Egy díj nem csupán visszajelzés, de felelősség is, amennyiben a munkájával a díjazott is alakítja az elismerés szakmai nívóját. Mit jelent az ön számára a Seregi-díj?
Ha egyszerűen fogalmazhatok: mindent. Az a tény, hogy ezen túl egész életemben ott lesz az enyém mellett Seregi László neve, hatalmas felelősség, hiszen így az általa képviselt értékrenddel is azonosítják a személyemet.
Fontos megerősítés számomra, hogy a rendkívül színes magyar táncéleten belül van létjogosultsága annak az alapvetően neoklasszikus stílusnak, amit alkotóként képviselek.
Seregi László személye hogyan inspirálta önt?
Én még ismertem őt személyesen, és elsősorban az a karizma és humor ragadott meg benne, amivel a táncosokkal kommunikált a próbákon. A kritikáját is építő jelleggel tudta megfogalmazni, miközben a táncművészek tágra nyílt szemekkel figyelték minden egyes lélegzetvételét. Olyan bizalmi légkört teremtett, és olyan energia áradt belőle, hogy mindenki azt érezte, most jó helyen van, és valami igazán nagy dolog történik vele: mindaz, amiért annyi áldozatot hozott a pályája során, most megtérül.
Ókovács Szilveszter, Velekei László és Solymosi Tamás a Seregi-díjátadón (Fotó/Forrás: Csibi Szilvia / Magyar Állami Operaház)
Pedig a tánc egyes területein még jóval Seregi halála után is hierarchikus viszony jellemző táncos és koreográfus között. Öntől ezek szerint nem kell félniük a táncosoknak?
Nem. Nálunk a darab kiválasztásán és irányának meghatározásán túl minden közös munka eredménye. A Győri Balettba erős és színes egyéniségeket keresünk, akikkel szemben a legfontosabb feladatom, hogy megtaláljam hozzájuk azt a kulcsot, amivel még jobb táncossá válhatnak.
Amikor megteremtődik a kreatív atmoszféra, akár tizenegy nap alatt is képesek vagyunk egy egyórás darabot megalkotni.
Mert ilyenkor mindenkiből ömlik az ötlet, a mozdulat; a művészet egy közös lélegzetvétel köztünk. Én ebben a csapatmunkában hiszek.
Seregi Lászlóhoz hasonlóan ön is gyakran készít cselekményes baletteket. Mi ragadta meg ebben a formában?
Nagyon tetszett Seregi mester alkotásaiban az, ahogyan egy meglévő történetet a saját szemszögéből fogalmazott újra, bátran belenyúlva akár a dramaturgiába is. Úgy látom, hogy most nemzetközi viszonylatban is reneszánszát éli a cselekményes balett. Ami számomra különösen izgalmas a karakterábrázolásban, az az egyén és a társadalmi elvárások közötti konfliktus. Az érdekel, hogy hogyan változik az egyén személyisége, amikor megpróbál önmagával szembenézni.
Számomra nem maga az érzelem vagy a döntés izgalmas, hanem az az út, amely során eljutnak addig a karakterek.
Kiss János jövőre esedékes nyugdíjba vonulása után sokan önt tartják a legesélyesebbnek a Győri Balett igazgatói székére. Megpályázza ezt a posztot?
Igen, Kiss János igazgató úr kifejezetten felkért erre. Hatalmas felelősségnek érzem, hiszen az ő és Markó Iván neve kitörölhetetlenül beleíródott a Győri Balett és a magyar tánctörténet könyvébe. Tele vagyok ambíciókkal, álmokkal, és dübörög a szívem, ha arra a pillanatra gondolok, amikor be kell adnom a pályázatot. De úgy érzem, a Győri Balett csapata jelenleg olyan emberekből áll, akikkel tudnánk közösen egy nagyot álmodni.
A Seregi-díjjal egy felkérés is jár egy bemutató megalkotására a Magyar Nemzeti Balett számára. Mit lehet tudni erről a darabról?
Jelenleg még minden figyelmemmel a Giselle-re koncentrálok, amihez Lajkó Félix írja a zenét, de ősszel már elkezdtem a budapesti társulathoz is bejárni, hogy minél többet tanulhassak a művészekről, hogy hassanak rám a személyiségükkel.
Nagyon várom az együttműködést, mert olyan táncosokat látok most a Magyar Nemzeti Balettban, akiknek a stílusa nagyon passzol az enyémhez.
Kifejezetten nekik szeretném készíteni ezt a darabot, hogy soha senki ne tudja úgy eltáncolni, ahogy ők. Egyelőre még meg vagyok illetődve, de nyitott szívvel állok a közös munkánk elé.
A cikk eredetileg az Opera Magazin 2019. őszi számában jelent meg.
Fejléckép: Velekei László (forrás: Győri Balett)
hírlevél
