Tánc

A Nemzeti Táncszínház jövőre is beavat

2011.12.21. 14:16
Megosztom
Nemzeti Táncszínház beavató programja 2012-ben is folytatódik, amelynek repertoárja még nem végleges, de biztosan szerepel majd a fellépő együttesek között a Szegedi Kortárs Balett, a Bozsik Yvette Társulat és a Frenák Pál Társulat.

A Nemzeti Táncszínház 2001-es megnyitása óta feladatának tekinti a gyermekek művészeti nevelését, ezen belül a táncművészet megismertetését. Kotsis Ágota, a beavató táncszínházi program koordinátora felidézte, hogy 2007-től három tanévben alakította fiataloknak szóló beavató táncszínházi módszerét a Nemzeti Táncszínház. 2011-re egy teljes esztendőre való anyagi támogatást nyertek az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Programjának pályázatán. Ennek eredményeként a színház 16 millió forintot fordíthatott most zárult beavató táncszínházi programjára. A támogatás segítségével idén ingyen biztosíthatták a résztvevő iskoláknak a programot és a gyerekek színházba jutását is finanszírozni tudták, ez különösen fontos volt a vidéki és az óvódás csoportok esetében. Emellett különböző tárgyi eszközöket szereztek be a pénzből, amely tovább növelte a program színvonalát - tette hozzá. Tíz intézménnyel - a budapesti Ágoston Művészeti Óvodával, a Budapest Táncművészeti Stúdió Szakközépiskolával, a Hunfalvy János Fővárosi Szakközépiskolával, a Scheiber Sándor Gimnáziummal, a Szent-Györgyi Albert Gimnáziummal, a Városmajori Gimnáziummal, a Veres Pálné Gimnáziummal, a Weöres Sándor Gimnáziummal, a Velencei Speciális Szakiskolával és Diákotthonnal, valamint az érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziummal - kötöttek megállapodást. 

A programban összesen 17 táncszínházi előadás szerepelt, ezek közül 11 szólt a középiskolásoknak, 6 pedig a kisebbeknek. Az óvodások számára úgynevezett témanapokat szerveztek, a sorozatban a farsang, a víz világnapja, a gyermeknap, az állatok világnapja és az év végi ünnepkör szerepelt. A középiskolások az Artus Don Quijote mauzóleumát, a Frenák Pál Társulat Twins-Ikrek című produkcióját, a Szegedi Kortárs Balett Szentivánéji álmát, a Győri Balett A halál és a lányka című estjét, M. Kecskés András Egy kiállítás képei című koreográfiáját, a Budapest Tánciskola Haidauját, a Közép-Európa Táncszínház Carnevalját, a Budapest Táncszínház Flabbergast és Bolero című darabját nézhették meg és elemezhették. A projektidőszakot egy 5 éves fenntartási időszaknak kell követnie, ez azt jelenti, hogy a következő öt évben, azaz 2012 januárjától 2016 végéig a programot minden évben útjára kell indítania a Nemzeti Táncszínháznak és lehetővé kell tennie azoknak az iskoláknak a részvételi lehetőséget, amelyek a 2011-es évben partnerei voltak - emelte ki Kotsis Ágota. "A tapasztalatunk az, hogy a program sikere töretlen az óvódások és a tizenévesek körében egyaránt" - jegyezte meg. A koordinátor beszámolt arról, hogy szakmai tapasztalatuk azt mutatja, a programmal jelentős eredményt lehet elérni a gyerekek művészeti nevelésének terén, emellett nyitottabbá válnak a világra és az általános emberi problémákra. "A sorozat célja, hogy befogadóbbá váljanak a kortárs tánc iránt és ezzel táncszerető és értő közönséget neveljünk. Jövőre az eddigi partneriskolák mellett újabbak csatlakoznak hozzánk. Ez azért is nagy öröm számunkra, mert ekkor már nem az uniós pályázat részeként zajlik a rendezvény, hanem bérlet formájában kínáljuk az intézményeknek és így is szívesen jönnek hozzánk" - mondta Kotsis Ágota. A négy előadásból álló bérlet ára 5 ezer forint egy diák részére, a műsorokat az alkotókkal való beszélgetés követi, illetve négy felkészítő iskolai drámaóra is a bérlet része.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Liszt, a világutazó

Az utazás lehet kötelesség, kikapcsolódás vagy szükséges rossz, de az ember valamiképpen mindig azért utazik, hogy aztán hazatérjen. Liszt Ferenc számára az utazás nem csupán egy tevékenység volt, hanem identitásának meghatározó eleme.
Klasszikus

A Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny áll a pécsi Zeneszüret Fesztivál középpontjában

Ha szeptember, akkor már hagyomány, hogy a Filharmónia Magyarország szervezésében Pécs megtelnek zenével. Nemcsak a kulturális helyszínek, hanem az utcák, terek is, és mindenki találhat kedvére való muzsikát.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Színház

Göttinger Pál: „A szíve mélyén mindenkiben ott van a szárnyalni akarás”

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabjában egy befutott író és egy fiatal pályakezdő kerül szembe egymással. A darabot rendező Göttinger Pállal beszélgettünk a Rózavölgyi Szalonban látható előadásról.
Plusz

Már nem Schmidt Mária a Terror Háza Múzeum főigazgatója

A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter döntése alapján megszűnt Schmidt Mária megbízatása a Terror Háza Múzeum élén. Az intézmény az átvilágítás idejére átmenetileg bezár.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Van, amikor a szabadság nem kívül, hanem belül kezdődik – a Fekete hattyú balett-thriller érkezik a Margitszigetre

Augusztus 26-án a Szegedi Kortárs Balett egyik legsötétebb, legizgalmasabb produkciója, a Fekete hattyú érkezik a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra. Juronics Tamás rendezése Csajkovszkij örök érvényű zenéjéből és A hattyúk tava ismerős motívumaiból indul ki.
Tánc hír

Keveházi Gábor nyílt levelére örökös tagsági járadéka felfüggesztésével reagált Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház korábbi balettigazgatója nyílt levelet intézett a kulturális kormányzathoz a Magyar Nemzeti Balett helyzete kapcsán. A közleményre Ókovács Szilveszter főigazgató is reagált. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Tánc hír

Földváry Balázs lett idén az év kiemelkedő artistaművésze

Földváry Balázs kapta a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ által alapított Karádi Arany Emléklánc-díjat, amellyel az év kiemelkedő magyar artistaművészét tüntetik ki minden évben.
Tánc ajánló

Drag queen, street tánc, újcirkusz – formabontó rave-produkciót visz a Szigetre a Recirquel

A Sziget Fesztiválon mutatja be új, nagyszabású produkcióját a Recirquel. A Liberty Love Rave című látványos showban 30 táncos, 10 artistaművész és Valerie Divine drag performer, ceremóniamester vezeti végig a közönséget egy átbulizott rave-éjszaka különböző érzelmi állomásain.
Tánc interjú

A tökéletesség nyomában – beszélgetés Gantner József balettrajongóval

A balettre úgy tekint, mint a maximalizmus művészetére. Gantner József vérbeli rajongóként szinte valamennyi előadásra ellátogat az OPERÁ-ba, ahol még a sokadszor látott klasszikusokban is mindig felfedez valami újat.