Tánc

A magyar táncművészek tiltakozó levele

2012.09.25. 12:30
Megosztom
Nyílt levél a magyar táncművészektől, amelyet a táncművész szakma alkotói, együttesvezetői, intézményvezetői írtak alá, tiltakozásul a Magyar Fesztivál Balett 130 millió Ft-os támogatása ellen. A levelet az alábbiakban változtatások nélkül közöljük.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

A magyar táncművész szakma megdöbbenve értesült a sajtóból arról a hírről, hogy a Markó Iván vezette Magyar Fesztivál Balett 130 millió Ft-os támogatást kap a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból. Az ügy felelőse a kormány részéről, a nemzetgazdasági miniszter. A Magyar Fesztivál Balett 1996-ban alakult. Hasonlóan a többi egyesületi vagy alapítványi formában működő független együtteshez, éves működési költségére pályázatot nyújthat be az előadó-művészeti törvény értelmében. A sajtóban megjelent információk alapján, a Magyar Fesztivál Balett már májusban is kapott a kormánytól 25 milliót az együttes fennmaradása érdekében és a vállalt produkciók színpadra állítási kötelezettségeinek teljesítésére. Ez az összesen 155 millió Ft példa nélküli összeg a független táncművészet kategóriájában pályázat nélkül, közvetlenül a kormánytól. Abban az esetben, mikor a társulatnak minimális az előadásszáma és vezető táncművészei is távoztak az együttesből. Miközben a független színház és tánc területe a létéért küzd, a Nemzeti Táncszínház támogatása a 2001-es nyitó évnél is kevesebb, az állami és önkormányzati együttesek működése is forráshiányos, a szakmában több együttes hónapok óta nem tud fizetést adni a táncosoknak - ez a döntés mind szakmailag, mind morálisan elfogadhatatlan. Főként akkor, ha a területen működő összes független táncegyüttes és befogadó hely működésére fordítható pályázati pénz mindösszesen csak 211.900.000,- Ft 2012-ben. Ezt az összeget kell közel félszáz együttes között szétosztani. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Mi aláírók, nem a Magyar Fesztivál Balett támogatásának megszüntetését kérjük. A táncművész szakma azt szeretné, ha a törvényben előírt jogok és kötelezettségek mindenki számára egyformán kötelezőek lennének, és a támogatások mértékét minden esetben a törvényi szabályozás határozná meg.

Budapest, 2012. szeptember 24.

Kiadó: Magyar Táncművészek Szövetsége

Tisztelettel,

Balázs Mari - táncművész, koreográfus, szakíró, a Dream Team Színház vezetője Barta Dóra - Érdemes Művész, Harangozó-díjas táncművész, koreográfus, a Badora Társulat művészeti vezetője Bata Rita - táncművész, koreográfus, a Batarita Társulat művészeti vezetője Bombicz Barbara - Harangozó-díjas táncművész, a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola igazgatója Bolvári-Takács Gábor - ügyvezető igazgató, Honvéd Együttes Művészeti Nkft. Duda Éva - Harangozó-, Lábán-, és Imre Zoltán-díjas táncművész, koreográfus, a Duda Éva Társulat vezetője Farkas Zoltán Batyu - Harangozó-díjas táncművész, koreográfus Fodor Zoltán - Harangozó-díjas táncművész, koreográfus, az Inversedance I Fodor Zoltán Társulat művészeti vezetője Földi Béla - Harangozó-díjas táncművész, koreográfus, a Budapest Táncszínház művészeti vezetője, Frenák Pál - Harangozó-, Lábán-, és Imre Zoltán-díjas táncművész, koreográfus, a Frenák Pál Társulat vezetője Gaál Mariann - koreográfus, táncfilm rendező, a  Magyar Táncművészeti Főiskola adjunktusa Galambos Tibor - koreográfus, a Fészek Művészklub igazgatója Gergye Krisztián - Harangozó-, és Imre Zoltán-díjas  táncművész, koreográfus, a Gergye Krisztián Társulat vezetője Goda Gábor - Érdemes művész, Harangozó-díjas táncművész, koreográfus, az Artus - Goda Gábor Társulat művészeti vezetője Hámor József - Harangozó-, és Imre Zoltán-díjas táncművész, koreográfus a Gangaray Dance Company művészeti vezetője Horváth Csaba - Harangozó-díjas táncművész, koreográfus, a Forte Társulat művészeti vezetője, a Magyar Színház és Filmművészeti Egyetem tanára Juhász Zsolt - Harangozó-díjas táncművész, koreográfus, a Duna Művészegyüttes művészeti vezetője Juronics Tamás - Kossuth-díjas, Érdemes Művész, Harangozó-díjas, a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője Katonka Zoltán - Fülöp Viktor ösztöndíjas táncművész, koreográfus Kiss János - Kossuth-díjas, Hevesi-, és Harangozó-díjas, Érdemes Művész, a Győri Balett igazgatója Kovács Gerzson Péter - Harangozó-, és Lábán-díjas táncművész, koreográfus,a TranzDanz művészeti vezetője Krámer György - Harangozó-díjas táncművész, koreográfus Kun Attila - Harangozó-, és Lábán-díjas balettművész, koreográfus Lippai Andrea - Harangozó-díjas táncművész, koreográfus, a FlamencorazonArte Táncszínház művészeti vezetője Lovas Pál - Érdemes Művész, Liszt-díjas, táncművész, táncpedagógus Lőrinc Katalin - Harangozó-díjas táncművész, szakíró, a Magyar Táncművészeti Főiskola docense Mándy Ildikó - Harangozó-díjas táncművész, koreográfus, a Mándy Ildikó Társulat vezetője Mihályi Gábor - Harangozó-díjas táncművész, koreográfus, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője Mucsi János - Harangozó-díjas, a Duna Művészeti Társaság elnöke Nemes Zsófia - táncművész, koreográfus, a PR-Evolution Társulat művészeti vezetője Novák Ferenc - Kossuth-díjas, Kölcsey-, és Hevesi-díjas, Érdemes Művész, koreográfus Pataki András - Harangozó-díjas táncművész, a Szegedi Kortárs Balett igazgatója Pataky Klári - Lábán-díjas koreográfus, a Pataky Klári Társulat művészeti vezetője Solymosi Tamás - Érdemes Művész, Harangozó-díjas táncművész, a Magyar Nemzeti Balett megbízott igazgatója Szabó Réka - Lábán-díjas koreográfus, rendező, a Tünet Együttes művészeti vezetője Szakály György - Kossuth-díjas, Kiváló Művész, táncművész, a Magyar Táncművészeti Főiskola rektora Szögi Csaba - Harangozó-, és Imre Zoltán-díjas táncművész, koreográfus, pedagógus, a Közép-Európa Táncszínház művészeti vezetője Topolánszky Tamás - Harangozó-díjas táncművész, koreográfus, a GG Tánc Eger művészeti vezetője, a Magyar Táncművészeti Főiskola

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Daniils Pogoriless kapta a Fidelio különdíját a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen

A különdíjakat a Magyar Állami Operaházban szeptember 6-án este tartott gálán adták át. A verseny győztese az orosz Valentina Pravdina, második helyezettje a koreai Kim Seokjun lett, a harmadik pedig az örmény Arpi Sinanyan. Marton Éva különdíját a grúz Tata Razmadze kapta.
Vizuál

KÉP-regény: Balatonátkúszás 1.rész – A kincskeresők

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos.
Klasszikus

Beethoven és Richard Strauss áll a Concerto Budapest évadának középpontjában

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal, sokszínű és sűrű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2026/2027-es szezonja. A fókuszban a kétszáz esztendeje elhunyt Ludwig van Beethoven áll.
Könyv

Krasznahorkai László megkapja az egyik legnagyobb német állami kitüntetést

Az irodalmi Nobel-díjas szerző szeptember 8-án Berlinben veszi át a díjat a német államfőtől. Krasznahorkai László hamarosan itthon is újabb elismerésben részesül. 
Színház

Az SZFE rektora kezdeményezi a lemondását

A HVG-hez eljutott felvétel tanúsága szerint Sepsi Enikő az egyetem tanévnyitóján bejelentette: kezdeményezi a rektori megbízása lezárásáról szóló egyeztetést.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Van, amikor a szabadság nem kívül, hanem belül kezdődik – a Fekete hattyú balett-thriller érkezik a Margitszigetre

Augusztus 26-án a Szegedi Kortárs Balett egyik legsötétebb, legizgalmasabb produkciója, a Fekete hattyú érkezik a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra. Juronics Tamás rendezése Csajkovszkij örök érvényű zenéjéből és A hattyúk tava ismerős motívumaiból indul ki.
Tánc hír

Keveházi Gábor nyílt levelére örökös tagsági járadéka felfüggesztésével reagált Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház korábbi balettigazgatója nyílt levelet intézett a kulturális kormányzathoz a Magyar Nemzeti Balett helyzete kapcsán. A közleményre Ókovács Szilveszter főigazgató is reagált. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Tánc hír

Földváry Balázs lett idén az év kiemelkedő artistaművésze

Földváry Balázs kapta a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ által alapított Karádi Arany Emléklánc-díjat, amellyel az év kiemelkedő magyar artistaművészét tüntetik ki minden évben.
Tánc ajánló

Drag queen, street tánc, újcirkusz – formabontó rave-produkciót visz a Szigetre a Recirquel

A Sziget Fesztiválon mutatja be új, nagyszabású produkcióját a Recirquel. A Liberty Love Rave című látványos showban 30 táncos, 10 artistaművész és Valerie Divine drag performer, ceremóniamester vezeti végig a közönséget egy átbulizott rave-éjszaka különböző érzelmi állomásain.
Tánc interjú

A tökéletesség nyomában – beszélgetés Gantner József balettrajongóval

A balettre úgy tekint, mint a maximalizmus művészetére. Gantner József vérbeli rajongóként szinte valamennyi előadásra ellátogat az OPERÁ-ba, ahol még a sokadszor látott klasszikusokban is mindig felfedez valami újat.