Tánc

A Nemzeti Táncszínházról tárgyaltak az Országgyűlésben

2014.12.01. 17:30
Ajánlom
Pozitívnak értékelte a magyar táncművészetben a közelmúltban bekövetkezett változásokat és a jövőre irányuló törekvéseket Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója az intézmény helyzetét bemutató beszámolójában az Országgyűlés kulturális bizottságának december 2-ai ülésén.

"Sok idő után most méltóképpen gondoskodnak a magyar táncművészetről, és az az út is láthatóvá vált, amely egy 21. századi táncművészeti központ megalakulásához vezet" - hangsúlyozta az igazgató az intézmény jövőre tervezett, Millenáris parkba való költözésére utalva. Felidézte, hogy a színház 14 évvel ezelőtt, 2001. december elsején foglalta el első állandó játszóhelyét a Budavári Karmelita kolostorban, és bár az épület "hordozott nehézségeket", az önálló költségvetés és a tervezhető műsorpolitika nagy ívű fellendülést eredményezett a magyar táncéletében.

A színház azóta évi 350-400 előadást bonyolít le két fővárosi helyszínen, valamint vidéki és külföldi forgalmazásban egyaránt segíti az együtteseket. Nagyságrendileg így 5000 előadást bonyolítottak le és 1,5-2 millió emberhez jutottak el az elmúlt 14 évben - összegezte az igazgató.

A Nemzeti Táncszínház befogadó színházként a magyar profi táncélet valamennyi szereplőjének; vidéki és kortárs társulatoknak, nagy és kisebb alkotóközösségeknek egyaránt biztosít fellépési lehetőséget, "ami igazán fontos és jelentős a táncban, az a mi közreműködésünkkel, segítségünkkel zajlik az országban" - hangoztatta a 2009-ben Prima Primissima Díjjal kitüntetett intézmény igazgatója. A Táncszínház nagyjából 350 millió forintból gazdálkodik, de ígéretet kaptak ennek megemelésre, amelyet az új épület megnövekedett fenntartási költségei is indokolnak. Az igazgató szerint az optimális évi keret 500-550 millió forint lenne.

A tanácskozáson Hoppál Péter kulturális államtitkár a magyar táncművészet erejére hívta fel a figyelmet és hangsúlyozta, hogy a művészeti ágat érintő kérdésekben - a szakma törekvéseit szem előtt tartva - a komplex gondolkodás szükséges mind kormányzati, mind parlamenti szinten. Kiemelte, hogy a kormány két határozatban rögzítette az új játszóhely kialakításának körülményeit, valamint szabályozta a költözés lebonyolításának menetét, az átmeneti évad megvalósításának körülményeit és az új játszóhely kialakítását a szakmai szervezeteket bevonásával. A tanácskozáson szóba került a táncművészek életpálya-modelljének kérdése, valamint a színházakat érintő társasági adókedvezmény problémája is.

Szabó Szabolcs (független) felidézte, hogy a táncszínháznak azért kellett kiköltöznie a várból, mert helyére a Miniszterelnökség költözik. A képviselő üdvözölte azt a tényt, hogy a beszámoló alapján a magyar táncszakma modernebb játszóhelyhez jut, mégis kifogásolta, hogy a költözésekkel járó, "számításai szerint" csaknem 10 milliárd forintnyi kiadásnak csak kisebb rész jut a színházhoz, a nagyobb része pedig csupán a Miniszterelnökség költözését szolgálja.

Programkereső

Legolvasottabb

Plusz

Újra színpadon - Így élték meg a művészek a visszatérést

A pandémia miatti leállás során nemcsak mi, nézők szoktunk el a személyes kulturális élményektől, de bizony a művészeknek is újra kellett tanulniuk a színpadi jelenlétet és a közönséggel történő találkozást. Ennek a folyamatnak a lelki oldaláról kérdeztük őket.
Zenés színház

„Remélem, a nézők is velünk énekelnek” – interjú Dolhai Attilával a Palotakoncertek kapcsán

Július 23-án és 24-én ismét megrendezik a Budavári Palotakoncertet az Oroszlános Udvarban, amely idén Operettünnep címmel várja a zenés színház kedvelőit. A koncertről, a visszatérésről és a jövőbeli tervekről az est egyik szólistájával, Dolhai Attilával beszélgettünk.
Klasszikus

Zenei utazás Mozarttól Josef Sukig

Álmodozó nyári éjjel címmel július 29-én szabadtéri koncertet az Anima Musicae Kamarazenekar, az Óbudai Társaskör kertjében. A műsorban elhangzanak Mendelssohn, Mozart, Hugo Wolf és Josef Suk művei is, valamint vendégművészként fellép Horgas Eszter és Polónyi Ágnes.
Zenés színház

Sztárgála és jótékonysági nap Patricia Petibonnal és Lawrence Brownlee-val az Opera Eiffel Műhelyházában

2021. augusztus 21-én 19:00 órától a kivételes francia koloratúrszoprán, Patricia Petibon és a legkeresettebb amerikai bel canto tenor, Lawrence Brownlee ad szabadtéri koncertet az Opera Eiffel Műhelyházának parkjában.
Tánc

Elhunyt Axt Lászlóné Ibolya artistaművész

71. életévében elhunyt Axt Lászlóné Ibolya világhírű artistaművész, akit a Fővárosi Nagycirkusz társulata fájó szívvel búcsúztat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc hír

Elhunyt Axt Lászlóné Ibolya artistaművész

71. életévében elhunyt Axt Lászlóné Ibolya világhírű artistaművész, akit a Fővárosi Nagycirkusz társulata fájó szívvel búcsúztat.
Tánc hír

Magyar Éva újra táncol

A nemrég 60. születésnapját ünneplő színész-koreográfust Ebony Buckle énekesnő új videójában láthatjuk újra táncolni, a videoklip koreográfiáját is ő jegyzi. 
Tánc ajánló

Mediterrán hangulatú Hervé Koubi-balett és Mozart-ünnep a hétvégén a Margitszigeten

Ki ne emlékezne a Hervé Koubi társulat – a francia székhelyű, algériai gyökerű csapat – 2019-es nagysikerű produkciójára a Margitszigeten. Akkor a mediterrán hangulatú trilógiájuk második darabját, a Barbár éjszakákat adták elő, melyet most pénteken a harmadik darab, az Odüsszeia követ. Ha az időjárás túl szeles lenne, akkor – a levegőszámok biztonsága érdekében – az első darabot varázsolja a közönség elé az ismert formáció. Egy biztos: mindenképpen elvarázsolják majd a közönséget.
Tánc interjú

Esti koktél – ideje egy kicsit lazulni

Július 19-én a Nemzeti Táncszínház TáncParkjában sanzonokra készült kortárs darabbal mutatkozik be a PR-Evolution társulata. Az alkotó, Nemes Zsófia két remek énekessel és élő zenével a huszadik század első felének könnyed, de költői igényességű énekes műfajára próbálja rá a kortárs tánc mozgás anyagát, ami furcsa, fanyar, édeskés műfaji koktélt eredményez. Nemes Zsófiával Péli Nagy Kata beszélgetett.
Tánc hír

Új korszakot nyit a cirkuszművészetben a Recirquel

Az Európai Cirkuszművészeti Szövetség (ECA) elsőként választott tagjai közé olyan társulatot, amely nem a konvencionális cirkuszi műfajt képviseli. A Recirquel Társulat felvételével a szervezet a tradicionális és kortárs cirkuszi irányzatok közötti együttműködést szeretné erősíteni.