Tánc

A milánói Scalának senki se szólt, hogy balettigazgatójukat átcsábították

2015.10.27. 15:41
Megosztom
Az olasz operaház csak a moszkvai Nagyszínház közleményéből tudta meg hétfőn, hogy a Bolsoj új művészeti vezetőjévé szegődött frissen szerződtetett balettigazgatója, Mahar Vazijev egykori orosz sztártáncos, akivel a Scala csak nemrég, szeptember 3-án írt alá három évre szóló megállapodást.

"A Scala rövid időn belül új vezetőt nevez ki balett-társulata élére. A főigazgató (Alexander Pereira) a művészeti vezetővel (Riccardo Chailly) együtt értékeli mindazokat a jelölteket, akik megfelelnek a teátrumtól elvárt magas igényeknek" - közölte október 26-án este a milánói operaház, alig titkolva neheztelését a balettigazgató váratlan elszerződése miatt. Közölték, hogy Vazijev felmondása ellenére minden tervezett balettelőadást megtartanak a következő hónapokban.

Milánói Scala

Milánói Scala

A moszkvai Nagyszínház október 26-án hétfőn jelentette be, hogy az 54 éves Mahar Vazijevet, a milánói Scala balettigazgatóját nevezték ki hétfőn a teátrum balett-társulatának élére, a 2013-ban savtámadás áldozatául esett Szergej Filin művészeti igazgató helyére, és már alá is írták a szerződést. Vazijev áprilistól fog dolgozni a Bolsojban, elődje, Szergej Filin művészeti igazgató szerződése 2016 márciusában jár le. Az egykori szólótáncost 2018 júliusáig fűzte szerződés a milánói operaházhoz.

"Nagy boldogság számomra, hogy ezzel a nagy társulattal dolgozhatom" - hangoztatta Vazijev hétfőn Moszkvában, amikor bemutatták a sajtónak.

Bolsoj Színház - Moszkva

Bolsoj Színház - Moszkva

Júliusban jelentették be Szergej Filin távozását, akinek az esete hatalmas botrányt váltott ki az orosz balettvilágban. A művészeti igazgatót 2013 januárban lakása környékén támadták meg és kénsavat fröcsköltek az arcába. Az igazgató arca és mindkét szeme súlyosan megsérült, látását is majdnem elveszítette. A támadás megszervezésével a Bolsoj volt vezető táncosát, Pavel Dmitricsenkót vádolták meg, akinek büntetését 6 évről 5 és fél évre enyhítette tavaly márciusban a moszkvai városi bíróság. Az ügy rávilágított a Nagyszínházon belüli vad versengésre és megfélemlítésekre, amelynek a társulat egyes tagjai áldozatul estek.

Mahar Vazijev orosz táncművész, balettmester és koreográfus, Oroszország érdemes művésze. A szentpétervári Vaganov Intézetben végzett, majd a Mariinszkij Színház szólistája, 13 éven át a színház balettigazgatója volt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Már nem Vidnyánszky Attila az SZFE-t fenntartó kuratórium elnöke – lecserélték a teljes grémiumot

 A kuratórium új elnöke szeptember 1-jétől Kovács András Bálint filmesztéta lett, aki a kilencvenes években már vezette az egyetem mozgóképelméleti szakát. 
Klasszikus

Schiff András a Zeneakadémia díszdoktora lett

A világhírű zongoraművész Dr. Farkas Gábor rektortól és Dr. Kutnyánszky Csaba rektorhelyettestől, az Egyetemi Doktori Tanács elnökétől vette át az oklevelet.
Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Közösségi fókusz és Mácsai Pál új egyéni estje az Örkény új évadában

Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az új produkciók többsége kortárs magyar darab ősbemutatója
Könyv

Szabó Magda-díj: Rakovszky Zsuzsa és Ráckevei Anna az idei kitüntetettek

Az elismerést október 5-én, az írónő születésnapján vehetik át, a díj történetében először Debrecenben. A kitüntetést olyan művészek vehetik át, akik munkásságukkal hozzájárulnak Szabó Magda életművének életben tartásához.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Van, amikor a szabadság nem kívül, hanem belül kezdődik – a Fekete hattyú balett-thriller érkezik a Margitszigetre

Augusztus 26-án a Szegedi Kortárs Balett egyik legsötétebb, legizgalmasabb produkciója, a Fekete hattyú érkezik a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra. Juronics Tamás rendezése Csajkovszkij örök érvényű zenéjéből és A hattyúk tava ismerős motívumaiból indul ki.
Tánc hír

Keveházi Gábor nyílt levelére örökös tagsági járadéka felfüggesztésével reagált Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház korábbi balettigazgatója nyílt levelet intézett a kulturális kormányzathoz a Magyar Nemzeti Balett helyzete kapcsán. A közleményre Ókovács Szilveszter főigazgató is reagált. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Tánc hír

Földváry Balázs lett idén az év kiemelkedő artistaművésze

Földváry Balázs kapta a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ által alapított Karádi Arany Emléklánc-díjat, amellyel az év kiemelkedő magyar artistaművészét tüntetik ki minden évben.
Tánc ajánló

Drag queen, street tánc, újcirkusz – formabontó rave-produkciót visz a Szigetre a Recirquel

A Sziget Fesztiválon mutatja be új, nagyszabású produkcióját a Recirquel. A Liberty Love Rave című látványos showban 30 táncos, 10 artistaművész és Valerie Divine drag performer, ceremóniamester vezeti végig a közönséget egy átbulizott rave-éjszaka különböző érzelmi állomásain.
Tánc interjú

A tökéletesség nyomában – beszélgetés Gantner József balettrajongóval

A balettre úgy tekint, mint a maximalizmus művészetére. Gantner József vérbeli rajongóként szinte valamennyi előadásra ellátogat az OPERÁ-ba, ahol még a sokadszor látott klasszikusokban is mindig felfedez valami újat.