Jean Cocteau francia író meg is emlékezett róla:
Kapcsolódó
A nap, amikor unikornisok táncoltak a balettszínpadon
A popkultúra aktuális címerállatai már egy 1953-as balettban is szerepet kaptak Jean Cocteau jóvoltából, aki elképesztő dolgokat álmodott balettszínpadra.
Az egész világkiállításról egyetlen kép maradt meg bennem elevenen: Loïe Fuller tánca. Egy egész éra szellemiségét testesítette meg”.
A világkiállítás az Art Noveau (új művészet) szellemiségében zajlott, és a természet által inspirált női témák álltak a középpontban. Fuller pedig egy személyben testesítette meg ezt a mozgalmat performanszaival, amelyekben az ujjaihoz erősített bambuszpálcákkal óriási selyemleplekkel táncolt. A lebbenő selymekre színes fényeket vetítettek, és ahogyan dervis módjára forgott, olyan volt, mintha egy virág, egy pillangó vagy egy lángnyelv metamorfóziának lettek volna szemtanúi a nézők.
Loïe Fuller pillangótánca
A Fuller-jelenség számos, a világkiállításon résztvevő neves művészt közvetlenül megihletett: Henri de Touluse Lautrec például számos litográfiáján megörökítette őt, Auguste Rodin egy sor fényképet készített róla, a Lumière-testvérek pedig 1897-ben filmet is forgattak róla. Egy korabeli újságban azt írták róla, "Loïe Fuller hatása nem lesz átmeneti. Hozzájárult egy új stílushoz, éppen a megfelelő pillanatban érkezett”. Sajnos nem lett igazuk. Manapság elenyésző embernek mond bármit is az ő neve. De ki is volt ő?
Kapcsolódó
Pszichedelikus táncfilm a századfordulóról
A Lumiere-fivérek már a 20. század elején elkészítették a mai pszichedelikus mémek elődjét, melyben a romantikus baletthagyományokkal szakító Loie Fuller szerpentintáncát és a kígyózó kelmék hullámzását rögzítették.
Marie Louise Fuller néven 1862-ben született, először Chicagóban tevékenykedett, majd New Yorkba költözött, ahol első óriási sikereit a szerpentin tánccal aratta. Ezekben a kezdeti előadásokban egy színes fényekkel megvilágított kígyózó leplet hozott mozgásba, ami hipnotikus hatással bírt. 1892-ben aztán Párizsba költözött, ahol egy pezsgő szellemi közegben találta magát. A korai párizsi évieben rengeteg litográfiát készített róla Touluse Lautrec, de
Loïe Fuller ugyanis saját neméhez vonzódott, de ennek ellenére nem vett részt a 20. századi meleg mozgalmakban. A homoszexualitás az identitása része volt, de az ő művészi énje sokkal összetettebb volt annál, mintsem hogy leredukálja azt a nemi identitás kérdésére.
A feminizálódó világban olyan maszkulin területeket is meghódított, mint a producerkedés, a világítástervezés és a rendezés.
Illusztráció a Loïe Fuller-előadásához készült világítástechnikáról, Scientific American magazin, 1896,
Több száz világítás- és színpadtechnikai ötletet szabadalmaztatott, többek között ő használt először alulról átvilágított üvegpadlót, és színes reflektorokat. Annyira érdekelte a világítástechnika, hogy amior egy újságban olvasott a radium és a fényes anyagok tulajdonságairól, megkereste a feltaláló Marie Curie-t, és megbízta különleges, foszforeszkáló kelmék megalkotásával.
Az 1900-as párizsi világkiállításon aratott sikere után megismerkedett Isadora Duncannel, az akkoriban még ismeretlen amerikai táncosnővel is. 1908 után mindketten a modern tánc előzményét jelentő, a szabad, 'természetes tánc' mozgalom élharcosai lettek. Ettől kezdve folyton összehasonlították munkásságukat. Végül Isadora Duncan nevéhez tapasztotta az utókor "a szabad tánc anyja" címet, de talán csak azért, mert
Jean de Paleologue plakátja Loïe Fullerról
hírlevél
