aki Test-Tánc-Alkotás címmel tartott rövid előadást – a táncban rejlő lehetőségekről és a mozdulat szabadságáról beszélt. Az előadás most bárki számára megtekinthető.
Tánc videó

Megható táncfilmet készített a járvány miatt bezárt színházakról az Impermanence Táncegyüttes

A színház kulisszái mögé kalauzolja a nézőt Roseanna Anderson, Joshua Ben-Tovim, az Impermanence Táncegyüttes és a Birmingham Royal Ballet filmje, az Empty Stage (Üres Színpad). Az alig ötperces alkotás tiszteletadás és fohász azokért a művészekért, akik a mindennapokban élő előadásokban dolgoznak.
Tánc hír

Óriási sikerrel debütált Virginia Woolf klasszikusa a Moszkvai Nagyszínházban

Virginia Woolf halálának 80. évfordulójára emlékezve a Moszkvai Nagyszínház műsorára tűzte az írónő Orlando című regénye alapján készült balettet, melyet a közönség kitörő ovációval fogadott.