Tánc

A mozdulat evolúciója

2013.11.27. 13:19
Ajánlom
A tízéves PR-Evolution Állomás című előadásával örvendezteti meg a közönséget a Nemzeti Táncszínházban december 1-jén.

A születésnap létünnep. Kiváló alkalom számvetésre, az emlékezetünkben őrzött múltunk és a várakozásainkban eleven jövőnk megvallására. Az együttes Állomás című előadására invitálja velük közösen ünnepelni vágyó közönségét, melyben a minket jellemző alapirányok és mozgáselvek köszönnek leginkább vissza, ars poétikánk legfőbb ismérvei - mondta Nemes Zsófia, a PR-Evolution Dance Company társulatvezetője tízéves évfordulójuk kapcsán.

Az est összegzés és iránymutatás kíván lenni, törekvés az eddig megtett út értékeinek őrzésére és a benne adott, együttesnek rendelt jövő biztosítására. Három koreográfus, Kulcsár Noémi, Nemes Zsófia, a társulat állandó koreográfusa és a táncosokkal korábban már többször együtt dolgozó Leo Mujic által készített koreográfiák erre a tematikára készültek, és reflektálnak a társulat jelenére, ünnepi évfordulójára.

Az Állomás címá táncest darabjai a következő részekből áll majd össze:

Kulcsár Noémi Transzer című koreográfiájában arra keresi a választ, miként hatnak egymásra eleven testek, hogyan hangolódnak össze, kommunikálnak mozgásban, építik vagy rombolják egymás lehetőségeit a zene, a tánc terében.

Nemes Zsófia Tabula Rasa című darabjában azt a kérdést teszi fel, kik is vagyunk voltaképp? Életidőnk - időnk - teljessége születésünktől halálunkig, az a véges viszony, melyben értelmet adunk (öröklünk) saját létünknek. Akinek 'jelene' van, annak múltja és jövője is van: éli önön múltját, saját létének, jelenének módján, összhangban saját jövőjével, amiből ez a lét (jelen) „történik" ugyanis. Ám mi van akkor, ha bomlik az összhang, vesztésre áll a múlt, üressé válik a jövő? Újra kezdhetjük létünket, nyithatunk tiszta lapot?

Leo Mujic Mira! Nézd csak! című alkotása pedig azt vizsgálja meg, miként lát minket egy távolról - külföldről - jött idegen? Milyen benyomásokat, érzeteket kapott rólunk, miközben sétált a főváros utcáin, imádta Budapestet. Igaza lenne: önmagunk ellenségei vagyunk, mélyen saját lehetőségeink alatt élünk? Ezekre a kérdésekre reflektál a világhírű koreográfus - Leo Mujic -, mégpedig a tőle megszokott lendülettel, dinamikával. Mozgásvilágának gazdagsága és ereje olyan átütő, hogy a nézőknek fel sem tűnik majd, hogy milyen a technikai nehézségekkel terhelte, kihívások elé kihívás állította a magyar táncosokat. A mozgás felszabadító ereje árnyalja a kritikát is, pozitívba fordítja a bírálatot, épít minket, öntudatosabbá, érzékenyebbé tesz.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

„Írás és olvasás ikrek” - Vámos Miklós a Lírástudókban

A könyvesboltok újdonságai között segít eligazodni a Líra Könyv és a Fidelio május 12-én, szerda este fél 8-kor jelentkező irodalmi podcastja. A friss könyvajánlókat és tartalmas beszélgetéseket kínáló műsor házigazdája Szabó T. Anna, az adás vendége Vámos Miklós író.
Színház

Gyabronka József, Háy János és Alföldi Róbert az újranyitó Átrium színpadán

Május 21-től újra élő előadásokat tart az Átrium. A budai intézmény első produkciója a Fehér nyuszi, vörös nyuszi című darab Gyabronka József előadásában, ezt követően egy Háy János-premierrel, valamint a Mefisztó című kortárs zenés kabaréval várják a közönséget.
Színház

Eredeti Örkény-egypercessel köszöntötték Mácsai Pált a jubileumi Azt meséld el Pista! után

Május 12-én különleges évfordulót ünnepelt az Örkény Színház, ugyanis 700. alkalommal tűzték műsorra Mácsai Pál egyszemélyes előadását, az Azt meséld el, Pista!-t.
Klasszikus

A Budapesti Fesztiválzenekar emlékkoncertet tart a koronavírus áldozatainak emlékére

A május 26-i ingyenes emlékkoncertet a Budapest Kongresszusi Központban rendezik meg, ahol a Budapesti Fesztiválzenekar és egy erre az alkalomra összeálló kórus, Fischer Iván vezényletével Mozart Requiemjét adja elő. A koncertet aznap az RTL Klub-on is meg lehet tekinteni.
Jazz/World

"Tragikus végű játszma" – A kékszakállú herceg várát új formába öntötte Sárik Péter

Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operájára Sárik Péter zeneszerző, jazz-zongoraművész készített jazzátiratot, melyet először élőben augusztusban hallhat a közönség a Zempléni Fesztiválon.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc hír

A Recirquel produkciójával nyit újra Ausztria kortárs művészeti központja

A Recirquel Társulat trilógiájának befejező darabjával, a Solus Amorral nyitja meg kapuit május 20-án a kortárs előadóművészet egyik kiemelkedő európai játszóhelye, a Festspielhaus St. Pölten.
Tánc interjú

„Álmomban az Andrássy úton sétáltam” – interjú Kozmér Alexandrával

Huszonnégy éve van a pályán, eltáncolta a balettirodalom legszebb szerepeit, újabban pedig balettmesteri feladatokat is ellát. Kozmér Alexandra a Budapesti Operettszínház új, rendkívüli balettelőadásában mutatja meg, hogy a tánc nem ismer korhatárt.
Tánc ajánló

Továbbra is nyitva tart a Táncszínház virtuális színpada

Izgalmas hetek várnak a táncművészet iránt érdeklődőkre májusban és júniusban is. Új előadásokkal és műsoron tartott repertoár darabokkal továbbra is házhoz jön a táncművészet a Nemzeti Táncszínház online színpadán. 
Tánc ajánló

Balettpremierek és ősbemutatók az első Bartók Tavasz programján

Az első Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek igazi különlegességeket tartogat a táncrajongók számára, hiszen május 7. és 24. között a hazai táncszcéna számtalan jelentős együttese megmutatja magát, legyen szó néptáncról vagy balettről. Az előadásokat pedig a világ bármely részéről ingyenesen követhetik a nézők a fesztivál honlapján.
Tánc hír

Újra látható a Recirquel nagy sikerű előadása

Egy hónappal a Festspielhaus St. Pölten online közvetítése után május 2-án a Müpa is virtuális műsorára tűzi a Recirquel Társulat Non Solus című előadását.