Tánc

A Millenárisra tervezi legújabb, grandiózus bemutatóját a Recirquel, amit többszöri megnézésre szánnak

2024.12.10. 14:40
Ajánlom
A világviszonylatban is előkelő helyen jegyzett magyar újcirkuszi társulat Európa legnagyobb immerzív, vagyis a nézőket is bevonó attrakcióját ígéri. A Walk My World című produkció 2025 novemberétől várja a nézőket a Millenáris Nagycsarnokban.

A 2012-ben alapított Recirquel Társulat az egyik legsikeresebb, legkeresettebb magyar kulturális produkció külföldön, évente több száz előadást mutatnak be világszerte, a legnevesebb színházakban és művészeti fesztiválokon. Egyedi, az újcirkuszt, a modern és klasszikus táncot ötvöző formanyelvüket, a cirque danse-t olyan produkciók fémjelzik, mint a My Land, a Solus Amor, az IMA vagy az idén bemutatott Paradisum.

Legújabb produkciójukról a december 10-én megtartott sajtóeseményen rántotta le a leplet a társulat alapítója, Vági Bence rendező-koreográfus. A Walk My World koncepcióját több mint ötéves alkotófolyamat során dolgozta ki a Recirquel kreatív csapata, a díszletek, a jelmezek, a zene, a fények és a karakterek megformálása is mind magyar alkotók munkája. A hatezer négyzetméteres, filmdíszleteket idéző, varázslatos világban istenek, hősök és különös lények várják a közönséget egy soha nem tapasztalt élmény felfedezésére a Millenáris Nagycsarnokában.

A minden érzékszervre ható attrakcióban az ősi, mitikus történet az újcirkusz és a tánc nyelvén, modern formában kel életre.

Immerzív élmény

A készülő előadás Európa legnagyobb immerzív attrakcióját ígéri, amelynek lényege, hogy a nézők saját útjukat járva fedezhetik fel a produkció világát, nemcsak passzívan szemlélik az eseményeket, hanem fizikailag is a történet részévé válnak. Az installációk között sétálva egészen közelről figyelhetik az előadóművészeket, csakis rajtuk áll, merre indulnak el, kit követnek, kinek a titkos szobájába lesnek be. A kellékek túlnyomó többsége megérinthető és megvizsgálható, sőt rengeteg tárgy további történetet mesél.

„Biztos vagyok benne, hogy ez egyfajta ismerkedés is lesz a nézőknek ezzel az új formával, hiszen ha valaki egy ekkora mozgásteret kap, hogy saját maga döntheti el, melyik mozzanatára fókuszál a látottaknak, akkor sokszor nem is tud mit kezdeni ezzel a nagy szabadsággal. De azért hamar rá lehet érezni ennek az ízére, és azt látom, hogy a közönség is egyre nyitottabb az új megoldásokra” – mondta el a Fideliónak Vági Bence a készülő produkció kapcsán.

WalkMyWorld_05-141600.png

A Walk My World című produkció fotókreatívja (Fotó/Forrás: Recirquel Társulat)

A nézők csoportjai némi időkülönbséggel léphetnek be az előadás terébe, különböző bejáratokon keresztül, így mindenki számára valóban egyedi élményt kínál a produkció. A Recirquel művészeti vezetője megjegyezte,

egy estén a teljes eseménysor nagyjából ötven százalékát képes befogni egy néző, ezért érdemes több alkalommal is megtekinteni az előadást.

„Direkt azért van ilyen gazdagon felépítve a tartalom, hogy véletlenül se történjen meg, hogy valaki lemarad valamiről, hanem az előadás két és fél–három óráján keresztül folyamatosan újabb és újabb részleteket csípjen el, amiből összeáll a saját története, emellett pedig a főszálakon együtt vezetjük a nézőket” – jegyezte meg Vági Bence.

WalkMyWorld_04-141600.png

A Walk My World című produkció fotókreatívja (Fotó/Forrás: Recirquel Társulat)

Aki belép a Walk My World kapuján, egy másik valóságba kerül.

Mintha egy film kulisszái közé csöppenne, ahol lenyűgöző gazdagságú, felfedezésre váró tér és a mítoszokból ismert istenek, halandók és különös lények veszik körül. A produkció az ókori Róma költője, Vergilius eposzának ismert történetét, Aeneas és Dido szerelmi tragédiáját kelti életre.

Az istenek játszmáival, cselszövésekkel, ármánnyal és szerelemmel átszőtt világában bárkivel bármi megtörténhet. A lebilincselő történet megfejtése mindenkinek a saját kezében van, maga alkothatja meg az egyedi, megismételhetetlen valóságát. A hatalmas, hatezer négyzetméteres tér minden helyszínén addig fel nem tárt részletek és rejtélyek, pusztító csaták, nyüzsgő forgatagok, alvilági félistenek várják, és elbűvölő karakterek csábítják a nézőket.

Kapós helyszín

A nagyszabású produkció hosszú távon lefoglalja a Millenáris Nagycsarnokát, ami olyan egyéb, hagyományosan itt megrendezett eseményeket is érinthet, mint az Art Market Budapest vagy a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amely szintén ide várta az olvasni szerető közönséget. A Millenáris akkor azt közölte, hogy a helyszín új profilt kap.

A Walk My World rendezője lapunk érdeklődésére elárulta, hogy már jövő márciusban elkezdik kialakítani az előadás világát a Nagycsarnokban.

Jövőre nem a Millenáris ad otthont a Könyvfesztiválnak

Kapcsolódó

Jövőre nem a Millenáris ad otthont a Könyvfesztiválnak

A Millenáris a napokban közölte a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésével, hogy a jövő évtől kezdve nem fogadják be a régió egyik legnagyobb könyves eseményét, a helyszín ugyanis új profilt kap.

A produkció szereplőgárdáját a társulat artistái mellett kiváló magyar táncművészek és világklasszis nemzetközi előadók alkotják majd. A casting jövő év elején indul, és mivel a tervek szerint szerdától vasárnapig, heti öt napban lesz látható a produkció akár hónapokon keresztül, Vági Bence hangsúlyozta, hogy odafigyelnek, ne legyenek túlterhelve a szereplők, így aki egyszer főszerepben látható, a következő alkalommal lehet, hogy egy valamivel könnyebb mellékszerepben szerepel újra.

WalkMyWorld_03-141600.png

A Walk My World című produkció fotókreatívja (Fotó/Forrás: Recirquel Társulat)

Azáltal, hogy a produkció az újcirkusz és a modern tánc nyelvén kel életre, bárki számára élvezhető és átélhető lesz, kulturális és nyelvi háttértől függetlenül, ami ugyancsak fontos szempont volt, ahogy arra Vági Bence lapunknak rávilágított: „Ehhez hasonló léptékű immerzív produkció ez idáig csak New Yorkban, Sanghajban és Londonban volt látható, de ezekre a helyekre valóban elutazol azért, hogy a részese legyél az élménynek. Abban bízunk, hogy a Walk My World művészeti és turisztikai szempontból is olyan unikális attrakciója lesz a magyar fővárosnak, amivel felkerülhetünk a világ kulturális térképére.”

A Walk My World a 2025 november elejére tervezett premiert követően állandó produkcióként lesz látogatható a Millenáris Nagycsarnokban. Első körben 2025 december végéig hirdetnek előadásokat, a 2026-os évről egyelőre nem született végleges döntés. A jegyárusítás már megkezdődött, jelenleg early bird jegyek kaphatók.

Fejléckép: A Walk My World című produkció fotókreatívja (forrás: Recirquel Társulat)

Megújult, még monumentálisabb díszletekkel látható idén a Recirquel ünnepi produkciója

Kapcsolódó

Megújult, még monumentálisabb díszletekkel látható idén a Recirquel ünnepi produkciója

A Kristály című téli újcirkuszmese december 6. és január 5. között több mint ötven alkalommal lesz látható a Millenáris Üvegcsarnokában. A 2018-ban bemutatott előadás új szereposztást is kapott, ám Kristály szerepében továbbra is Horányi Juli énekesnőt láthatjuk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Nyílt hétvégével ünnepli százötvenedik születésnapját a Zeneakadémia

November 8–9-én ingyenes programkavalkád várja az érdeklődőket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főépületében rendezett nyílt hétvégén, az intézmény a 150. évfordulóját pedig november 14-én nagyzenekari esttel, másnap Liszt-maratonnal ünnepli.
Színház

Nagy Viktor: „Az ország legjobb vidéki színházát kell újra felépíteni”

Hivatalosan szeptember végén nevezték ki a kaposvári színház vezetőjének Nagy Viktor színművészt. Az igazgató a legendás Babarczy-éra alatt, pályakezdőként került a Csikybe – a teátrumhoz fűződő múltjáról és jövőbeli terveiről kérdeztük. Interjú.
Klasszikus

Sztárénekesek és világhírű kórus csatlakoznak a Fesztiválzenekar karácsonyi koncertjéhez

A következő hónapokra is számos koncertkülönlegességet tartogat az együttes, csúcspontként pedig december 26-án Bach Karácsonyi oratóriumát adják elő, parádés szereposztással.
Könyv

Különleges francia irodalmi díjjal ismerték el Nádas Pétert

A Prix Médicis nevű rangos elismerés hírhedten szigorú zsűrije egy kifejezetten a magyar szerzőt és művét elismerő, ebből az alkalomból létrehozott különdíjjal jutalmazta a Világló részletek francia nyelvű kiadását.
Klasszikus

Alina Ibragimova hegedűművész koncertje szépíti meg az adventi várakozást

A Fesztivál Akadémia Budapest tizedik, jubileumi évében különleges, ünnepi koncerttel örvendezteti meg a közönséget december 13-án a Zeneakadémia Nagytermében. Az est vendége a varázslatos hegedűművész, Alina Ibragimova.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Istenek, hősök és titkos szobák – elindul Európa legnagyobb immerzív színházi kalandja

A világon egyedülálló immerzív színházi produkció nyílik november 5-én Budapesten. A Walk My World című show hatezer négyzetméteres, filmdíszleteket idéző, mitikus világában istenek, hősök és különös lények várják a közönséget egy soha nem tapasztalt élmény felfedezésére.
Tánc hír

A tánc a jóllét és egészség szolgálatában – sikerrel zárult a 10. Nemzetközi Tánctudományi Konferencia

A Magyar Táncművészeti Egyetem október 10. és 11 között rendezte meg a jubileumi, 10. Nemzetközi Tánctudományi Konferenciát „Test, Lélek, Lüktetés – A tánc a jóllét és egészség szolgálatában” címmel.
Tánc hír

Magyar sikerek a Szebeni Balletversenyen – Balog Márton első helyezést ért el

A Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói ismét bizonyítottak: kiváló eredményeket értek el a Szebeni Balletversenyen, ahonnan egy első és három harmadik helyezéssel tértek haza.
Tánc hír

Miklósa Erika: „Már harmadik éve figyelhetem a Budapest Ballet Grand Prix mágikus felívelését”

November 17. és 21. között rendezi meg a III. Budapest Ballet Grand Prix nemzetközi balettversenyt a Magyar Táncművészeti Egyetem. Az eseménynek az egyetem mellett a Nemzeti Táncszínház és a Müpa ad otthont.
Tánc hír

Novemberben ismét Budapesten versenyeznek a balett fiatal tehetségei

November 17. és 21. között rendezi meg a III. Budapest Ballet Grand Prix nemzetközi balettversenyt a Magyar Táncművészeti Egyetem. Az eseménynek az egyetem mellett a Nemzeti Táncszínház és a Müpa ad otthont.